Ez a weboldal sütiket használ. Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait.
További információk Engedélyezem

Szerelem és szex /

Párkapcsolat /

Extrém szeretők

Extrém szeretők

Közzétéve: 2016.06.30.

Vagyis leszbikus párokról hallani még mindig tabu téma, érdekes és sikamlós terület. Lilly és Felice története azonban még ennél is különb.

Az, hogy kilenc év korkülönbség van közöttük, teljesen elhanyagolható részletkérdés.

De az, hogy egyik német mintaanya, náci férjjel, a másik meg menő zsidó újságíró nő, az már ad némi extrémitást a dolognak. Lilly, ahogy ez egy valamirevaló német anyához illik, négy fiúgyermeket nevelt otthonában, miközben férje a fronton tett eleget hazafiúi kötelességének. Felice viszont egy szenvedélyes és eredeti újságírónő volt, aki álnéven egy náci lapba publikált, miközben az ellenállási mozgalom lelkes harcosaként küzdött elveiért.

Nem mondható tehát hétköznapi sztorinak az ő szerelmük. Olyan mély érzelmeket tápláltak egymás iránt, hogy jelképesen össze is házasodtak, (abszurd szimbolikával épp Lilly házassági évfordulójukon), még házassági szerződét is írtak és a háború utáni közös jövőjüket tervezgették. Beceneveket adtak egymásnak, Lilly volt Aimée, Felice pedig Jaguár (aki mellesleg macskámnak szólította leveleiben kedvesét). 1999-ben megfilmesítették történetüket, ezen a címen, a két női filmszereplő megkapta a legjobb női alakítás díját, 2000-ben pedig Golden Globe-díjra terjesztették fel, a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

„Megkóstoltad az almát, amibe beleharaptam?” -kérdezte Lilly nem kevés erotikus felhanggal egyik levelében. Vagy: „Remélem, nem látod minden gondolatomat, én magam sem merem őket végiggondolni. Felice! egyedül szeretnék lenni veled, állj! Ezt itt most nem gondolom tovább.”

Felice 1944-ben koncentrációs táborba kerül. Innen írta szerelmének: „…nagyon félek visszamenni a táborba, mint mikor valakit, aki épp kiemelte a fejét a jéghideg vízből, visszanyomnak a víz alá. Csak neked mondom el, de hát a macskám tudhatja, hogy a bátor Jaguár most fél. Imádkozz érte, jó?

Az ima kevés volt, Felice 1944-ben, élete huszonkettedik évében eltávozott az élők sorából.

Aki a chicagói alvilág királynője volt

Virginia Hill egy amerikai kisvárosban született, a család hetedik gyermekeként. Apja megrögzött alkoholistaként folyamatosan terrorizálta a családot, elitta az összes pénzt, és munkára kényszerítette a gyerekeket. Minden rosszban van valami jó. Ebben az volt, hogy Virginiát eltökéltté és edzetté tette. Elhatározta, hogy kitör a nyomorból, bármi áron is.

Kedvezett neki a természet, ami eléggé mutatós idomokkal látta el. Hosszú, aranybarna haja volt, érzéki szája, és átható, szürke tekintete. S emellé nem elhanyagolható szexuális tapasztalatot is szerzett, meglehetősen korán: tizennégy évesen már mindent tudott a testi gyönyörről, amit tudni érdemes.

Al Capone sógornője vezette be az alvilági körökbe, ahol megkapta mindazt, amiről gyerekként ábrándozott. Bugsy Siegel élettársa lett, aki a nagybani kaszinózás keresztapja volt Las Vegasban. Ez a tény azonban nem akadályozta meg abban, hogy máshol is keresse az örömöket - na és az üzletet - mert nála ez elválaszthatatlan ikerfogalom volt. „Oda teszem a számat, ahol pénz van.” - hangoztatta vagányul. Több száz cipője volt és mindennap új Cadillacat vezetett. Fényűző élete a legvadabb álmait is túlszárnyalta. Minta és egyfajta példakép volt azoknak a szegény lányoknak, akik hasonló jólét után sóvárognak poros kis otthonuk reménytelen homályában: „Ha neki lehetett, miért ne lehetne nekem is?”

De a csillagzata leáldozott egy idő után. Keresni kezdték adócsalás miatt, körözési plakátot adtak ki ellene, egész Európa területén üldözötté vált. Kénytelen volt minden addig szerzett vagyonát eladni és bujkálni. Elszegényedve és kisemmizve halt meg, kétséges körülmények között. Nagy valószínűséggel a maffia, korábbi szerető-köre tette el láb alól az akkor már nem kívánt egykori kedvest, Virginiát.

Extrém szeretők
A gésának szellemesnek és elbájolónak kellett lennie, olyannak, aki mindent meghallhat, de semmit sem mondhat vissza, és aki egyébként feddhetetlen, erkölcsös lény.

Akik ” szórakoztatnak”

A japán feleség tradicionálisan nem vehetett részt társasági összejöveteleken. Viszont a társasági lét színesebb és izgalmasabb nők bevonásával. Ezt az antagonisztikusnak tűnő ellentmondást oldotta fel a japán társadalom, és kitalálta a magas szintre fejlesztett, gondosan megideologizált gésa-rendszert.

Az első gésák meglepő módon férfiak voltak, aztán az 1800-as évektől nőiesedett el a szakma. Különös megjelenésük miatt inkább éteri, mint emberi lénynek hatottak. Rizsporral bevont hófehér arc, szénfekete haj (és néha fog), tűzpiros száj. Pompázatos és drága kimonó, művészi kikészítésű obi (zsinóröv)

Tanításuk tíz-tizenkét évesen kezdődött és hosszú évekig tartott. Ez alatt elsajátították a virágrendezés és a teakészítés tudományát, a sminkelés fortélyait, és az éneklés, táncolás művészetét. Szigorú menetrend szerint éltek, reggeltől délután háromig tanóráik voltak, aztán következtek a házi munkák és este hattól a vacsorák. A gésának szellemesnek és elbájolónak kellett lennie, olyannak, aki mindent meghallhat, de semmit sem mondhat vissza, és aki egyébként feddhetetlen, erkölcsös lény. Először csak szállást és ellátást kaptak, később már borravalójukat is megőrizhették.

Ennek megfelelően ők „szórakoztató hölgyek” (sokat elárul a tény, hogy maga a gésa szó művészt jelöl) és nem prostituáltak, ahogy a nyugati társadalom a maga stigmatizálásával gondolkozik róluk. A gésa a tökéletes háziasszonyt helyettesíti az otthonon kívüli vendégeskedésben.

Ma már nincs sok gésa. A japán nők 98%-a férjhez megy, a gésák szinte soha. Van viszont pártfogójuk, (danna-szanjuk), aki kitartja őket, esetleg külön lakást bérel számukra. Kapcsolatukat azonban inkább titok fedi. A japán feleséget azért nem zavarja különösebben egy gésa-szerető, mert majdnem biztos lehet abban, hogy ez nem veszélyezteti házasságát. Gésák miatt nem szokás otthagyni a családot, feleségül meg pláne nem veszik el őket.

A japánoknak egyébként vannak furcsa szexuális szokásai. Vannak helyek, ahol bizonyos összeg ellenében együtt tölthet valaki egy éjszakát olyan nővel, aki végig alszik. Még extrémebb és morbidabb az a szolgáltatás, amely szerint a befizetett pénzéért bármit tehet a férfi „megvásárolt árujával”, akár meg is ölheti.

Erre azért nem túlzás azt mondani, hogy szexuális extrémitás, igaz?

- Intera –