Ez a weboldal sütiket használ. Az európai uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy módosítsa adatvédelmi beállításait.
További információk Engedélyezem

Életmód /

Igaz történetek /

Igaz történet arról, aki nem hajlandó megöregedni

Igaz történet arról, aki nem hajlandó megöregedni

Közzétéve: 2016.06.30.

Na, persze, már semmi sem a régi. Nem, vagyok fiatal. Csak annak hitetem magam. Magammal és másokkal. Azt mondogatom magamban:” ide nézzetek, dögöljetek meg értem! Jól nézek ki, menő csaj vagyok! Nyál csorgatva fussatok utánam!”

Először csak afféle önáltatás, önerősítés volt ez. Csak úgy mondogattam magamnak, amikor nagyon elbizonytalanodtam valamiben, amikor erőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy kilépjek az utcára.

Aztán magam is elcsodálkoztam, amikor észrevettem, hogy ez hat. Mint egy varázsige, vagy valami ráolvasás. Képzeld, tényleg megfordultak utánam a pasik, tényleg tetszettem mindegyiknek. Lehet, hogy ez a Titok. Mit tudom én.

Csak azt tudom, hogy a férfiak nagy szamarak. Az orruknál fogva vezetem, amelyiket csak akarom. Folyamatosan letagadok tíz-tizenöt évet a koromból. Még egyetlen egy sem akadt, aki megkérdőjelezte volna, aki szemében a kétkedésnek akár egy kis csíráját is észrevettem volna, aki azt mondta volna, „hé, kisanyám, ne etesd már apucit!”

Most hatvankét éves vagyok. Gyakran járok el táncos helyekre, két állandó lovagom kíséretében. Csípem a fiúkat, jól kijövünk, pedig a gyerekeim lehetnénk. Amikor hívnak, megyek. A múltkor már bevettem az altatóm, mert csak altatóval tudok aludni, a szívem, meg az idegeim miatt, amikor felcsengettek. Hát persze, hogy elmentem velük. Nem tudom, hogy csináltam, de végigtáncoltam az egész éjszakát. Ennyit az altatókról.

Na, és ott ismerkedtem meg egy férfival. Amikor megkérdezte, hány éves vagyok, kapásból, rutinosan rávágtam, hogy negyvenhét. Aztán nevettem egy nagyot, kicsit talán hangosan is, ahogy már csak énnálam ez szokás. Bevette. Ellenállás nélkül, dalolva. Még csak nem is gyanakodott.

Magam sem tudom, hogy ennyire jól tartom magam, vagy ennyire barmok a férfiak? Sokszor felteszem magamnak ezt a kérdést, annál többször, minél öregebb vagyok.

Én nagyon szép nő voltam valamikor. A szépség számomra alap volt. El sem tudtam volna képzelni az életemet csúnya ember mellett. Naná, hogy fess volt a férjem. Mint egy modell. Olyan volt a teste és olyan az öltözködése is. Kár, hogy a modora nem volt valami úrias.

Amikor sokat ivott, akkor már nem simogatta bozontos hajamat, amit egyébként annyira szeretett, hanem belemarkolt, cibálta és azt kiabálta, hogy megöllek, te rohadt kurva. De csak féltékenykedési jelenetei idején volt ilyen pokróc. Mindig azt hitte, hogy összeszűröm a levet valakivel.

Ő soha nem volt biztos benne, de én tényleg nem csaltam meg, egyetlen egyszer sem. Legalábbis nem feküdtem le senkivel. Mert flörtölés azért volt szép számmal. Nekem ez volt az éltetőm, nem bírtam meglenni nélküle.

Igaz történet arról, aki nem hajlandó megöregedni
Régen volt, mégis emlékszem jól, hogy egyszer egy munkahelyi bulin, lassúzás közben, a fülemhez hajolt egy kollégám, akivel azelőtt már hónapokig kokettáltam.

Megmondom őszintén, hogy ma sem. Kifundáltam, hogy csak addig fogok élni, amíg tetszem a férfiaknak. Ha észreveszem, hogy már nem vagyok hatással rájuk, akkor asztalaviszta, agyő, csókolom, én megyek melegebb éghajlatra. Ez nem vicc. Összegyűjtöttem rá a „stafírungot.”is.

Félretettem a nehezebb napokra az én drága kis nyugtatóimból, pontosan annyit, amennyi szükséges. Ha nem fogok kelleni, nekem sem kell majd az élet.

Régen volt, mégis emlékszem jól, hogy egyszer egy munkahelyi bulin, lassúzás közben, a fülemhez hajolt egy kollégám, akivel azelőtt már hónapokig kokettáltam. Azt énekelte, hogy „zöld szem, piros száj, ez az, mire férfi vár”.

Hát én nem tudom, hogy a fenébe, de ez a dalocska teljesen belém fészkelte magát. Szinte nincs olyan nap, amikor ne jutna eszembe. Főleg, amikor végiglejtek az utcán. Hisz rólam szól.

Sohasem megyek ki smink nélkül. Nekem az olyan lenne, mintha meztelenül kellene korzóznom a főutcán. Ha férfi alszik nálam, akkor pedig nem mosom le a festéket. Inkább egész éjszaka maradjon rajtam, mintsem hogy valaki, egy idegen meglásson csupaszon. A lámpát sem engedem égni, mindig leoltom, engem ne stírölgessen akárki.

Persze ez ritkán adódik. Az az igazság, hogy inkább játszani szeretek a férfiakkal, ha „komolyabbra” fordul a szitu, akkor sokszor elmenekülök. Nem élvezem igazán a szexet velük. Mióta meghalt a férjem, inkább elintézem magamnak.

Valamikor vörös hajam volt. A derekamat verdeste, ha esténként kifésültem. Ma a vállamig ér, és platina szőkére festett. Sohasem kötöm össze, akkor érzem, hogy élek, ha lobog körülöttem.

Sokszor megállnak mellettem autók. Egészen fiatal férfiak is. A múltkor is, ahogy szédelegtem a munkahelyemről, mert nagyon leesett a vérnyomásom, egy mellékutcán elém kanyarodott egy hatalmas fehér autó. Kiszólt belőle a hapsi, komolyan mondom, nem volt több harmincnál. Mind a száz foga világított az alkonyatban: Hová, hová? Hazavihetem? - kérdezte csábosan. Kár, hogy akkor rosszul voltam.

De azért örültem. Látod, még most is szép vagyok. Még kellek a férfiaknak!

- Intera –