Ezen a decemberi napon Szent Lucára emlékezünk, aki egy előkelő szicílai család tagja volt. A keresztény kultúrkör már kevéssé tartja számon, hagyományai azonban sokáig éltek. Ezek közé tartozik a lucapogácsa sütése is, amely jellemzően sok zsírral készül, és különféle módon használják fel. Egyes vidékeken madártollakat szúrnak bele, minden családtag számára. Akié elég, az hamarosan meghal. Máshol pénzdarabot sütnek a pogácsába, és aki megtalálja, szerencsés lesz. Volt, ahol a pogácsába rejtett apró tárgy megtalálása az eladó sorban lévő lány számára azt jelezte, hogy a következő évben férjhez fog menni.
Szintén férjhez menéshez kapcsolódott egy Luca napjához köthető szokás, a lucacédula is. 12 papírdarabra felírták 12 lehetséges vőlegény nevét, és karácsonyig mindennap elégettek belőle egyet. Amelyik utoljára maradt, az lett a lány jövendőbeli férje. De ha nem akartak a lányok ilyen sokáig várni, volt még egy lehetőségük: készítettek tizenkét gombócot, mindegyikbe egy-egy férfi nevét rejtették. Amelyik nevet rejtő gombóc először jött fel a víz tetejére főzés közben, az megmutatta, hogy ki lesz a férjük.
Luca napján azt is megjósolták, milyen lesz a következő évben az időjárás és a termés. Amilyen idő van Luca napján, olyan lesz ugyanazon a területen következő januárban az idő, és ugyanígy folytatva december 14. időjárása februárt, 15. pedig március időjárását mutatta meg és így tovább decemberig. A termés milyenségére pedig a Luca napkor csíráztatott búzából lehet következtetni.
A halloweeni szokáshoz hasonló Luca nap környéki népi játék a lucázás, vagy kotyolás, palázolás. Ilyenkor a gyerekek 13-án hajnalban kísértetnek öltözve járták végig a házakat, és ha ajándékot kaptak, akkor jó termést és bőséges állatszaporulatot ígértek, míg ha az ajándék elmaradt, akkor átkot szórtak a házra.
A legismertebb Luca napi népszokás a Luca székének elkészítése. Kilencféle fából készült a szék, melyhez nem használhattak fel szegeket, csak fából készült ékeket. Mivel mindennap csak egy-egy műveletet lehetett elvégezni, így készült el a szék karácsonyig, amikor arra használták, hogy a széken állva meglássák a boszorkányokat, akik ilyenkor szarvat hordtak. Otthon a széket aztán elégették, és ezzel megszabadulhattak a boszorkányoktól is. A rontástól azonban csak akkor lehetett teljesen védve a család, ha a szék elégetését követően fokhagymát dugtak a kulcslyukba, egy kést a bal ajtófélfába vágtak, és a seprűt keresztbe állították.
Luca napi szokások a világban több helyen megjelennek, a skandináv országokban például még több szokást tartanak számon, mint nálunk.
Kapcsolódó cikkek:
Adventtől vízkeresztig - ünnepi érdekességek
Szilveszteri szokások, hiedelmek
Karácsony, a szeretet ünnepe
Teremts az egész lakásban ünnepi hangulatot!
Ünnepi sminktippek