A társkereső irodák évtizedes és egybehangzó tapasztalatait aranyszabálynak veheted! Persze, csak ha hosszú távban gondolkozol. Ha jobban kedveled az egyéjszakás gyors-meneteket, akkor lapozz tovább!
1. Közös értékrend
Az egyik legfontosabb kritérium, mondhatjuk az alap, mert e nélkül nem sokra megyünk. Egy mélyen vallásos ember és egy megrögzött ateista ne számítson harmonikus együttélésre. Vagy egy szociálisan érzékeny, illetve ugyanebből a szempontból érzéketlen ember élete is dugig lehet kisebb családi perpatvarokkal. És sajnos, odáig jutottunk, hogy már a politikai hovatartozásról is lajstromot kell vezetni és záros időn belül kihúzni róla azokat a potenciális lovagokat, akik nem vallanak a miénkkel megegyező vagy legalábbis nagyon hasonló nézeteket. (A nélkül, hogy a jelenségbe jobban belemennénk, csak emlékeztetni szeretnék a tényre: sok rokoni és baráti kapcsolat vérzett el az utóbbi idők értelmetlen és eszement politikai megosztottságában.)
Nem mindegy, hogy ki mit tart fontosnak az életben, milyen a privát értékrendje. Könnyen előfordulhat, hogy valakinek a pénz az első számú érték. Ennek áldoz fel szabadidőt, egészséget, időnként kapcsolatokat is. A másik meg egészen másra szánja szabadidejét, csupa olyan dologra, ami a pénz-imádó szemében felesleges hasztalanság.
Márti halálosan boldog volt, amikor megismerkedett Ferivel. Ilyen rendes emberrel még sohasem volt dolga, ha valakivel, hát vele el tudta képzelni eljövendő életét. Az sem volt gond, hogy ő templomba járó, inkább plussz pontnak számított: ez csak azt igazolja, hogy rendes ember. A bajok ott kezdődtek, amikor Ferinek fontosabbnak tűnt a gyülekezet. Minden héten kétszer ment a hittársaihoz, ha fújt, ha esett, ha beteg volt Márti, ha más programot hozott volna az este. Aztán jött ez a mizéria az ünnepek körül. Se névnap, se szülinap, se karácsony. Miért? Képtelen volt ezt megérteni Márti, nem akarta eltemetni azokat az évtizedes családi hagyományokat, amik oly kedvesek voltak számára és amiben semmi rosszat nem talált. Az apró viták felőrölték szerelmüket. Pedig két rendes ember volt.
2. Hasonló életvezetés
Ez azt jelenti, hogy a nagyjából azonos ritmus és érdeklődési kör sokat lendíthet egy kapcsolaton. Ha valaki adrenalin-hajszolóként megszállottan keresi a túlélő túrákat, akkor az ne válasszon magának könyvmolyt társként. Különben megvan az esélye annak, hogy kevés közös élményt gyűjt össze a kevés együtt töltött idő folyamán és hogy meglehetősen ritkán fog összefutni aktuális partnerével. Azonban azok sem tudnak túl sűrűn találkozni élettársukkal, akik ellenkező munkabeosztásban dolgoznak. Ezért nem szerencsés az éjszakai portás és egy újságkihordó románca.
S noha a rossz nyelvek arról suttognak, hogy a párkapcsolatok hosszúsága és tartóssága egyenes arányosságban van a találkozás ritkaságával, ne higgyünk minden kósza szóbeszédnek. Amelyik jól működik, az úgy igényli az együttléteket, mint az élet az oxigént.
Kati állandóan menni akart, utazni, sétálni, túrázni. Pali meg szeretett otthon ücsörögni, ejtőzni a TV vagy a számítógép előtt. Ami az elején erénynek számított, az a végén elviselhetetlen hibává alakult. Így a kezdeti „Ez aztán energikus asszonyka” - dícsérete után jött a „Be van sózva a feneked?” - dühe, végül a „Menj ahova akarsz, felőlem akár a pokolba is!”- elbocsátó szép üzenete.
3. Szexuális beállítottság
Szélsőséges megnyilvánulása mondjuk egy nimfomán és egy aszexuális halálra ítélt találkozása. Mert az biztos, hogy ilyen végletes ellentét semmi jót nem szülhet. Ha valaki nagyon gyors, nagyon hangos, nagyon erőteljes, az nem fogja jól érezni magát egy „alig”-gal. S persze ez egy olyan felállás, ami fordítva is igaz. Extra igényűek nem fognak különösebb örömet lelni a szerényebb szexuális képességűekkel.
A szomszédunkban lakott egy fiatal pár. A történetben fontos momentum, hogy panelban. Nem nehéz kitalálni a többit: elég tűrhető „vételben” nyomon lehetett követni szexuális életük minden rezdülését. A hölgy hangjaiból ítélve azt gondolhatták a ház hívatlan fültanúi, hogy itt aztán remekül mennek a dolgok. Ezért lepett meg mindenkit a hír, hogy válnak. Később lépcsőházi pletykák tudni vélték, hogy a férjnek sok volt a nő „odaadása”. Szolidabb és halkabb szexre vágyott, a hangos örömök csak a nő elégedettségét jelezték, arra senki sem gondolt, hogy közben a férfi azon tanakodott, miként vessen véget ennek a kínos jelenetnek.
4. Anyagi helyzet
Ebben az esetben külön kell választani két esetet. Azért az nem is olyan szörnyű helyzet, ha egy menő üzletember, akinek a bőre alatt is pénz lapul, feleségül kér egy templom egere nőt. Több, mint valószínű, hogy nem fog kosarat kapni. Sőt boldog és hosszú házasságra számíthatnak, mindkettőjük nagy örömére. Egy nő nem fog lelkizni az anyagi szakadékon, inkább élvezi előnyeit. Kicseréli ruhatárát és gyakrabban látogatja meg kozmetikusát.
Évenként kétszer megajándékozza férjét egy egzotikus úttal, csakis szívszerelemből és persze kapcsolatuk makulátlan karbantartása érdekében Azonban megfordítva már neccesebb a helyzet. Abba most ne menjünk bele, hogy miért, de mindnyájunknak ismerős a dolog.( férfi önérzet, férfi szerepek, hagyományok stb.) Egy férfi először csak szégyenkezne a rá nézve hátrányos különbség miatt, önérzete olyan picire zsugorodna, mint a szerv, ami férfivá teszi, lelki bajai pedig sokasodnának. Nem a helyzet előnyeit, hanem hátrányait nézné inkább.
Kánya Kata társkereső klubjában történt meg az eset. Egy magára maradt ötvenes férfi boldogan újságolta, hogy megtalálta élete nőjét, aki minden tekintetben megfelel az igényeinek. Mit megfelel! Túlszárnyalja azt! Mit gondolsz, mi vetett véget ennek a páratlan idillnek? Az, hogy a hölgy meghívta magához. Egy budai villában fogadta, díszkivilágításban. Ahogy hősünk baktatott a beléptető rendszertől, a kavicsos műúton keresztül, a kovácsoltvas bejárati ajtóig, roppant elbizonytalanodott. Amikor pedig a csupa üveg palotában, a lépcsősor tetején megpillantotta aranyban fénylő kedvesét, már döntött. Azóta nem találkoztak.
- Intera -
Kapcsolódó cikkek:
Mennyire fontos a szerelem első látásra?
Minden harmadik ember kollégájába szeret bele
Te hogyan mondasz nemet?
A pasik a fenékre, a nők a kézre figyelnek először
A külső nem számít