Igaz, mi nők, előszeretettel címkézzük fel férfitársainkat, hogy aztán azonnal osztályozás alá is vegyük őket. Így áll elő szegény megmérettetett férfiaknak minimum két nagy csoportja: vannak olyanok, akik elnyerik, mi több: meghaladják a női elvárásoknak megfelelő minősítést, ezek az ún. ideálok. És vannak olyanok, akik csúful kiesnek a női ítélkezők szigorú rostáján. Ők a „nem-szeretem” férfiak.
Némi sematizmussal leszögezhető: a piszkos, buta, tunya és kicsinyes férfiak nem rúghatnak labdába azon a nemes mérkőzésen, ami a női szívek meghódításáért folyik. Ebből viszont logikusan következik, hogy a tiszta, intelligens, tevékeny és nagyvonalú férfiak nagy eséllyel indulhatnak harcba.
De, mint tudjuk, a logika nem kizárólagos velejárója a női gondolkodásnak. Ez csak a balféltekés, jobb szemes, racionális férfiagy hiú ábrándja. A női agy fittyet hány a logikára és a következtetésekre, ha éppen úgy hozza a helyzet. Ebből adódóan az ún. ideálok sem mindig azok, amiket első pillanatban gondolnánk róluk.
A tiszták
Nincs is annál kellemesebb, mint beleszippantani egy frissen mosdott férfi illat-aurájába. A férfi kozmetikumoknak van egy sajátos, máshoz nem hasonlítható illata, ami az üde tisztaság képzetét kelti az emberben. Olyan jó végignézni puccba vágott párunk csinosságán, makulátlanságán, és olyan kellemes végigcirógatni illatszerektől selymes bőrén. Eldicsekszünk a barátnőnknek, hogy mi milyen nett pasit fogtunk ki, olyat, aki ad magára, nem hanyagolja el magát.
Aztán eljön az idő, amikor szeretnénk, ha mégsem adna magára annyit. Akkor már a felével is bőven beérnénk. Amikor órákat tölt a tükör előtt,alaposan felborítva a mi megszokott reggeli smink-rendünket. Vagy amikor csókolózás előtt (és után) kislisszan a fürdőszobába egy kiadós fogmosásra. Vagy amikor kétszer vált fehérneműt, persze ránk hagyva az utánpótlás megoldását.
Az intelligensek
Az nagyon jó, ha egy férfi intelligens. Egy kicsit mi is okosabbnak érezzük magunkat árnyékában. Büszkélkedhetünk tájékozottságával, imponál nekünk sokoldalúsága, és bámulatos probléma megoldó képessége. Annyira tudjuk imádni, amikor elmagyaráz nekünk valamit. Olyan édes ilyenkor, ahogy minden igyekezetével próbál beavatni az élet valami számunkra ismeretlen rejtélyébe. A tanítónk és az apánk lesz hirtelen egy személyben, a szó legnemesebb értelmében.
Aztán egyszer csak eljön az idő, amikor kezd terhessé válni ez a fene nagy intelligencia. Amikor például baráti körben oktat ki minket, pellengére állítva aktuális hibánkat. Vagy amikor átveszi a szót és kiselőadást tart az adott társaságot éppen érdeklő témában. Vagy amikor lehurrogja az összes ismerősünket, rokonunkat és barátunkat, mert hisz ő mindig mindent jobban tud.
A tevékenyek
Jaj, annyira örül a nő, amikor egy tevékeny férfira talál. Végre valaki, akinek nem kell a fülébe rágni, hogy mit csináljon, aki nem tesped órák hosszat a Tv előtt, aki tele van tett vággyal. Határozott és tevékeny. Általában szép és kisportolt testű, hisz sem szellemét, sem testét nem engedi elhanyagolni, egy pillanatra sem. Ez aztán igazán férfias dolog.
De eljön az az idő, amikor kissé soknak érezzük ezt a lázas tenni akarást. Amikor már idegesítővé válik, hogy egyetlen közös programot sem tudunk megszervezni, mert hiperaktív kedvesünk éppen benne van valamiben, ami nagyon fontos és nagyon halaszthatatlan. Amikor arra jövünk rá, hogy minden más sokkal előrébb való, mint mi magunk. S ezt a békát már nem tudjuk lenyelni. Legszívesebben párunk szép, kisportolt testére hajítanánk az összes istenverte tevékenységét, hogy fulladjon bele és hagyjon minket békén.
A nagyvonalúak
Milyen szép is az, amikor egy férfi nagyvonalú velünk. Amikor láthatólag egy csöppet sem garasoskodik, ha ajándékozásra vagy vacsorára kerül a sor. Sorra finanszírozza aktuális kedvteléseinket, királyi módon gondoskodik igényeink kielégítéséről. Teljesen elolvadunk, amikor egy hatalmas csokor virággal állít be hozzánk, vagy megajándékoz kedvenc parfümünkkel. Totál levesz a lábunkról ez a bőkezűség, ő aztán nem egy kicsinyes senki, ő egy nagyvonalú valaki.
Aztán eljön az az idő, amikor már nem olvadunk el ugyanettől a bőkezűségtől. Legtöbbször akkor, ha már összetartozó párok lettünk, és az ő pénze a mi pénzünk is. Ilyenkor kifejezetten idegbajt kapunk, ha köztudottan nagyvonalú társunk nagyvonalúskodik másokkal is. Sorra hívja meg a barátait,és gazdag karácsonyi ajándékokkal kedveskedik rokonsága minden egyes tagjának. Mert amíg csak nekünk, és csak a saját pénzéből, addig rendben van. De hogy mindenkivel? És a közösből? Na, erről szó sem lehet!
Hát, tényleg nem jó nekünk már senki sem?
- Intera -
Kapcsolódó cikkek:
9 férfitípus, akit érdemes elkerülni
Egy férfi, egy nő, ezer különbség
Tíz mondat, amit soha nem hallhatsz egy férfitől
11 titok, melyet a férfiak sosem árulnak el magukról