Akkoriban erről tökéletesen biztosan gondoltam, hogy valóban így is lesz. Mit nekem szüret, mit nekem szép őszi barnák és sárgák, mit nekem jól eső borzongás – utálatom nem ismert határokat és bármit megadtam volna, csak jönne vissza a nyár. Ami persze nem jött, csak fél évvel később. Addigra viszont az őszi, abszolút egyetlen félistennek gondolt lovagom már a múlt (őszi) ködébe veszett, és hamarosan rájöttem, az ősz közeledte kizárólag azért jelentette a világvégét, mert addig minden nap látott hősszerelmem (nevezzük Lacinak, akiért csak titokban mertem rajongani) naponta küldte felém megnyerő mosolyát, míg a szabadban próbálkoztunk a távolugrógödörrel. A nyári szezon vége viszont hosszú pihenővel érkezett (jajj nekem egy hónapig fent említett szépfiú szintén fent említett szép mosolya nélkül), majd vég nélkülinek tűnő alapozási időszak jött a levegőtlen, pislogó lámpás, teljes mértékben lehangoló futófolyosón - aktuális szívszerelmem pedig igen ritka madár volt arrafelé.
Szóval, a rejtély megfejtése két nagyszerű eredményt is magával hozott: egy felől véget ért egy sokadik félénk, mindenki hercege iránt táplált rajongás (huhh, boldog felnőttkor!). Másfelől leesett a nagy tantusz, miszerint az addig utálatosnak hitt évszakra is ideje más szemszögből tekinteni. Egyszer, még a nemszeretem korszakban, egy művész ismerősöm nem átallott azt kijelenteni, hogy milyen boldog, amiért országunkban négy évszaknak örvendhetünk. Azt a kígyót-békát felidézni is nehéz, amelyet gondolatban kiabáltam rá.
Szeretni az őszt? Az egyre hidegebb nappalokat és éjszakákat, a szeles, nyirkos, esős időjárást? Az egyre több ruhát (igen ez volt az egyik kardinális probléma)? Azt, hogy a levegő páratartalmától az órákig tartó vasalás ellenére is begöndörödik a hajunk, könnyezve-orrfolyósan érünk be az iskolába, és még egy kiadós megfázás is biztosan elér majd? Nem beszélve a sok dolgozatról, felelésről, a testnevelés órák előtti és utáni öltözés-hajszáról… És a többi, és a többi. Na ne. Nincs ember, aki ezt szeretheti.
Mindennek mai megfelelője lehetne, hogy munkába igyekezve majdnem megfagyunk. Reggel kell a sok ruha, délután pedig a fele is elég, de mindent hazacipelünk hősiesen, hiszen másnap virradókor is szükség lesz az extra rétegekre. Az autóforgalom a fránya iskolások miatt hirtelen megnő, a tömegközlekedés kaotikus, sehová nem érünk el időben. A hazafelé séta már nem olyan érzés, mintha turista lennék a saját városomban, fagyit nyalva, lengén öltözve, fényvédővel jól bekenve.
Hanem. Kezdjük az öltözködéssel, mint minden nő személyiségének kulcspontjával. (Aki azt mondja, hogy nem így van, hazudik.) Reggel nyakig felöltözve indulni el otthonról, hogy napközben újabb és újabb rétegeket kelljen ledobálni magunkról (remek érzés!). Végre a szomszéd fiú (nevezzük Áronnak) nem vizslat kigúvadt szemekkel, miközben mély dekoltázsomat próbálom rejtegetni a busz kapaszkodójába csimpaszkodva. (Persze nem bánnám, ha mindez megtörténne, mondjuk azzal a kedves régi ismerőssel kapcsolatban, akit pár sorral feljebb neveztünk Lacinak). Végre nem izzadok bele minden nap lenge kis ruhámba és nem kell a találka előtt hazarohanni attól rettegve, hogy egy kiadós zuhanyozás nélkül inkább vagyok malacka, mint kívánatos randialany.
A legújabb divatot szemlélve hamar megérint a karácsonyi hangulathoz hasonló érzés, amely ugyan minden évszakváltáskor elkap, de ilyenkor, a meleg-hideg átmenetben hatványozottabban jelentkezik. Alapjában véve, valljuk be, az őszi öltözködés mind stílusokban, mind fazonokban, mind a ruhadarabok változatosságában sokkal sokszínűbb, mint a nyári. Már csak a szükséges rétegek mennyiségének száma miatt is.
Végre senki nem néz ránk furcsán, ha töltött káposztára támad kedvünk. Ez nyáron, főként fiatal nőként, sokak szemében megbotránkozást szül – te jó ég, látod azt a bigét, mit eszik nyáron, nem salátát, pfuj! Mivel hidegben evolúciósan kódolt a kalóriabombák utáni sóvárgásunk, mások sem fognak minket megkövezni, mert ők is ugyanazt eszik. A vasakaratúak ugyan továbbra is csak sóvárognak, és szívükben őszinte gyűlölet ébredhet azok iránt, akik végre fel merik rúgni az aktuális diétás előírásokat (de hiába, egy-egy divatos kulináris beállítódás nem harcolhat évmilliók genetikai emlékezetével). És a szőlő, és a must, és a bor? És a forró csokoládé? Ilyenkor esnek a legjobban: a nyári hőség után a bor üdítő frissessége vagy éppen megnyugtató testessége lopja szívünkbe a melegséget. De mi fiatalok, csak hagyjuk ki az alkoholt, és élvezzük a forró csokoládék számtalan formáját fehéren vagy barnán, igazán mindegy.
A hideg ellen védekezzünk kedvesünk segítségével. Mivel szívesen begubózunk, az idő tökéletes ahhoz, hogy szívünk választottjával még inkább elmélyítsük szerelmünket. A nagy lelkizések és tervszövögetések időszaka ez, mikor a világtól elvonultan lehetünk egymás mellett és könnyebb szívvel maradunk távol programoktól, mint a nyári forgatag kellős közepén.
De az ősz érzékeink minden frontját rabul ejti. Az őszi színek, az őszi illatok mind-mind érzékszerveink intenzív közreműködését igénylik, hogy az évszak pompáját annak teljességében élhessük meg.
S a szépségápolás? Ha a haj úgyis begöndörödik, felejtsük el a vasalót. Újabb extra órák szabadulnak fel – nincs is ennél jobb.
Azóta az ősz óta én sem berzenkedek már. Kíváncsian lesem a legújabb divatot, és alig várom, hogy magamra öltsem a kötött holmikat. Alig várom, hogy jó meleg forralt bor vagy forró csokoládé társaságában búcsúztassam a napot. Amely persze nem hagy egyedül, de akinek éppen nincs párja, az se csüggedjen. Számos program, esemény várja az egyedülállókat, amelyek mind potenciális ismerkedési lehetőséget jelentenek.
De közben ne szalasszuk el a nagy pillanatokat és higgyük el: minden rossznak tűnőben van valami jó – mert az is.
- KJ -
Kapcsolódó cikkek:
Mit tehetsz az őszi búskomorság ellen?
Az őszi hajhullásról
Divat nélkül nincs ősz
Kabátmustra avagy kabátot mindenkinek!
