Életünk mára egyetlen óriási harccá változott, amelyet azért vívunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Mindezt észre sem vesszük, ám, ha jobban körülnézünk, minden irányból ezt kapjuk: a televíziós csatornák sorra indítják (promikkal vagy nélkülük) a főzőcskés, dzsungeles, beszélgetős, a „valóságshow” kategóriájába tartozó műsoraikat, amelyeken az nyer, aki a legjobban magára tudja vonni a közönség figyelmét.
Úgy tűnik, mintha érzékszerveink közül csak szemünkre lenne szükségünk, hiszen a külvilág ingerei közül a láthatóak bizonyulnak a legfontosabbaknak. Persze ez csak részben stimmel, hiszen az emberi kapcsolatok esetében a szépség mellett bizonyos kisugárzásra is szükségünk van, hogy két ember között létrejöjjön az a bizonyos vibráló érzés…
Biztosan te is találkoztál már olyan emberekkel, akikben megvolt az a vonzerő, amely egyszerűen megragadott, és nem engedett el. Ha azt gondolod, hogy mindez a belső tulajdonságokban, karaktervonásokban, netán rokonlelkűségben rejlik, nagyon tévedsz, mivel ez a vonzerő olyan öröklött tényezőkkel magyarázható, amelyek a látással befogadható ingerekkel jutnak kifejezésre. Hogy ez mit is jelent hétköznapi nyelvre lefordítva? „Manapság nagyon sok emberrel kerülünk kapcsolatba nagyon rövid idő alatt is, ezért rá vagyunk kényszerítve arra, hogy a vonzó és kevésbé vonzók között szelektáljunk, mivel a látható dolgokon túl másfajta megismerésre nincs lehetőségünk” – magyarázza Karl Grammer bécsi professzor. Ez egy olyan folyamat, amely az evolúció évezredes folyamata során alakult ki, s amely tudat alatt működik. Az evolúció elvéből kiindulva végül is kijelenthető, hogy – mivel a hasznos fejlődések, mutációk bizonyulnak életképesnek – a jelenlegi emberek a lehető legjobb örökölt tulajdonságokat kapták az előttük élő generációktól, és ez külső tulajdonságainkban is jelen van.
Vonzó, mint a promik?
Vonzó külsővel még a promik sem mindig büszkélkedhetnek. Kérdezd csak meg a környezetedben található pasikat, hogy Angelina Jolie-t nem találnák-e még vonzóbbnak, ha 1-2 kilóval több lenne rajta? Az válaszok többségében a férfiak buzgón bólogatnának a kérdésre, s ez megint csak a már említett evolúcióval magyarázható: a túl vékony(ra fogyó) nők bizonyítottan vesztenek szexepilükből – pontosabban fogalmazva termékenységi kisugárzásukból. A külső tulajdonságok és vonzerő kapcsolatát tudományos módszerekkel vizsgáló kutatók megállapítása szerint mindazok, akik egészségesek, és egészségesnek néznek ki, különösen vonzónak számítanak a másik nem számára, mivel a jó külsőből arra következtetünk, hogy utódaik is jó tulajdonságokat örökölnének tőle. Ne értsd félre, itt most nem csak a szexre akarunk utalni; ez a jelenség csak tudat alatt van jelen mindennapjainkban.
Az öröklött tulajdonságainkon – kevés kivételtől eltekintve – nem tudunk változtatni, azonban megfelelő kozmetikai és öltözködési fogásokkal vonzóbbá tehetjük külsőnket.
1. Kényeztesd bőrödet!
A bőrünk – mivel testünknek ez a felső, a külvilág számára is észlelhető rétege – a vonzerő szempontjából a legfontosabb tényező. A bőr állapotából következtethetünk arra, hogy testünk milyen külső behatásokkal találkozik a mindennapokban, illetve azokra hogyan reagál. A vonzerő skáláján messze vezet az egyenletes, enyhén barna (tehát nem sápadt vagy vörös), pattanásoktól és egyéb „jelenségektől” mentes bőr, s ez különösen az arcra igaz. Általánosan igaz, hogy bőrünk minél több oxigénhez jut, annál jobb „bőrben van”, de az egészséges táplálkozás is tükröződik rajta. Mivel az arc különösen nagy szerepet kap a külső tulajdonságok megítélésekor, a szemápolást nem szabad elhanyagolni: Carsten Fisher, a Clarins vezető arcszépítő specialistája a pár percre a mélyhűtőbe helyezett zöld teás borogatást ajánlja, mivel az nem csak a bőr szürkeségét tünteti el kiválóan, hanem kellő mennyiségű folyadékkal is ellátja szemünk környékét. Használj a bőrödnél világosabb árnyalatú púdert, mivel a sötétebb öregebb hatást kelt!
2. Fogápolás
A gyöngysorra emlékeztető fogsor nem csak a fogkrémreklámok kötelező kelléke, hanem valóság is lehet. Egyre többen döbbennek rá, hogy a gyermekkorban kihagyott fogszabályzás megbosszulja magát, s vetik alá magukat felnőttként bonyolultabb korrekciós beavatkozásoknak. Kevésbé fájdalmas viszont a fogak – az étkezések utáni – rendszeres ápolása: fogkefe mellett használj fogselymet; győződj meg róla, hogy sehol sem maradt lepedék fogaid között, s legalább évente egyszer keresd fel fogorvosod nem csak az ellenőrzés, hanem egy szakértő fogtisztítás érdekében is. A fogfehérítés is sokat lendíthet egészséges mosolyodon, ám ezt a „fogást” csak háromévente ismételd!
3. Hajápolás
Az egészséges és dús haj érdekében érdemes – amikor teheted – több napig is kerülni a mosást, a kondícionáló és a hajfixálókat, mivel ez kiegyensúlyozóan hat a hajra, s időszakosan „tehermentesíti” a túl sok kémiai behatástól. A haj állapota amúgy az egyik legjobb mércéje testünk egészégi állapotának.
4. Maradj természetes!
Egy nyugat-európai felmérés szerint a nők 23 százaléka azért jár szoláriumba, hogy a vonzóbb legyen férfiak számára. Egy másik közvélemény-kutatás megállapítása szerint viszont a férfiak mintegy fele egyáltalán nem szereti a mesterséges barnaságot a nők esetében, mivel a természetellenes jelleg túlságosan is feltűnő. Mi ebből a tanulság? Ha már szoliba jársz, csak mértékkel, hogy a sötétebb bőrárnyalat nehogy mesterkéltségbe csapjon át!
5. Figyelj mozgásodra!
A modellek catwalk-nak nevezett járása nem őrült divattervezők agyament találmánya, hanem tudományosan bizonyított, hogy a férfiak többsége szerint ez a női járás legvonzóbb formája. Egy amerikai kutatás szerint a legtöbb férfi számára akkor a legvonzóbb egy nő járása, ha annak felsőteste oldalirányban mozdulatlan marad, miközben csak a csípő ring jobbra-balra. Persze mindez nem eltúlzott mértékben, hanem úgy, hogy természetesnek hasson.
6. Hormonháztartás
A megfelelő mennyiségű testmozgás minden szempontból felpörget: nem csak fizikai erőt kell kifejtenünk, hanem hormonháztartásunkat is helyrebillenti szükség esetén. Ugyanakkor ne feledd: aki rendszeresen sportol, annál inkább az ösztrogén (női nemi hormon) csökkenése figyelhető meg, míg a tesztoszteront-szint (férfi nemi hormon) nő. Ez ugyanakkor nagyon is jól jön számunkra, nők számára a zsírpárnák eltüntetésekor, ám a szélsőségesen sok edzés nőiességünk kárára válhat.
7. „Derekas” vállalkozás
A női derék a vonzerő kérdésében kulcsfontosságú: míg a pasik esetében a V-alakú felsőtest a legvonzóbbnak ítélt, a nőknél a derék is szerepet kap az izgató hajlatok szempontjából. Az amerikai Devendra Singh evolúciópszichológus kutatása szerint 0,7-re tehető a legcsábítóbbnak talált derék-csípő arány. Nincs tehát mit tenni: a csípő a zsírégetést szolgáló nagy kitartást igénylő mozgásformákkal (mint a futás vagy az úszás), vagy a kifejezetten e testtájt megcélozó erősítő edzésekkel hozható formába.
8. Zsírégetés
Alakformálásról természetesen csak akkor beszélhetünk, ha alakunkat nem rejtjük túl vastag zsírrétegek alá. Nőiességünk már akkor is könnyedén eltűnhet, ha csak néhány kiló plusz van rajtunk. Fogyás szempontjából a futás ideális megoldás: egy pár cipőn és sportos ruházaton kívül másra nincs is szükségünk hozzá. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a zsírégetéshez a legjobb a lassú tempójú futás. A befektetett energia és az elégetett zsírsejtek arányát tekintve ez így is van, viszont az „elbúcsúztatott” zsír mennyisége arányosan nő a futás sebességével. Ajánlatos ugyanakkor vigyázni, hogy egy túlvállalt futás nehogy jó időre elvegye kedvünket egy egészséges futásról!
9. Öltözködj okosan
A legújabb trendek szerinti öltözködés önmagában nem garancia arra, hogy a pasik a lába elé boruljanak. Az idei – a nőiességet kihangsúlyozó – divat viszont legalább lehetőséget ad erre. S.Oliver, Shirin Steemann és Mathias Jobst aktuális toplistáján az entomintás, szűk felsőrészek és hosszú, bő szoknyák szerepelnek.
10. Szőke haj – csak mértékkel!
Nem feltétlenül igaz az sem, hogy a szőkére festett haj biztosan bejön a férfiaknak. Az egyik németországi egyetem internetes, 15 ezer résztvevő bevonásával elkészített közvélemény-kutatása rávilágított arra, hogy mi is a helyzet a hajszínekkel: az eddig vadnak és vadítónak tartott vörös színt a többség egyáltalán nem szereti. Bár a szőke hajszín a pasik 40 százalékának tetszik, 30 százalékuk egyáltalán nem tartja vonzónak.
11. Piercingek és tetoválások – igen, vagy sem?
A test legkülönbözőbb részeibe helyezett ékszereknek a tőzsdénél is jobban ingadozik a rajongótábora: egy aktuális felmérés tanulsága szerint a férfiak és nők csupán 13 százaléka szereti a piercingeket és tetoválásokat, a maradék 87 százalék pedig nem tartja vonzónak vagy akár kifejezetten elutasítja azokat.
12. Pihenés
A kellő mennyiségű és minőségű alvás nem csak a lelki, hanem a testi feltöltődés alapja. Alvás közben a szervezet összes regenerációs mechanizmusa teljes gőzzel dolgozik: a növekedéshormonok felpörgetik a sejtjeinket megújító folyamatokat, s ébredés után nem sokkal bőrünk is kisimultabb és élettel teli lesz. Az optimális alvási idő egyénenként változik, nem érdemes a ténylegesen igényeltnél több alvást erőltetni magunkra, ezt inkább igazítsuk bioritmusunkhoz. „A minimális alvással töltött idő azonban napi 4-5 óra” – mondja az elismert alváskutató Jürgen Zülley. A mennyiség mellett azonban legalább ilyen fontos a minőség is, s ne próbáljunk az elalvást segítendő lefekvés előtt alkoholt fogyasztani, mivel az csökkenti az alvás mélységét és a pihenés hatékonyságát.
13. Nevess többet!
A nevetés oldja a stresszt, erősíti az immunrendszert, serkenti a vérkeringést, s általa olyan anyagok szabadulnak fel az agyban, amelyek javítják általános közérzetünket. Ergo: a nevetés egészséges.
A fenti lista megerősítik tehát a szakemberek vélekedését, miszerint kisugárzásunk több apróbb, önmagában akár jelentéktelennek tűnő tényezőből épül fel. Ebből az is következik, hogy „nincs olyan általánosan érvényes, egy mondatos válasz arra a kérdésre, mi is tesz minket vonzóvá, hiszen a ’vonzóság’ egyes faktorok összhangjából adódik” – mondja Karl Grammer, a szakterület legelismertebb kutatója. A legfontosabb tényezők tehát: fiatal(os)ság, szimmetria, a bőr és haj állapota, mozgás, illat, hang, testmagasság, a hormonális tényezők adta adottságok (mint például a nőknél látható hajlatok, testvonalak, vagy a pasik izmai), vagy az átlagosság.
Az átlagosság is lehet vonzó?
Ami az arcvonásokat illeti pontosan az átlagosság is vonzó lehet – bizonyította be Gramer egy nemrég befejezett kutatásban: digitális technikával több arcot ábrázoló fotóból egy olyan arcképet hozott létre, amely elkészítéséhez az egyes fotók legvonzóbb arcvonásait használta fel. Az így összeállt úgynevezett átlag-arcot az tesztben résztvevők nagy többsége vonzónak találta.
„Bár a vonzerőhöz nem közvetlenül tartozik hozzá, az összképen mégis pozitívan befolyásolhat egy ’izmosabb’ bankszámla, vagy a magasabb végzettség” – mondja Gramer. Az utódok már említett életképességéhez és túléléséhez tulajdonképpen az ész és egy vastagabb pénztárca is jól jöhet…
- fitforfun.de -
Kapcsolódó cikkek:
A szépség igenis mérhető
Összetartó erő: szerelem vagy szex?
Az ellentétek vonzzák egymást
Az önzetlenség vonzóvá tesz
Mi is az a szexuális kisugárzás?