Másnap reggel büszkén feszítünk az iskolában vagy a munkahelyen a vadonatúj lábbeliben, és tényleg hisszük, hogy az év üzletét kötöttük meg. Mert ugye mi az az ésszerűnél kicsivel nagyobb ráfordítás, amit a női lélek nem érez túlzásnak, ha álmai (és az éppen aktuális szezon) cipőjének birtoklásáért fektet be?
Szóval megszereztük az álomlábbelit. Ám abban a pillanatban feltűnik az új iskolatárs, akinek szinte szakasztott ugyanolyan virít a lábán, csak éppen még hajszálnyival divatosabb. És ez fáj a női léleknek. A férfinak is fáj, csak az általában nem cipőkről szól, hanem például autókról. Elektromos kütyükről. Mindkét nemnél szólhat mobiltelefonokról. Utazásról, nadrágról, lakásról, kutyáról, bármiről, ami pénzért kapható.
A fogyasztói társadalom beszippantott minket. Csak kevesen vannak, akik sikeresen ellenállnak. Ők a mai idők csodabogarai, akikre az átlagos fogyasztó városlakó ha nem is ferde szemmel, de mindenképpen csodálkozva tekint. Kisiklott a világ. Ma már nem az az érték, hogy mennyi és milyen minőségű időt töltünk egymással, hanem az érték a márkás karóra, amivel ezt az időt mérjük. S ugyanez a drágán megvásárolt, a vásárlás időpontjában még csúcskategóriás áru az, amely későbbi elégedetlenségünket szüli.
A világot a fejlődés viszi előre. Az úton való továbbhaladás mozgatórugója a mindinkább tökéletességre való törekvés. Ez sok esetben nagyon szerencsés. Vegyük például a tanulást. Ha elhinnénk, hogy mindent tudunk, vagy hogy amit tudunk, az elég nekünk, megszűnne a motiváció, ami további tanulásra ösztönöz. Leállna a fejlődés.
Ugyanez a birtokolható javak, az elérhető szolgáltatások tekintetében is megfigyelhető. Mivel mindig egyre jobbat, egyre szebbet, egyre modernebbet, egyre korszerűbbet szeretnénk, a legújabb fejlesztéseket óhajtjuk magunkénak tudni. Sajnos ez nem visz jó irányba, régen felborította a hagyományos értékrendet. Mert miért is ácsingózunk olyan dolgok után, amelyek csak ideig-óráig tesznek minket boldoggá, vagy esetleg olyan irreális kívánalmakért, amelyek elérése várhatóan csak álom marad?
A megvalósíthatatlannak tűnő vágyak is szolgálhatják ugyanakkor a fejlődést. Hiszen a hőn áhított kisautó, amelyre zsebpénzünkből nem futja, arra sarkallhat minket, hogy többet dolgozzunk, esetleg szakmai tudásunkat fejlesszük egy olyan jövedelem elérése érdekében, amelyből majd megvehetjük a járművet. Bár az alapvető célt ugyancsak a javak hajszolása szüli, mégis tudásunk és jellemünk fejlődését szolgálja. (Máskor pusztán a magunk iránti igényesség is elég a tanulás ösztönzésére.)
Vizsgáljuk meg a kérdést egy másik szemszögből. Eddig azt mondtuk, hogy az egyre újabb vágyak elégedetlenséget szülnek. Nem lehet, hogy ez fordítva is igaz?
Álmaink cipőjének megvétele után iskolatársnőnk egy új cipőben jelenik meg. Ez a cipő nem is illeszkedik a mi ízlésvilágunkba, nem az igazi a színe, nem szeretnénk a nagyon magas sarkát. Mégis sokkal kívánatosabbnak látjuk, mint a frissiben megvásárolt álomcipőnket. Ez esetben alighanem említett kolleganőnket irigyeljük valami más miatt. Mert szebb a haja. Mert okosabb. Mert autóval jár. Mert kiegyensúlyozott párkapcsolatban él. Mert olyan boldognak látszik.
A háttérben legtöbbször az önértékelés zavarai állnak. A szomszéd kertje mindig zöldebb – ez nem így van. Másutt sincsen kolbászból a kerítés, csak mi gondoljuk, hogy abból van. Magyarország különösen pesszimista és elégedetlen nemzet a felmérések szerint, bár ezt az átlagember nem mindig érzékeli. De miért van az, hogy hazánk lakossága az európai átlagnál sokkal inkább elveszett a fogyasztás hálójában?
Piackutatók és gazdasági-történelmi elemzők szerint az ok a nem is annyira régmúlt történelmében keresendő. A szocializmus hiánygazdasága után mintegy egyik napról a másikra szabadult rá hazánkra a nyugati világ kapitalista szemlélete, annak minden árucikkével egyetemben. Hirtelen az elérhető áruk és a gyorsan felfutó szolgáltatószektor kínálata olyan sebességgel áramlott be hazánkba, amely sokkot okozott. A sokkot a mai napig nem hevertük ki. A magyar népességnek még nem volt ideje felelős vásárlási magatartást kialakítani.
Ezért érezzük azt, hogy akinek több van, az boldogabb. Ezért gondoljuk sokszor azt, hogy egy-egy újabb vásárlással elégedettebbek leszünk. Csak most kezdünk arra rádöbbenni, hogy ez nem így van. Talán még nem késő, hogy a zsákutcából visszaforduljunk.
- Dr. Kónya Judit -
Kapcsolódó cikkek:
Mi is az a boltkór?
A női nem örök kérdése
Amikor elkap a vásárlási láz
Pakold be az egész szezont!
