Történt ugyanis,hogy 1886-ban, amikor az új színház megépült Pesten, komoly gondok adódtak. Az országgyűlés sokallta azt a dotációt, amit megszavaztak a kultúra számára. A színház vezetősége azonban épp ellenkezőleg: kevésnek tartotta a rendelkezésére álló összeget. Úgy tűnt, hogy a pesti közönség sem volt még érett akkoriban az operairodalom lelkes és műértő befogadására.
Ezek a gondok gyújtottak lángot Keglevich gróf, az Opera akkori intendánsa fejében. Ma úgy mondanánk, egy ügyes marketing fogással kitárta az Opera kapuit, és fényes táncvigalmat szervezve invitálta oda az egyébiránt érdektelen közönséget.
Így indult a ma már híressé és impozánssá növekedett operabál. Azt nem lehet mondani hogy zökkenőmentesen, tekintve, hogy az első 1866-os alkalmat 1934-ben követte a második. Ez után pedig hosszas hallgatás következett,és csak 1996-ban indult újabb hódító útjára. Igaz, azóta pályája töretlen.
Az egymást évente követő mulatságok mindegyike tematikusan rendeződött. Mindig valamilyen zenei esemény alkotta a gerincét. Volt, hogy Verdi Álracosbál-ja apropóján az egész program egy álarcosbál köré szerveződött. 2000-ben pedig, az ezredfordulóhoz méltóan egy hamisítatlan magyar bált rendeztek. Díszmagyarban csárdásozó táncosok és a palotás nem maradhatott el erről az estéről.
Az est pompáját sokféle eszközzel próbálták emelni
A termek pazar feldíszítése, a lakomának számító étel-ital kínálat csak külsőségek. Szükség volt a mindenkori sztárok felvonultatására is. Van olyan, aki a mai fül számára ismeretlen. Ilyen volt például a trillázó nevű Turolla Emma, az első operabál és a színpadi éneklés akkori koronázatlan királynője.
De Rost Andreát, Pitti Katalint, Fonyó Barbarát és sok más közszereplőt, akik részt vettek már az eddigi bálokon, nem kell a hazai közönségnek bemutatni. Mint ahogy azokat a külföldi sztárokat sem, akik nélkül kevesebbet ért volna az egész. Ilyen volt Ornella Muti, Sacha Hehn, Catherine Deneuve és sokan mások. Az idei sztárvendég Frankó Nero lesz. Aki közelebbről is meg szeretne ismerkedni a színésszel, már el is kezdheti gyűjteni a jegy árát. Hiába, a státuszszimbólumot nem adják ingyen!
A gazdagok kiváltsága
Annak idején, a nyitáskor csak a jobb módú polgárok látogathattak el a fényűző bálra. Ez ma sincs másként. Manapság is az „arisztokrácia” látogat el ezekre az estékre. Vagyis a gazdasági és művészeti világ színe-java. Meg persze az is, aki sem nem gazdasági vezető, sem nem művész, de sok pénze van. Az operabál ugyanis nyitott rendezvény. Érvényes jeggyel bárki bebocsáttatik.
Igazából senki sem marad ki a jóból. Akinek nincs alkalma befizetni a remek estélyre, otthonról is ácsingózhat utána. A televízió minden évben élő közvetítéssel viszi be a lakásokba a hírét. Sőt,tartogat még egyéb lehetőségeket is az operabál a szegény többség számára. Így például 30 szerencsés nyugdíjas pár is részt vehet – igaz, csak a főpróbán. Viszont az est öt „Hamupipőkéje” az „valódira” is hivatalos. Azok közül a lányok közöl sorsolják ki őket, akik részletes életrajzuk elküldése után fel tudják lábukra húzni az erre az alkalomra szánt cipellőket. Ha Fortuna melléjük áll, csak annyi dolguk lesz, hogy körülnézzenek a rokonságban, és egy nagymaminak számító gardedámot szerezzenek be maguknak. A többiről az Operabál rendezősége gondoskodik.
- Intera -
|
Hasznos infók
ÁRAK
A belépő 70 ezer forint fejenként. Ezért viszont korlátlan italfogyasztás jár. Aki azt hiszi, ezt már nem is lehet fokozni, az téved, mert ún. külön terembe is válthatók jegyek. Ennek ára 130 ezer forint. Ezért már az étel is korlátlanul rendelkezésre áll. A csúcs azonban a 260 ezres belépő. Ez már valódi luxust ígér. Külön bejáratú páholyt, korlátlan étel-és italfogyasztást, valamint a műsor közvetlen közelről való szemlélését. A műsor egyébként természetesen mindegyik árfekvésnek dukál. Legfeljebb az élvezetek fokában mérhető a különbség. Miként a színházakban is: nem mindegy, hogy valaki a kakasülőre vagy az első sorba vált jegyet.
ETIKETT
Azok számára, akiket jó soruk elvet az idei opera bálra, álljon itt egy kis etikett. Ez az a hely, ahol a hölgyeknek csakis hosszú estélyiben illik megjelennie. Ehhez mérten a férfiaknak frakk vagy szmoking ajánlott, méghozzá csokornyakkendővel. Állítólag kedvelt körükben az azonos színű kollekciók, vagy az azonos színű ing és a hozzá sötétebb brokátból készült mellény viselete. A hölgyek körébe elterjedtek a míderes széles alsó szoknyájú modellek, de az extravagáns megjelenés sem ritka. Apropó: megjelenés. Itt a pontosság kötelező. Az éjfél előtti elmenetel viszont nem ajánlott. Szimpatikus szokás, hogy az asztalnál ülő összes hölgyet meg kell táncoltatni. A hölgyek pedig senkit sem kosarazhatnak ki. A többi a kulturált szórakozás egyéb kitétele, nemcsak az Operabálon, hanem a helyi diszkóban is ajánlatos (lenne): a tánc közbeni lekérés, a feltűnősködés, a hangoskodás kerülése, és az udvariassági formulák betartása.
|
Kapcsolódó cikkek:
Itt a farsang, áll a bál...
Frizura - elegáns és egyszerű
Kesztyűt minden alkalomra