Egy aktuális kutatás szerint a férfiak közül sokan azért csalják meg partnerüket, mert az egyéjszakás kalandok – ahogy az elnevezés is mutatja – egyszeri afférok, s a férfinak nem kell újra és újra azzal találkoznia, aki esetében csődöt mondott.
Azok a férfiak, akik félnek attól, hogy kudarcot vallanak az ágyban, hajlamosabbak a hűtlenségre – olvasható egy friss kanadai kutatásban. A nők esetében ezzel szemben az elégedetlenség számít a félrelépés első számú motivációjának. „Feltételezésünk szerint azok a férfiak, akik attól félnek, hogy csütörtököt mondanak az ágyban, azért menekülnek más nő karjaiba, mert vele nem feltétlenül kell még találkozniuk az életben, ha esetleg velük is kudarcba fullad a szex" – mondja Robin Milhausen, a University of Guelph kutatója, a tanulmány szerzője.
A szakértők 506 férfit és 412 nőt vontak be a kutatásba. Saját elmondásuk szerint mindannyian tartós kapcsolatban éltek, s részletesen beszámoltak magánéletükről, párkapcsolatukról és szexuális szokásaikról. A kutatók emellett rögzítették a résztvevők vallására, végzettségére és havi jövedelmére vonatkozó adatokat is.
Az eredmények – amelyeket a szakértők az Archives of Sexual Behaviour című szaklapban tettek közzé – arról árulkodnak, hogy a nők 19 százaléka már legalább egyszer megcsalta partnerét. A férfiaknál a hűtlenek aránya 23 százalék volt.
„A félrelépésnek mindkét nem esetében nagyon szerteágazó okai vannak” – magyarázza Milhausen – „ám a középpontban egyértelműen az egyes hűtlenkedők személyiségvonásai, a kapcsolat minősége és a szexuális szokások állnak” – teszi hozzá.
- news.de -
Kapcsolódó cikkek:
Félrelépés - mikor, miért és hányszor?
Véletlen félrelépés?
A férfiak hamarabb megérzik, ha megcsalják őket
Ártatlan vagyok! A hormonjaim a hibásak...
Szexuális affér: nem megoldás, csak kísérlet!