A házi munkákból kivonuló férfiaknak nagyobb az esélyük arra, hogy kevésbé aktív házaséletet éljenek párjukkal, míg a gyakran takarító férfiak mozgalmasabb éjszakákra számíthatnak a hitvesi ágyban – olvasható a University of Western Ontario és a University of Illinois at Chicago közös kutatásában.
A tanulmányból arra is lehet következtetni, hogy a takarítás akár ideális előjáték is lehet. Minél több házimunkát vesz át ugyanis egy-egy párkapcsolatban a férfi, annál pihentebb a párja, s ez az együttlétek gyakoriságára és minőségére is döntő befolyással bír.
„A stressz számít napjainkban az egyes számú vágykioltó tényezőnek” – hangsúlyozza a tanulmányt kommentálva Uwe Hartmann hannoveri pszichológus. „A stresszre a nők sokkal érzékenyebben reagálnak, mint a férfiak; utóbbiakra emellett jóval gyakrabban jellemző, hogy szexszel (is) próbálják a stresszt levezetni – ez a nőkre sokkal ritkábban jellemző. A nőkre sokkal inkább jellemző, hogy szexualitásukat akkor tudják maradéktalanul megélni, ha jól érzik magukat bőrükben, s ehhez a környezetükben lévő több dolognak is stimmelnie kell” – teszi hozzá a szakértő. A szexuális vágyakra pedig – a nők esetében – a hegyekben álló mosatlan vagy szennyes ruhák mindenképpen kontraproduktívan hatnak.
Emellett még egy ok szól amellett, hogy a férfiak is részt vegyenek a házimunkában – legalábbis, ha azt akarják, hogy párjuk libidója az ő szexuális életük teljességének szempontjából is a lehető legmagasabb legyen: ha a férfi is beszáll a mosogatásba, takarításba, a nők is jobban érzik, hogy egyenjogúak a kapcsolatban, s ez elégedettséggel tölti el őket.
A házimunka a szexuális élet gazdagítása mellett még a szervezet által felhasznált kalóriák szempontjából sem elhanyagolható: a porszívózás, felmosás vagy ablakpucolás során az egész szervezet mozgásba lendül, s egy átlagosan 80 kilós férfi 180 kcal-t éget el félóránként!
Ezzel még teljesebb a lista, hogy a férfiaknak miért is ajánlatos az eddiginél jóval gyakrabban takarításra adni fejüket.
- fitforfun.de -
Kapcsolódó cikkek:
Nyomj vasalót a kezébe!
Spórolj időt önmagadra!
Létezik-e normális szexuális élet?
Több sóval a szex is édesebb
A jobb szexhez vezető 3 fő titok