S nemcsak azért, mert lokálisan is a testük közepén helyezkedik el, hanem azért is, mert a lelkük közepét is ez foglalja el. A fallosz olyan számukra, mint autóban a motor, vagy mint nappaliban a tv-kapcsoló: ha valami hiba csúszik a működésébe, pánikba esnek, és bármit megtesznek annak érdekében, hogy haladéktalanul helyreállítsák a remélhetőleg csak átmeneti üzemzavart.
Az impotencia a férfiak rettegett kórja. Statisztikák szerint a világon 300 millió férfit érint. Az impotenciának számos oka lehet. Ugyanúgy emlegetnek vele kapcsolatban lelki, mint fizikai hátteret.
Régebben minden szexuális problémát az önkielégítésre vetettek vissza. Így az impotenciáról is azt tartották, hogy a túlzásba vitt maszturbáció súlyos hozadéka. Sokan sóhajtottak fel ebben a vészterhes időben úgy, mint annak idején Diogenész: „Bárcsak csillapítani tudnám éhségemet a gyomortáj megdörzsölésével.”
Rossz hír, hogy ezzel csak a korgást lehet mérsékelni, a nemi vágyat nem. Jó hír azonban, hogy értelmét vesztette az egész aktus, miután az önkielégítést felmentették a koholt vádak alól.
A maszturbációnak tehát édes kevés köze van az impotenciához, van viszont sok másnak. Így a magas vérnyomással rendelkezők, a dohányosok, az alkoholisták számíthatnak legnagyobb valószínűséggel impotenciára. De a stroke és a sclerosis multiplex is megöli a teljesítőképességet. A cukorbetegeknek a fele esik áldozatul. És bármilyen furcsa, nagyobb veszélynek vannak kitéve e tekintetben a kétkezi munkások, mint a vezető beosztásban levők.
Ha azonban minden kötél szakad, akkor is van megoldás. Ha nem megy a természet erejével, megy a technikával és tudománnyal.
Legkézenfekvőbb az implantátumok használata. Az 1940-es első modellektől hosszú utat tettek meg. A legújabb modellek üregekből állnak, ezzel adva vissza a petyhüdt tagnak a természetes feszesség illúzióját. A pumpát a herezacskóba rejtik, a víztartályt pedig a hasüregbe. Tökéletesnek nem mondható, hisz elcsúszhat, deformitást és a partnernek fájdalmat okozhat. Ez így első hallásra elég riasztónak tűnik, de kényszerű használóinak álljon itt egy gyenge vigasz: még ez is jobb, mint a teljes működésképtelenség.
Aki fél a sebészeti beavatkozástól, előnyben részesítheti a mechanikus megoldásokat. Az első példányt 1917-ben fejlesztették ki és meglepő módon Peniscope-nek keresztelték el. A péniszt merevre szívó eszköz sem mentes a hibáktól. Hogy mást ne mondjunk: korlátozott időt enged csak. Fél óra után ugyanis vissza kell térnie a kiinduló állapothoz, ellenkező esetben oxigénhiány lépne fel. Ezenkívül a partner is szenvedhet forró belsejébe bevezetett jéghidegre kihűlt pénisztől.
A szükség nagy úr. Főleg, ha sürgető. Erre az esetre legalkalmasabb módszer az öninjekciózás. Ahogy ez már a fentiek után várható, ez a megoldás sem tökéletes. Mert igaz ugyan, hogy tíz férfiból kilenc „igen”-t mond az eljárásra, de felük három éven belül mégis a „nem”-re vált, hisz bőre hegekkel lyukdalt lesz egy idő után.
Manapság azonban nem kell a fent leírt szörnyűségekkel gyötörni a legnemesebb szervet. Hisz miután berobbant a köztudatba és a közgyakorlatba a kis kék pirula, attól fogva nincsenek problémák. Aki szerelmeskedésre készül, az csak bekapja a kék csodát és már teljesíthet is.(Állítólag közösülés közben kéknek látják a világot is, „mert a gyógyszer kötődik az enzimnek a szemben található verziójához is.”)
Azt azért érdekes lenne kideríteni, hogy nevének e speciális kontextusban való elterjedésének örül-e jobban a feltaláló (ti. Robert Virag - talán hazánkfia? - a gyógyszert fejlesztő csoport vezetője a névadó), vagy annak, hogy jó kis összegeket lehet bezsebelni a forgalmából. A szer évente 300 millió dollárt jövedelmez.
Mellékhatások nélkül nincs gyógyszer, így ez sem mentes tőle. Ezek azonban annyira jelentéktelenek a hatás extázisához képest, hogy szinte szóra sem érdemesek (fejfájás, orrdugulás, arcpír).
S hogy ezek mellett még miként fogható munkára a szabotáló szerv, arról leginkább a keletiek tudnának mesélni, ahol se szeri, se száma a serkentő ötleteknek.
A Káma Szutra például egy teljes hónapig tartó nagyobbodást ígér azoknak, akik őrölt cseresznye, édesburgonya, nadragulya, bölényvaj, tealevél és napraforgó főzetét vetik be. A hasonlót a hasonlóval elve alapján operál az a javaslat, amelyik a szamár péniszét nevezi meg legfőbb afrodiziákumnak. A kínaiak is ilyesmikből készítenek tablettákat, amelyeket aztán a rájuk jellemző módon neveznek el ”Nagy Hős Tablettájának”. Ez aranyos, nem?
Azonban nem is gondolnánk, hogy mi minden lehet hatásos. Egy 1886-os szexuális kézikönyv feljegyzett egy különös esetet. A férfit csak az tudta felizgatni, ha felesége új parókát vett fel. Változtatnia kellett színét és stílusát, mivel egy darab szavatossága három hónapra rúgott. Akkor aztán sutba kellett dobni az aktuális darabot, és előállni egy merőben újjal. A meggyőző eredmény számokban: öt év alatt két gyerek, és 72 paróka.
Legjobb tehát, ha mindenki önálló tanulmányokat és kísérleteket végez arra vonatkozóan, hogy neki személy szerint mi a serkentő. Ki tudja, mi lesz az ő Privát Szerelmi Serkentője?
(Steve Jones: Y című könyve felhasználásval Intera)
Kapcsolódó cikkek:
Korai magömlés: gyógyszerrel leküzdhető?
Nem csak a pasik dolga
Hamarosan elérhető a libidófokozó tabletta?
Vágy a laborból