Ha az interneten böngészve itt-ott felbukkan egy „hatszor hosszabb” kezdetű felirat, már reflexszerűen zárjuk is be az ablakot – tudva, hogy itt megint valami hihetetlen potencia- vagy pénisznövelő „csodaszerről” van szó. Egy aktuális hír azonban olyan tudományos háttérrel rendelkezik, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül.
A „British Journal of Urology International” című tudományos szaklap aktuális számában a korai magömlés egy speciális spray-vel való jelentős késleltetéséről számol be. A tanulmány két szerzője, a Royal Victoria Hospital munkatársai, Wallace Dinsmore és Michael Wyllie 300, átlagosan 35 éves férfiak részvételével folytatták le kísérleteiket, amelyeknek eredménye várhatóan a nők számára is „gyönyörködtető” lehet.
Az egyik kísérletben a résztvevők kétharmada lidocainból és prilocainból mixelt érzéstelenítő „koktélt” kapott hímvesszőjére, míg a maradék száz férfinek egy hatóanyagot nem tartalmazó placeboval kellett beérnie. Az „érzéstelenített” csoport esetében az ezt követő szexuális aktus időtartama átlagosan 0,6 (!!!) percről 3,8 percre nőtt. Érdekes módon a placebo esetében is későbbre tolódott – mintegy 1,1 perccel – az ejakuláció időpontja. Az érzéstelenítőt használó csoport tagjainak 62 százaléka elégedettnek mondta magát teljesítményével kapcsolatban, míg a kísérlet előtt csupán 20 százalékuk vallotta ugyanezt.
„A használt anyaggal és annak hatásával mind a közvetlenül használó férfiak, mind partnernőik elégedettnek bizonyultak. Viszonylag kevés olyan esettel találkoztunk, amelyben a résztvevők valamilyen mellékhatást tapasztaltak” – mondja Wallace Dinsmore, akinek függetlenségét több szakértő is megkérdőjelezi. Dinsmore ugyanis a spray jövőbeli gyártójával karöltve folytatta megfigyeléseit, amelyért a cégtől honoráriumot is kapott.
Még mielőtt hanyatt-homlok rohannátok pasiddal a szer beszerzésére, érdemes figyelembe venni a spray kritikusainak véleményét is, akik – mindenek előtt – azt hiányolják, hogy a tanulmány nem terjedt ki a pénisz legérzékenyebb részén, a makkon tapasztalható esetleges irritáció előfordulására. A részben érzéstelenítő hatású szer emellett a női érzékelésre is hatással lehet, ezért több szakember is azt javasolja, hogy az anyagot lehetőleg gumióvszer belső felületére vigyék fel, hogy a női nemi szervek ne érintkezzenek vele. Természetesen ahhoz is idő szükséges – az orvosok szerint legalább öt perc –, hogy a lidocain és prilocain kifejtse hatását, ám ezzel a szeretkezés spontaneitása veszhet el…
Minden ellenjavallat ellenére tény, hogy a korai magömlés igen gyakran sújtja a férfiakat, s közvetve bennünket, nőket is: „számos férfit túlságosan is stresszel, hogy a kelleténél korábban ejakulál, s így a feszültség miatt az intimitás szenved csorbát” – magyarázza Dinsmore. Hogy mi számít korainak, számos tényezőtől függ: hangulattól, s főleg attól, mi az, ami a partner számára korai. Mivel a férfiak többsége szégyelli ilyen jellegű problémáit, a szakirodalomban arról olvashatunk, hogy mintegy 15-40 él együtt vele, a valóságban jóval több is lehet.
Ördögi kör
A Dinsmore-i tanulmányban is használt helyi érzéstelenítés mellett több olyan kísérlet is folyamatban van, amelyben antidepresszánsokat és úgynevezett betablockereket adnak a férfiaknak, hogy a magömlést későbbre tolják. A legtöbb szakértő egyet ért a ejacilation preacox okát illetően: minden valószínűség szerint pszichés eredetű, amely a korai ejakulácitól való félelmben és a szexuális aktusban egyfajta „túlingerelt” állapotban gyökerezik.
„A jelenség a legtöbb esetben ördögi körként működik, amely a megfelelni akarásból indul” – magyarázza Peter Heiningen, a Müncheni Egyetem pszichoszomatika osztályának főorvosa – „ha segít, kevés dolog szól az ellen, hogy mindazok használják a spray-t, akik úgy érzik, hogy szükségük van rá. Elképzelhető, hogy biztonságot adhat a férfiaknak, és általa az ördögi körből is kiléphetnek, s később minden szer nélkül is teljesnek élhetik meg szexuális életüket” – teszi hozzá a főorvos.
- sueddeutsche.de -
Kapcsolódó cikkek:
Vágy a laborból
Férfiak az impotencia ellen
Szexuális vágy mellékhatásként?
Egy kis szex-vegytörténelem