A kutatás eredményeképpen olyan, nőknek szánt szexuális vágyfokozó készítményeket akarnak összeállítani, amely a nők nemi vágyát sokszorozná meg. A gyógyszerre nagyon is lenne igény: a Berlin Charité elnevezésű német orvospszichológiai intézet felmérése szerint csak minden második nő jut el a szexuális aktus során az orgazmusig. Persze azt is lehetne mondani, hogy a partnerük is szerepet játszhat a nő szexuális örömtelenségében, de az ötven százalékos arány kizárja, hogy egyedül a férfiak legyenek felelősek a jelenségért. A megoldást az Alpha-MSH (melanocit stimuláló hormon) vágyfokozó jelentheti, amelyet a kanadai Montrealban megtalálható Concordia Egyetem kutatói fejlesztettek ki szintetikus anyagokból.
„A negyven és nyolcvan év közötti európai nők egynegyede szenved szexuális vágytalanságban, s 17 százalékuk soha nem jut el az orgazmusig” – mondja Peter Hausser, a Német Nőgyógyász-szövetség vezetőségének tagja, s ezzel megerősíti azt is, hogy az ilyen jellegű problémák esetén a gyógyszeres beavatkozás amellett, hogy sok százezer nő szexuális életét állítja helyre, anyagilag is bombaüzlet. Csak összehasonlításképpen: a férfiaknak szánt potencianövelő tabletták éves forgalma 1,5 milliárd euróra tehető.
A feltalálók a mesterségesen előállított Alpha-MSH-t orrspray formájában kívánják forgalomba hozni, mivel használata és felszívódása ily módon a legelőnyösebb. „A szer a hatását közvetlenül az agyban fejti ki: erős nemi vágyat ébreszt a használóban” – részletezi Hausser, s hozzáteszi: „eddigi kísérleteink nagyon biztatóak, ha minden rendben megy, ez az anyag a libidó turbójának kapcsolója lehet”. A bizakodó kutatót több, férfiakon és nőkön elvégzett klinikai tesztsorozat (Palatin Cranbury, New Jersey és King in Bristol, Tennessee) is megerősíti, ám míg hozzánk is eljut, még egy-két évnek biztosan alapos felülvizsgálattal kell telnie.
Villámgyors hatás
A vágyfokozó gyógyszer az orr nyálkahártyáján keresztül gyorsan felszívódik, s így nem kell ölbe tett kézzel várni hatására, ám a valósághoz hozzátartozik, hogy az Alpha-MSH mellékhatásként émelygést vagy fejfájást okozhat. „Már most nagyon csábítóan hangzik, hogy a tervek szerint akár receptre is felírható vágyfokozó elérhető közelségbe került, hiszen a szexualitás mind a nők mind a férfiak számára nagyon fontos, ugyanakkor összetett folyamat” – hangsúlyozza a mücheni, pszichiáterként és szexuálterapeutaként is tevékenykedő Karin Leonard. – „de nem szabad elfelejteni, hogy a gyógyszeres vágyfokozás mellett elengedhetetlen a szexualitásra való képesség, a testi vonzódás, valamint a partnerhez való érzelmi kötődés megléte. Ha azonban a vágy útját különböző félelmek állják el, a szer teljesen hatástalan marad” – teszi hozzá a szakértő. Mindazok számára tehát, akik attól félnek, hogy partnerük nem találja elég vonzónak őket, vagy nem bíznak abban, hogy párjuk elvárásainak megfelelnek, nem jelenthet megoldást a stimuláló készítmény sem.
Mindazonáltal azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a szex nem lehet kényszer. Az orrspray alkalmazását a szakértők is csak abban az esetben ajánlják, ha az érintett nő libidója kicsi, és ezen ő maga szeretne változtatni. Még ha a mai, „túlszexualizált” világunk mást is hirdet, „igenis sok olyan ember él a Földön, akiknek a szex nem igazán érdekes, s mindenkinek joga van ahhoz, hogy az életét alapvetően érintő dolgokban maga döntsön” – emeli ki Peter Hausser, s mondanivalóját a következő hasonlattal egészíti ki: „tulajdonképpen a vágyfokozó használata olyan, mint amikor valaki elhatározza, hogy vegetáriánus lesz. Szíve joga a döntés, amelyet saját érdekében és főképp önkéntesen hoz meg.” A többiek számára, akik intenzívebb libidót szeretnének a találmány szabadalmaztatásával és kereskedelmi forgalomba kerülésével meglesz a lehetőségük arra, hogy a nőgyógyász és/vagy szexuálterapeuta által felállított diagnózis alapján a vágyfokozót használják.
Testi eredetű okok kizárása
Mielőtt bárki esetében szexuális zavart állapítanának meg, az orvosok a csökkent testi vágy és orgazmusra való képtelenség szervi okainak néznek utána: vérvizsgálattal ellenőrzik a hormonszintet, szondákkal vizsgálják a vagina nedvességét, s a nemi szervek környékének vérellátásának és idegrendszerének elemzését sem hagyják ki a sorból. Ezekkel a módszerekkel megállapítható, hogy a „vágytalanság” oka testi eredetű-e. „Amikor szervi problémák meglétét keressük, számos esetben tapasztalunk hormonális kiegyensúlyozatlanságot vagy vérellátási problémát, amelyet mindenek előtt a dohányzás okozhat” –állapítja meg Hausser.
Nem sokkal ezelőttig a női szexualitás az orvostudomány mostohagyermeke volt. „Örvendetes, hogy végre több figyelmet kap a téma, és a testi okokat is komoly, tudományos módszerekkel kutatják, ha a páciens szexuális élete nem az ő elvárásainak megfelelően alakul” – hangsúlyozza Katrin Leonhard, aki a vágyfokozó szer használatáról mindenkit lebeszél, aki egy alapos kivizsgáláson még nem esett át. „Az orvosi felügyelet azért is nagyon fontos, hogy az annyira áhított szexuális vágyból a végén nehogy frusztráció és kudarcélmény legyen. A szer ugyanis nem fog hatni, ha a csökkent szexualitást testi és/vagy lelki betegség, esetleg a kapcsolaton belüli állandó konfliktus okozza” – emeli ki a szexuálterapeuta.
A vágyfokozó szer önmagában tehát nem old meg semmit, nagy csalódásban lehet annak része, aki azt reméli, hogy a használat után pár perccel automatikusan a hetedik mennyországban találja magát. „Az erotikus izgatás, a gyengédség, és a partnerhez való vonzódás a továbbiakban is feltétele lesz a kiegyensúlyozott szexuális életnek” – mondja Leonhard – „mivel az ’orgazmus gombnyomásra’-elv a jövőben is csak fikció marad.
Szex, mint hajtóerő
A szexuális vágy az emberi nem legfontosabb hajtóereje. „Ha a nemi vágy megkoronázásaként nem létezne az orgazmus, valószínűleg senkit nem érdekelne a szex, az emberiség pedig kihalna” – magyarázza Katrin Leonhard. A női orgazmusnak közvetlen biológiai ok ugyan nincs, hiszen a megtermékenyüléshez nem elengedhetetlen, mégis bizonyított tény, hogy érezhetően javítja a teherbeesés esélyét. „Orgazmus közben ugyanis a vagina nagyon nagy izommozgásra – összehúzódásra és kitágulásra – képes; ez az aktivitás érinti a méhet is, s az egész jelenség kedvez a férfi spermiumoknak” – részletezi Hausser.
A női orgazmusnak ugyanakkor nincsenek szabályai, mint ahogy erőszakkal „kikényszeríteni” sem lehet. „Számos alternatíva van arra, hogy a nők hogyan jutnak el a csúcsra: a klitorisz ingerlésétől kezdve a klasszikus nemi aktusig” – mondja Leonhard. A Charité Berlin elnevezésű orvospszichológiai intézet adatai szerint a nők csupán egyharmada jut el rendszeresen a csúcsra parnerével, 80 százalékuk pedig maszturbáció által. A vágyfokozó szer ugyanakkor – vallja egybehangzóan Hausser és Leonhard is – csak egy olyan eszköz legyen, amelyet a kivizsgálás után és csak utolsó lehetőségként alkalmazunk.
- focus.de -
Kapcsolódó cikkek:
Férfiak az impotencia ellen
Egy kis szex-vegytörténelem
Hamarosan elérhető a libidófokozó tabletta?
(T)edd magad boldoggá!