A csípő mozgása és a csúcspontra jutás képessége közötti kapcsolat vizsgálatához egyetemi hallgatók segítségét kérte a Stuart Brody vezette kutatócsoport, amely az Észak-Skóciai Egyetem professzoraiból állt. A diákok egy-egy anonim kérdőív segítségével számoltak be szexuális szokásaikról. A vizsgálódások során a résztvevőkről videofelvételt is készítettek, amint azok nyilvános helyeken mentek végig. A rögzített anyagok olyan távolságból készültek, hogy a „szereplő” testi adottságai nem kaptak hangsúlyt. A kisfilmeket azután a szexológusok és azok két-két asszisztense is megtekintette – természetesen egymástól függetlenül –, majd a látottak alapján mindannyiuknak meg kellett tippelnie, hogy a filmen látható nő milyen könnyen képes eljutni az orgazmusig.
A szakemberek majd minden esetben jól tippeltek, ami a csúcspontra jutási képességet illeti. Megfigyelésük elsődleges szempontját a csípő mozgásának és a lépések hosszának összjátéka adta, „e két dolog kombinációjából egyértelműen felismerhető a szabadon áramló, blokkolatlan energia, amely a lábakból indulva átmegy a medencén és a csípőn egyenesen a gerincoszlopig” – részletezi a látottakat Stuart Brody a „Journal of Sexual Medicine” című tudományos folyóiratban, amely részleteket is közölt a skót tudósok kísérletéről.
A vizsgálódás eredménye – a szexológusok szerint – arra utal, hogy a nők individuális testfelépítése már előre meghatározza az orgazmusig való eljutás képességét. „A medence izomkötegei, amelyek blokkoló tevékenységét sok esetben tévesen pszichoszexuális zavarnak értelmeznek, nem csak a nők járási stílusát határozzák meg, hanem a vaginális ingerlések érzékelését is” – mondja Brody.
„A megfelelően laza járás pedig a szexuális élettel velő elégedettséget is kifejezi, amely azonban nem független az érintett nő partnerkapcsolatának minőségétől.” Korábbi tanulmányok rávilágítottak, hogy a „klasszikusnak tekinthető” közösülés útján elért vaginális orgazmus nagyon fontos tényező a párkapcsolattal való elégedettséget és az általános pszichikai kiegyensúlyozottságot illetően.
Azoknak a nőknek, akik csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem jutnak el az orgazmusig, mozgás-, légzéstréninget, valamint lazítási gyakorlatokat javasol a skót kutatás vezetője. Az előbbiekből álló standard terápia, amelyet speciális, a medencét és környékét élénkítő tréninggel egészítenek ki, számos szexuális zavart képes megoldani – véli Brody. Az eredmények azonban további vizsgálódásra adnak okot, mivel a megfigyeléseket mindössze tizenhat egyetemi hallgató bevonásával készítették.
- focus.de -
Kapcsolódó cikkek:
A takarító férfiak teljesebb szexuális életre számíthatnak
Szexuális élet: "mindenkinek olyan, amilyet megérdemel"
A korai szexuális életért a gének felelősek
Létezik-e normális szexuális élet?