A munka világában kezdőnek számítók esetében – de sokszor a tapasztaltabbak körében is – számos olyan hiba tapasztalható, amellyel saját munkahelyi mindennapjaikat nehezítik meg. A legfontosabb szabályok:
Csapatjáték
Napjainkban igen ritka az olyan munkahely, ahol egyszemélyes produkciót kell bemutatni. A legtöbb helyen csapatmunkában kell gondolkodni, s ennek megfelelően kell stratégiánkat is megválasztani.
Nem csak a szakmai megbeszéléseken, hanem az ebédszünetben is kifizetődik a bizonyos mértékű visszafogottság – legalábbis olyan tekintetben, hogy mások háta mögött nem a legszebb húzás esetleges gyengeségeikből viccet csinálni. A hallgatóközönség ugyanis könnyen arra a következtetésre jut, hogy a kifigurázó belőlük is hasonló módon – a távollétükben – csinál nevetség tárgyát.
„Mindemellett fontos a bizonyos mértékű szolidaritás” – tanácsolja Susanne Helbach-Grosser, munkaügyi tréner, a szakterület specialistája. „Nem elegáns dolog végignézni, hogy valaki kivont szablyákba rohan: ha tudjuk, hogy mire számíthat, illik egy-egy kollégát óvatosan figyelmeztetni, ha kellemetlen beszélgetésre számíthat a főnökkel” – mondja Helbach-Grosser.
Pontosság
„A legtöbb embert bosszantja, ha mások ok nélkül rabolják idejüket. Ha az általunk elvégzett munkával utána másoknak lesz dolga, de már menet közben látjuk, hogy megcsúsztunk a feladattal, tanácsos még időben segítséget kérni vagy legalább jelezni problémánkat” – mondja a szakértő. A közben érkező feladatok esetében pedig tudni kell nemet mondani – ha azok fontossága hátrébb van a sorban. Ugyanakkor az is érvényes, hogy aki folytonosan a stressz miatt nyafog, az a kollégák idegeire megy.
Evés a munkahelyen
Egy-egy alma vagy pár keksz elmajszolása asztalunknál teljesen elfogadható, ám komplett menük vagy erősebb szagokat árasztó szendvicsek az asztalnál történő elfogyasztása kellemetlen lehet mások számára. Az ilyen fogásoknak a közös konyhában, büfében a helyük.
Fűtés, hűtés, ablaknyitás
Klasszikus munkahelyi konfliktusnak számít: ha a férfiaknak melegük van, a nők fáznak, s a megoldáson nem jutnak egyezségre. „Ha egy-egy kolléga kérdezés nélkül tárja ki az ablakot, vagy önhatalmúlag tekeri lejjebb a klíma hőmérséklet-szabályzóját, arra jogosan haragszanak a kollégák” – véli Helbach-Grosser, aki szerint az egyedüli megoldást az ilyen jellegű problémák közös megbeszélése jelent.
Tegeződés – magázódás
A legtöbb munkahelyen egy-egy új munkatárs érkezésekor tájékoztatják az érintettet az uralkodó megszólítási formáról. Napjainkban a tegeződés számít a legelterjedtebb formának, ám ahol erről nem világosítják fel az újonnan érkezőt, ajánlott annak konkrétan rákérdezni, hogy a megszólítások kerülgetése ne okozzon a munka melletti plusz fejtörést.
Öltözködés
Munkahelyenként változó, milyen öltözéket várnak el a kollégáktól. Ahol kevesebb a személyes ügyfélkapcsolat, ott általában szabadon választható meg, hogy a munkatársak farmerben-pólóban mennek-e dolgozni vagy kosztümöt, illetve öltönyt és nyakkendőt választanak. Az „öltözködős” munkahelyeken mind a nőknek, mind a férfiaknak ajánlatos az általánosan elfogadott normákhoz alkalmazkodni. „Az üzleti élet kódexét különösen a nőknek kell szentírásként kezelni. Ha egy nő öltözködése túlságosan szexi, a kollégák könnyen juthatnak arra a következtetésre, hogy testi adottságait akarja a ranglétrán való előrelépésre használni” – mondja a szakértő.
Ha a privát mobil csörög
„Amíg nem állandósulnak a munkaidőben a privát telefonok, a munkaadó sem találhat semmi kivetnivalót a napi pár privát jellegű telefonhívás elintézésében” – mondja Helbach-Grosser. A csengőhang és a hangerő megválasztásában azonban gondolni kell a munkatársakra is. Ha mindenki a maximális csengőhangerőt tartja megfelelőnek, abból már pár telefoncsörgés után is idegesítő káosz lehet.
Emancipáció vs. udvariasság
A férfiak udvariasságát az emancipáció sem zárja ki napjainkban, ám a nők is lehetnek udvariasak a férfiakkal szemben. Egy-egy óriási iratköteg cipelése során a férfiaknak és a nőknek is jól jön a segítség.
- sueddeutsche.de -
Kapcsolódó cikkek:
Karrierem és családom is lehet egyszerre
Beteg szabadság - betegszabadság?
Készítsünk karriertervet 2011-re
Naplopó széltolók, avagy a fizetett lógósok
Tipikus női karrier-hibák