A szinglik 54 százaléka a gazdasági válság közepette jóval nagyobb biztonságra vágyik a párkapcsolat terén, s ez sokkal inkább ránk, nőkre igaz, mint a pasikra. „Krízisek közben a társas kapcsolatok jelentősége felértékelődik” – magyarázza Lisa Fischbach, a közvélemény-kutatást elkészítő német, internetes társkereső portál pszichológusa. „A társ közelsége és a vele való testi kontaktus felerősíti a szervezetünkben termelődő oxitocint, amely jelenléte boldogságérzetet kelt. A harmonikus párkapcsolat, a kellemes légkörű otthon és a szoros kapcsolatok jelentősége növekszik napjainkban, mivel a külső körülmények miatt jóval nagyobb biztonság- és védettség-érzésre vágyunk” – teszi hozzá a szakértő.
A válság a párokat is jobban összekovácsolja. Ez magához a párkapcsolathoz való viszonyulásban és a harmónia iránti jóval nagyobb igényben tükröződik leginkább: a felmérés szerint a párok csupán 15 százaléka vitatkozik rendszeresen anyagi természetű dolgokról. S ami a jövőt illeti, a párok bizakodóak: 87 százalékuk biztosra veszi, hogy az év végén is még jelenlegi partnerével lesz, és csak 12 százalék véli úgy, hogy a krízis a párkapcsolatra is negatív hatással lesz.
A szinglik többsége a barátai társaságát keresi, ám nem nyilvános helyeken, hanem sokkal inkább az otthoni négy fal között. 46 százalékuk manapság jóval ritkábban jár szórakozóhelyekre és éttermekbe. Minden második egyedülálló odafigyel arra, hogy a shopping-túrákon kevesebbet költsön, és minden negyedik szingli – az esetlegesen rosszabbra forduló körülményekre is gondolva – félre is tesz. A többség rádöbbent, hogy egy-egy főzőcske a baráti körben nagyon jó lazítás lehet, jobb és főleg olcsóbb, mint egyfolytában éttermekre és mozira költeni.
- fitforfun.de -
Kapcsolódó cikkek:
Egyensúly a hálószobában
A túladagolt szerelem fájdalomcsillapító hatású
A szinglik boldogabbak
A párkapcsolat a legfontosabb dolog az életben?
A szingli nőknek a foglalt pasik jönnek be