A tabu eredetileg olyan tiltott jelenségekre utalt, amiket társadalmilag szabályoztak és mindenféleképpen lelkiismereti kérdésekkel társítottak. Egy magára valamit is adó állampolgár nem foglalkozott vele, nagy ívben kikerülte, mert kínos vagy nem kívánt volt számára. Még beszélni sem szeretett róla, nem hogy foglalkozni vele.
A párkapcsolat legalapvetőbb, ősi időkre visszavezethető témája a vérfertőzés. Vagyis a rokonok közötti szexuális kapcsolat. A vérfertőzés a nemi erkölcsök elleni súlyos bűnnek számít, s ennek megfelelően a büntetőtörvénykönyv alapján szabályozott és büntethető. Azonban nem mindenütt. Voltak olyan kultúrák (például az ókori egyiptomi vagy az inka kultúra), amelyek nem állítottak tilalomfát ez ügyben. Bizonyos afrikai törzseknél pedig az apának oroszlánvadászat előtt kifejezetten tanácsos volt szexuális kapcsolatot létesíteni a saját lányával. Mit lehetett tenni, ha az égiek ezt követelték?
Van, ahol nem az égből, hanem inkább a pokol bugyraiból jöhetett a késztetés. A szörnyülködéshez azonban nem is kell olyan messze mennünk. Elég csak pár száz kilométerre, nyugatra tekinteni, és máris megakadhatunk egy viszonylag friss európai rémségen. Josef Fritzl esete minden jó érzésű embert elborzasztott (lányát évekig fogva tartva hét gyermeket nemzett neki). Az „amstetteni rém” nyomában még más hasonló ügyre is fény derült, amelyek ugyan nem kaptak olyan nagy publicitást, de arra elegendők voltak, hogy jelezzék: a jelenség él, sokkal több családban, mint ahogy gondolnánk.
Volt idő, amikor az azonos neműek szerelme is bűnnek számított. Ma már senkit sem lep meg, ha az utcán szembetalálkozik egy ilyen párral. Létezésük beépült a köztudatba. Vannak országok, ahol a homoszexuálisok legálisan, törvényes párként működhetnek. (Spanyolország, Svédország) Egyre több híresség tárja fel azonos neméhez való vonzódását, a művészi és a politikai életben egyaránt. (Hogy csak a legutóbbira említsük Ungár Klára vagy Szetey Gábor nevét.)
A különböző szexuális beállítottságú embereknek olyan népes hada állt elő az idők folyamán, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük. A nemek megnyilvánulásainak valóságos kavalkádja alakult ki. Az egyik nemből a másikba való átoperálás sem olyan nagy szenzáció, mint volt ez az első hírek esetén.
Szexuális hovatartozás kérdésében tehát nagy a mozgás- és szólásszabadság. Tabuk, tilalomfák nem igazán szegélyezik útját.
Azt meg, hogy két emberrel a négy fal között mi történik, végképp nem. Azt állítják a szerelem szabadságát hirdető mozgalmak, hogy mindent szabad, ami a párnak tetszik, és amit kényszerek vagy gátlások nélkül és szívesen csinál.
Ha valaki nagyon fantázia szegény ez ügyben, azon sokat segítenek terelgető képes tanácsokkal az internet ide vonatkozó oldalai. A gyengébbek kedvéért gazdagon illusztrált, gyakorlatias oldalak kínálnak izgató megoldásokat.
Akit a virtuális megoldások nem elégítenek ki, azok meglátogathatják a lakóhely szerint illetékes szex-boltot is, ahol szintén akad kínálat bőséggel. Lehet vágyfokozó kellékeket kapni, vagy oktató kazettákat is, ha arra van szükség.
Sokan kedvelik a szerepjátékokat, amikhez nem szükségeltetik sem internet, sem szex-bolt, csak a saját, külön bejáratú kreatív fantázia.
Hajdanán tabunak számított a házassági hűség. Lehet, hogy akkor is csak elméletben, de tény, hogy létezett. Ma már mintha ez a tabu is az utolsókat rúgná. Nem „cikk” az, ha valaki szeretőt tart, sőt, bizonyos körökben ugyanúgy hozzátartozik az imige-építéshez, mint a luxusautó vagy a bankkártya-pakli.
Régen diszkréten jártak piros lámpás házakba. Mára köddé foszlott ez a titkolózás is. A magukat kellető lányok elébe mennek az üzletnek. Nyíltan flangálnak az útszéleken (vagy bizonyos városrészeken), és úgy árulják bájaikat, mint vég ruháját a szatócs. Nincs mit takargatni, ez csak a pénzszerzés egyik vállfaja a sok közül. Ha már úgy is létezik az intézmény, miért ne játszana mindenki nyílt kártyákkal?
Pár évtizeddel ezelőtt bizonyos fokig tabunak számított a hálószoba jelenetekről beszélni. Ez olyan intim-szférás terület volt, amiről azt hitték az emberek, hogy nem tartozik senki másra. Noha mindenki kíváncsi volt a szomszéd titkaira, semmi jelét nem adta érdeklődésének. Ma viszont széles választékban kukkanthatnak be a többiek legbelsőbb forró titkaiba. Fórumozók sokasága osztja meg ebbéli élményeit a nagyvilággal teljes lelki nyugalommal és teljes nyíltsággal, számára tök idegen emberekkel.
A perverziókról egyébként azt mondta egy híres pszichiáter (Feldmár András), hogy az nem más, mint a gyász elkerülése. Miért is? Azért, mert a perverzió során nem a személyhez ragaszkodik az ember, hanem ahhoz a tárgyhoz vagy művelethez, ami az együttlétben domináns. Így aztán, ha az adott személy eltűnik a kapcsolatból, sebaj, ráruházzuk az adott tárgyat vagy műveletet egy újabb emberre.
Sajátos megközelítés ez, ahogy már megszokott ez a híres lélekbúvártól, de talán érdemes arra, hogy kicsit elgondolkozzunk rajta. Hátha van benne valami igazság.
