A csók egyrészt nincs öröktől fogva, másrészt nem ismeri mindenki.
Igaz, hogy az állatvilág nagy részében is használatos. Elég, ha csak a „csókolózó galambpár” szimbolikus alakjára gondolsz. De a majmok is gyakran művelik ezt a dolgot, bizonyos halfajták pedig kifejezetten hosszan időznek egymás szájánál.
Mégis vannak népek, ahol nem divat. A primitív népeknek többnyire az arcukat vagy az orrukat dörgölik össze üdvözléskor. Bizonyos csendes-óceániai embercsoportok semmit sem tudtak a csókról addig, amíg az 1700-as években meg nem jelentek az európaiak. Ebből következően nem velünk született dolog. Vagy ahogy a tudomány fogalmazza: „nem tartozik genetikailag meghatározott szokásaink közé.”
Merthogy van neki egy külön tudománya is, filematológia a neve.
S mire való a tudomány, ha nem arra, hogy feltárja tárgya eredetét. Ahogy ez lenni szokott, nincs egyetlen, mindent elsöprő magyarázat. Van, aki az ember ízlelő ösztönére vezeti vissza a dolgot, van, aki egyenesen csecsemő-komplexusnak véli. Népszerű és manapság leginkább elterjedt nézet szerint szaglási ösztönünk velejárója. Egyszerűen arra való, hogy felmérjük a másik illatát, azt, hogy mennyire klappol a mi feromon-háztartásunkhoz. Állítólag azt a partnert részesítjük előnyben, akinek illatanyaga egészséges immunrendszerről tanúskodik.
Hogy hogyan alakult ki, nem tudni tehát, mint ahogy azt sem, mikor. Annyi bizonyos,hogy az ókor nagy szakértője volt. A csók három alapformáját különböztette meg, s a köztük levő árnyalatnyi eltéréseket gondos gyakorlással és nagy élvezettel tanulmányozta. A szenteskedő középkor persze tiltotta, illetve annak csak egy fajtáját tartotta elfogadhatónak: az egyházi jellegű , Istennek felajánlott csókot.
Merthogy több fajtája is van a csóknak. Először a lábcsók létezett. Az uraságnak még a lába nyomát is csók illette. Aztán a tiszteletadás feljebb kúszott, egészen a kézig. Ezen az úton egyenesen tovább és feljebb haladva lehet eljutni ahhoz, ami leginkább használatos: a szájcsókhoz.
Csókolózás közben olyan hormonok szabadulnak fel, amelyek jó hatással vannak egész közérzetünkre, fokozzák libidónkat. Felélénkül a vérkeringésünk, idegszálaink megsokszorozódó erővel funkcionálnak.
Bármennyire kellemes dolog, az idők folyamán voltak kifejezett ellenzői is. Az Újvilág puritán törvényei például a legcifrább módon szabtak határt útjának. Egyik még az anyai csókot is tiltotta a hét bizonyos napján.
Aztán ott voltak az angolszászok. Csókellenes ligákat alakítottak, rendes alapszabállyal. Londonban pedig maguk a nők hoztak létre csókellenes szövetségeket. Tagjai valószínűleg abból a sovány 22%-ból verbuválódtak, akik a szerelmi statisztikák szerint rossz élményként tartják számon első csókjukat. Emellett a dolog baktérium-átadó szerepéről károgtak.
Megalkották az ún. csók-rakettet. Ez az erényöv mintájára a száj köré rakható kis kosár volt, ami az orr és áll között fedi be az ajkat. Garantálta az abszolút csókmentességet. Antiszeptikus folyadékkal átitatott, rugalmas anyagból készült.
Még jó, hogy nem terjedt el sem elmés készülékük, sem elmésnek nem mondható nézetük. A csók szerelmesei fittyet hánynak a baktériumokra, és csak a csókolózás jó oldalára fókuszálnak. Örömmel művelik, és napról napra készségesen mélyednek el tanulmányozásában.
Mert ezt sem árt tanulni. Ennek is van művészete. Nem szabad ajtóstul a rontani a házba. Nem vadul és virtuózan kell csókolni. Csak szépen, lassan, finoman. Nem verseny ez. Nem az erő és a gyorsaság dominál benne,hanem a játék. A fantázia.
Ennek is van szegényes változata és olyan is, ami ínyenceknek való csemege. Mint az irodalomban. Vagy mint az evésben.
Innen kezdve csak ízlés dolga, hogy ki melyiket választja.
- Intera -
Kapcsolódó cikkek:
Csók, a szerelem záloga
Csók
Csók ABC
A csók világnapja
