Minden testi erőszakot szóbeli bántalmazás előz meg - állíja a kriminalisztika.
A szóbeli erőszak nem okoz látható sérüléseket, mégis maradandóbb nyomokat hagy az emberben. Legalábbis erre lehet következtetni azokból a kérdőívekből, amiket bántalmazott nők töltöttek ki. Állításuk szerint a verbális bántás ugyanolyan fájdalmas sőt, fájdalmasabb, mint annak testi változata.
A szóbeli erőszak mindig kivált testi tüneteket (is). Ilyeneket mondtak a bántalmazottak: „megfájdult a gyomrom”, „összeszorult a torkom”, „mintha kést szúrtak volna a szívembe”, „azt hittem, összeroppanok a szavak súlya alatt”. A szakirodalom úgy tartja, hogy „az erőszak onnan ismerhető fel, hogy fájdalmat okoz az áldozatnak.”
A párkapcsolatokban a szóbeli erőszak egyértelműen társadalmi nemi szerepekhez kötött jelenség. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy kizárólag férfiak követik el, rengeteg kocsis szájú nőtársunk is van. Tény azonban, hogy a férfiak kimutathatón nagy előnyt szereztek ezen a téren. Másrészt pedig a férfiak nem élnek olyan fajta félelemben a nőkkel szemben, mint amilyenben a nők élnek az erőszakoskodó férfiakkal szemben.
Sok nő nincs is tisztában vele, hogy erőszak áldozata. Abban a téves hitben él, hogy így van ez rendjén, a férfi már csak ilyen, nagyszájú, kicsit durva, olykor szadista, de hát „férfiból van.”
Ez hatalmas tévedés. Először is a férfi-létből nem következik egyenesen az erőszak. Másrészt az erőszak lehajtott fejjel való elfogadása egy rossz társadalmi beidegződés folyománya, aminek már rég lejárt a szavatossága.
Nem árt tudni: „ha az elhangzott szavak vagy az adott attitűd gyengíti, sérti vagy lebecsüli a másikat, akkor már erőszakról beszélünk.” Sőt! „Verbálisan bántalmazó tagadásnak” minősül, ha valaki következetesen „elfelejt” olyan eseteket, amelyek erősen hatottak a másikra. Ha például Jóska az Istennek sem emlékszik arra, hogy az előző szombat estén a sárga földig leordította Juliskát, akkor már ezzel is az erőszak egy fajtáját gyakorolja. Ez azért meglepő, nem?
Mert ebben a pillanatban nők százai kaphatnak a fejükhöz: de hiszen akkor én erőszak áldozata vagyok!
Annak felismeréséhez, hogy lebecsül bennünket valaki, önbecsülés szükségeltetik. Ezt a furcsa ellentétet mindjárt feloldom egy példával. Vegyünk egy klasszikus esetet: egy férfi ordibál egy nővel, pocskondiázza, megalázza. Az a nő, akinek nincs önbecsülése, arra gondol ilyenkor: „Jóska azért kiabál velem, mert rosszul csináltam ezt vagy azt, mert feldühítettem, mert nem tettem kedvére.” Akinek van önbecsülése, az így okoskodik: „Jóska, most rám zúdítja saját dühét. Azonnal szólok neki, hogy hagyja ezt abba, mert így nem lehet viselkedni.”
Vannak nők, akiket úgy ostoroznak megalázó, becsmérlő szavakkal, mintha állatok lennének. A porig alázzák őket, összerombolják minden maradék önbecsülésüket. Olyan lélektani sokkot kapnak ettől, amit igazán soha sem tudnak semlegesíteni.
Senkinek nem kell eltűrnie, ha bántják. Egy filozófus ezt írja: „látni vagy elveszni”. Szerinte ez a két alternatíva létezik a világmegismeréssel kapcsolatban. Ne csukd be a szemed Te sem! Vedd észre, ha bajban vagy, és ne hagyd magad! Ne engedj az erőszaknak utat! Láss és nem fogsz elveszni!
Ha a következő teszt két kérdésére igennel feleltél, akkor már elmondható rólad, hogy erőszak áldozata vagy, voltál.
1. Partnered hetente többször dühös rád, ingerült veled, pedig Te semmi okot nem adtál és meg is lepődsz minden alkalommal.
2. Amikor megpróbálsz fájdalmaidról beszélni a társaddal, elutasításra találsz, de legalábbis úgy érzed, hogy nem oldottatok meg semmit. Nem vagy boldog, vagy megkönnyebbült egy-egy ilyen beszélgetés után.
3. A partnereddel szemben gyakran érzed magad frusztráltnak.
4. Főleg a kapcsolat kommunikációja miatt vagy feszült.
5. Gyakran eltűnődsz: „Mi velem a baj?”
6. Gyakran gondolsz arra is: ”Önálló embernek tart engem a partnerem”?
7. A partnered ritkán vagy sohasem osztja meg veled a gondolatait.
8. Partnered állandóan ellenkező véleményen van, és azt gyakran hangoztatja is.
9. Sohasem mondtad még partnerednek: ”Állíts le magad!” „Ezt fejezd be!”
10. Amikor beszélni próbálsz partnereddel, ő ideges lesz, és ilyesmiket mond: ”Fogalmam sincs, miről beszélsz!”
(Patrícia Evans: Szavakkal verve… című könyve felhasználásával)
- Bálint Vera -
Kapcsolódó cikkek:
Párkapcsolati ki-mit-akar
Fázisok a párkapcsolatban
A nem működő párkapcsolat 5 jele