A szabadban – azaz friss levegőn és napsütésben – végzett sportolás nem csak érzékszerveink szerint hatásos. A pozitív eredmények tudományos módszerekkel is kimutathatók.
Az Environmental Science and Technology című tudományos folyóirat hasábjain Jo Thompson-Coon és kutatótársai arról számolnak be a 833 résztvevő közreműködésével elkészített tizenegy tanulmány részletes elemzése után, hogy a szabadban történő sportolás erősíti a pszichés állapotot, s csökkenti a stresszt, haragot és depressziót.
A brit kutatásban elemzett tanulmányokban olyan sportolókat hasonlítottak össze egymással, akik zárt helyen, illetve szabadban végezték edzéseiket. A legtöbb tanulmány azzal az eredménnyel zárult, hogy azon sportolóknak több az energiája és optimistább az életfelfogása, akik szabadban végzik a testi aktivitást. A szabad téren sportolók maguk is nagyobb arányban számoltak be arról, hogy boldogabbak és elégedettebbek, s nagyobb nyitottságot és motivációt mutattak arra, hogy egy-egy nagyobb fizikai erőfeszítést újra és újra megismételjenek.
Régóta bizonyított, hogy a testmozgás nem csak a testet edzi, hanem lelki kiegyensúlyozottságunkhoz is hozzájárul. Thompson-Coon tanulmánya immár arra is bizonyítékot szolgáltat, hogy testmozgás és tesmozgás között is jelentős különbség lehet – legalábbis a beltéri és kültéri helyszínválasztás alapján.
A kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy bár nagyon hasznos és egészséges kilométereket futni a szobában lévő futógépen, még több hasznot hozna, ha ugyanezt a távot a szabadban tennénk meg.
- fitforfun.de -
Kapcsolódó cikkek:
Miért a legjobb sport az úszás?
A sport lassítja az öregedést
Amikor kóros a sport - exorexia
A sport csökkenti a nikotin utáni vágyat
Nem mindegy, milyen sportot választunk