A rendszeresen végzett testmozgás következtében nem csak hogy karban tartjuk memóriánkat, hanem fejlesztjük is – derítette ki egy amerikai orvoscsoport. A fizikai aktivitás ugyanis az agy olyan területeinek növekedését segíti elő, amelyek az emlékezés során játszanak kulcsszerepet.
Az agyi problémák, ezek között az agyvelő – és különösen a hippokampusz – sorvadása a demenciás betegségek során játszanak szerepet, amely főleg az idősebb, testmozgás nélkül élő emberek esetében jellemző. Az amerikai kutatás megállapítása szerint a rendszeres mozgás azonban nem csak megállítani képes ezt a folyamatot, hanem megfordítani is.

Sport nélkül negatív tendencia érvényesül
A Pittsburgi Egyetem kutatói Kirk Erickson vezetésével 120 önkéntes közreműködésével végezték el megfigyeléseiket, akiket két 60 fős csoportba osztottak be. A rendszeresen mozgók csoportja a megfigyelés egy éve alatt nagy kitartást igénylő sportokat űzött, míg a kontrollcsoport tagjai ezzel szemben csak nyújtó gyakorlatokat végeztek. Erickson a megfigyelés végén a sportolók esetében mintegy két százaléknyi agyi növekedést állapított meg.
A kutatók a vizsgálatok elején, majd fél év elteltével, illetve egy év után MRI-vizsgálat során felvételeket készítettek a közreműködők agyáról. Már az első félév után is bebizonyosodott, hogy a rendszeresen sportolók esetében – akik hetente legalább három alkalommal végeztek testmozgást – a hippokampusz elülső területe kereken két százaléknyi növekedést mutatott, miközben a csak nyújtó gyakorlatokat végzők esetében ezen agyi területen 1,4 százalékos zsugorodását figyelték meg. Utóbbi a sportosan inaktív emberek esetében életkori sajátosságnak is számít.
Soha sem késő elkezdeni
A „sportolók” agyi növekedése mellett emlékezetbeli javulással is együtt járt annak ellenére, hogy a megfigyelés résztvevői idősebb korukban – 55 és 80 éves kor között – fogtak hozzá a testmozgáshoz. A szakértők a hippokampusz növekedésével egyidőben a mozgás koordinálásáért felelős agyi területen – a nucleus caudatus-ban – semmiféle méretváltozást nem tapasztaltak.
A hippokampusz növekedésének okára – a kutatók szerint – a résztvevőkkel elkészített vérteszt is magyarázatot szolgáltathat: a sportos közreműködők vérében nagy mennyiségben találtak BDNF-fehérjét, amely az agyi szövetek képződésében játszik kulcsszerepet, s így az emlékezési képesség javulásában is nagy jelentőséggel bír.
A kutatók mindezek után arra a következtetésre jutottak, még középkorúan sem késő sportolni kezdeni, hogy agyi teljesítményünket optimalizáljuk.
- fitforfun.de -
Kapcsolódó cikkek:
Miért a legjobb sport az úszás?
Nem mindegy, milyen sportot választasz
A sport lassítja az öregedést
A sport függőséget okozhat?
Sportoláshoz soha sincs hideg