A lakás téli hőmérsékletének helyes megválasztásával nem csak pénztárcánknak kedvezhetünk, hanem az esetleges súlyfelesleg Ellen is hatékonyan küzdhetünk – számolnak be legutóbbi kutatásuk eredményéről a University College London kutatói az Obesity Reviews című tudományos folyóirat oldalain.
Az angliai szakértők szerint a téli hideggel való minimalizált érintkezés lehet az egyik oka annak, hogy az iparilag fejlettnek számító országokban miért ölt népbetegség-méreket az elhízás.
Melegebb szoba – biztosabb elhízás

A kutatók két, az emberi szervezetben működő mechanizmust jelölnek meg a jelenség okozójaként. A külső környezetnek magasabb a hőmérséklete, a test energiaszükséglete csökkenést mutat, mivel kevesebb erőbe kerül az állandó belső hőmérséklet fenntartása. Ez azt jelenti, hogy aki 24 fokra felfűtött lakásában gubbaszt, annak nagyobb az esélye a zsírpárnák összegyűjtésére. Emellett a szervezete, amennyiben a túlfűtés tartósan hat rá, elveszti azt a képességét, hogy saját magának meleget termeljen. Ugyanis mivel kevésbé kerülünk érintkezésbe a hideggel, annál nagyobb a valószínűsége az úgynevezett fehér zsírsejtek elszaporodásának a barna zsír kárára. Hideg esetében a szervezet pedig utóbbiból képes a saját fűtéséhez szükséges energia megtermelésére.
Az utóbbi évtizedekben mind Európában, mind Észak-Amerikában a fűtött helyiségek hőmérsékletének folyamatos emelkedése jellemző – írják a kutatók –, s a központi fűtés széles körben való elterjedésének hatására a ház egyes helyiségeinek hőmérséklete nem mutat egymástól eltérést. Ennek a trendnek az lehet a következménye, hogy minimalizálódik az idő, amelyet alacsonyabb hőmérsékleti viszonyok között töltünk.
A túlfűtés nem elsődleges ok
A hideggel való érintkezés hiánya miatt a szervezetünkre ható úgynevezett hőmérséklet-stressz sem gyakorol hatást, amely során testünk úgy reagál az alacsony hőmérsékletre, hogy a zsírok elégetésével hőt termel. A tanulmányt jegyző Fiona Johnson véleménye szerint ez nem csak a szervezet energiaegyenlegére van negatív hatással, hanem ebből következőleg a testsúly alakulására és így a túlsúlyosság felbukkanására is.
Mielőtt azonban azonnal letekernénk a fűtést, hogy vékonyra “fagyasszuk” magunkat, nem árt figyelembe venni a kutatónő figyelmeztetését sem, miszerint az elhízás vezető okainak változatlanul az egészségtelen táplálkozás és a kevés testmozgás számít, s nem a meleg nappali.
Ettől függetlenül a szakértők ajánlása szerint legalább a hálószobában ajánlatos mértékletesnek lenni – legalábbis a fűtés terén: az alváshoz a 18 fokos környezet a legideálisabb, mivel szervezetünk ilyen hőmérséklet-viszonyok között tud a lehető legideálisabban a regenerálódásra.
Forrás: - fitforfun.de -
Kapcsolódó cikkek: