A túlsúlyosak többsége több sikertelen fogyókúra után már csak legyintve mondja: „hiába, az én génjeimmel és alkatommal lehetetlen lefogyni”. Brit kutatók tudományos eszközökkel is megcáfolják a kifogást: megállapításuk
szerint egyáltalán nem vagyunk annyira kiszolgáltatva génjeinknek a túlsúlyosság terén, a sportosan aktív életmód felére csökkenti a gének testsúlygyarapító hatását.
Minden egyes genetikai kockázati tényező elméletileg 600 grammal növeli egy átlagos, 170 centiméter magas ember testsúlyát, ha az nem mozog rendszeresen. Sportos életmód mellett ez a szám már csak 360 grammot tesz ki. A testmozgás tehát – minden genetikai hátrány ellenére – csodákat tehet a testsúlygyarapodás megelőzése során.
A Ruth Loos által vezetett brit tudóscsoport kereken 20 ezer ember génállományát, testtömeg-indexét (BMI), táplálkozási szokásait, valamint a testmozgáshoz való hozzáállását elemezték. Az kutatás során kitértek a résztvevők szabad- és munkaidejére is. A legtöbb közreműködő az elhízás szempontjából 6-17 kockázatosnak ítélt gént hordoz szervezetében. Az adatokból átlagolt eredmény szerinti átlagember minden egyes ilyen génnel 445 grammal lesz kövérebb, ugyanakkor a velünk született genetikai kockázat mintegy 40 százalékkal alacsonyabb, ha rendszeresen sportolunk.
Amit a kutatók eddig is feltételeztek, a tanulmány eredményei alá is támasztották: az elhízott emberek száma világszerte drasztikus növekedést mutat. Az emberek többsége egyszerűen jóval többet eszik annál, amennyire tápanyagra szervezetének szüksége lenne, s ehhez képest egyáltalán nem mozgunk. A rengeteg zsír és szénhidrát formájában elfogyasztott felesleges kalória többsége szervezetünkben marad zsírrétegek formájában, pedig a lehetséges védekezés, a rendszeres sportolás lehetősége mindenki számára adott.
Kapcsolódó cikkek:
Melyik sportág a leghatékonyabb a fogyókúrához?
Hogy állj ellen a kalóriák kísértésének?
Fogyás: öt tipikus hiba
A sport ebédidőben sokaknak tabunak számít
Francia figura