Nem csak a sportos tevékenységet ábrázoló képsorok, hanem már az egészségesebb életmód érdekében kampányoló, több mozgásra buzdító reklámok megtekintése is meghozza az étvágyunkat. Sajnos nem feltétlenül a mozgásra, inkább az evésre – állapítja meg az az amerikai tanulmány, amely az Illinois Egyetem hallgatóinak étkezési szokásait vizsgálta.
A Dolores Albarracín vezette orvoscsoport olyan plakátokat mutatott a kísérletben résztvevő diákoknak, amelyeken az „Irány a fitnesz-stúdió” vagy „Tégy egy rövid sétát” felhívások olvashatók. Az egyetemi hallgatók a poszternézegetés után 30 százalékkal többet ettek, mint annak a kontrollcsoportnak a tagjai, akik szintén plakátokat láthattak, ám „Keress magadnak barátokat” és hasonló, étkezés szempontjából semleges üzenetekkel.
Már pusztán a testi aktivitással kapcsolatos fogalmak elolvasása is éhessé tehet minket: a tengerentúli tanulmány második felében a résztvevők „semleges” és mozgásra buzdító kifejezéseket olvastak. Az utóbbi csoport tagjai mindezek után – a kutatók megfigyelése szerint – 20 százalékkal több élelmet vettek magukhoz, int a másik társaságban helyt foglalók.
A kutatók megállapítása annak tükrében a legmegdöbbentőbb, hogy az eddigi, egészséges életmódra nevelő kampányok magával az egészséges életmód, így a sportolás bemutatásával próbálták felhívni a téma fontosságára a figyelmet. „Az elérni kívánt célnak azonban minden valószínűség szerint pontosan az ellenkezője következik be” – mondja Dolores Albarracín – „ennek megfelelően a fitnesz-kampányoknak lehetőleg általános kifejezéseket kellene használniuk, s inkább egészen konkrét edzésterveket adni a megcélzott csoportnak” – teszi hozzá a szakértő.
Ha a kutatás megállapításait tényként kezeljük, akkor már az is érthető, hogy a pasik hogyan tudnak egyetlen focimeccs megnézése alatt annyi nassolnivalót és sört magukba diktálni… Így újabb okunk van újra kiadni a vezényszót: nem nézni kell, hanem csinálni!
- fitforfun.de -
Kapcsolódó cikkek:
A keveset mozgók álmatlanságra számíthatnak
Sportolás: a barátok jelenléte a legjobb motiváció?
Mai menü: futás
A tévénézés ölhet
A sportolás lassítja az öregedést