A hagyományos felfogás mindig a fiút tartotta értékesebbnek. Ennek megfelelően központi kérdés volt a születendő gyermek nemének befolyásolása. A népi babonák szerint fiút eredményezett, ha a menyasszony ölébe fiút ültettek, vagy a nászéjszakán az ágyba férfi ruhadarabokat, az ágy alá pedig szerszámot helyeztek. Úgy vélték, hogy ha az asszony nyitva felejti a száját, akkor lánya születik, ha viszont bal oldalára fordul, akkor fia lesz. (Ez egyébként furcsa feltételezés, figyelembe véve a térszimbolikát, amely köztudottan bal oldalra terel mindent, ami a nőhöz kapcsolódó.)
Ha a terhes nő savanyút vagy szalonnát kívánt, bármit, ami „férfias”, nehéz étek, akkor fiú volt várható. S ennek analógiája és egyben ellentettjeként az édes ételek vagy tésztafélék, a „nőies” ételek kívánalmakor lányra lehetett tippelni. Ugyancsak a forma-analógia alapján az előreugró, hegyes has fiú, míg a széles csípő és a gömbölyű has lány születését sejtette. Ha jobb oldalon rúg a magzat, akkor fiú, ha bal oldalt, akkor lány várható. A korán vagy időben születő gyermek inkább lány lesz, mert azok ügyesek, az időn túl születő gyermek pedig inkább fiú, mert azok lusták.
Ezek mind hagyományos, népi bölcsességeken alapuló megfigyelések, amiknek nem sok köze van a tudományhoz, és természetesen nem vehetők készpénznek, de van bennük valami. Ha más nem, statisztikákban megnyilvánuló tapasztalat.
Dr. E. Jonas cseh nőgyógyász egy specifikus holdritmus alapján dolgozott ki egy rendszert, amely a nő születési dátumától függ. Meghatározza a termékeny napokat, valamint azt is, hogy mely napokon születhetnek lányok és melyeken fiúk. Módszerét állítólag 50 000 nőn próbálták ki és 98 százalékos sikert produkált. Elmélete szerint a nő akkor a legtermékenyebb, amikor a hold állása megegyezik a nő születésének holdállásával. A baba nemét pedig az határozza meg, hogy a hold mely állatövi jegyben tartózkodik az adott napon.
Ehhez képest szerény sikerességi mutatót ad egy ennél tudományosabbnak tűnő módszer (75-90%) A Hogyan határozhatjuk meg gyermekünk nemét? című könyv szerzője nagy népszerűségre tett szert. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy írója, doktor Settler a bevételekből manapság Las Vegasban tengeti a milliomosok szokásos életét. A módszerének elméleti háttere az, hogy az Y-kromoszómát tartalmazó spermiumok gyorsabban úsznak, fürgébbek , mint az X-et hordozók. Azaz, ha nem akarunk lekésni a Y-okról, és ha fiút szeretnénk, akkor az ovuláció napján kell a randevút megszervezni a fürge Y-kromoszóma és a petesejt között. Ennél a módszernél tanácsoltak az olyan pózok is, amik a mélyebb behatolást teszik lehetővé. Az is növeli az esélyeket, ha a nőnek orgazmusa van, ugyanis ilyenkor nő a méhnyak lúgossága, ami kifejezetten kedvez az Y-kromoszómák életerejének.
A MicroSort Company nevű amerikai társaság szlogenje szerint segít azokon, akik a „család kiegyensúlyozására” törekednek. Magyarán: választhatóvá teszi a születendő gyermek nemét. De gyorsan leszögezik: természetesen csak azoknál a családoknál, ahol már két azonos nemű gyereket nevelnek. Ebben az esetben csak segély-szolgákat szerepét töltik be, és nem vádolhatók a Frankenstein-konyha boszorkányvádjával. A beavatkozás során megfestik az X-vagy az Y-kromoszómát. A sejteket aztán a fluoreszcencia alapján működő sejtelválasztó berendezésbe töltik, ami a különbözően színeződő sejteket különböző tartályokba válogatja szét. Ha a pár lányt kíván, akkor 90 százalékos a siker, a fiú esetében viszont, a kromoszóma kisebb mérete miatt kevesebb.
Amerikában kb. 500 terhesség történik sejtválogatás folytán. Egyébként Amerikában a kliensek háromnegyede lányt kíván.
- Intera -
Kapcsolódó cikkek:
Fiút vagy lányt szeretnél?
Lány vagy fiú?
Gyermek vállalási dillemmák
Késői terhesség-gyermek vállalás 35 fölött
Amikor a medve árt a bocsnak