A tányérdobálás a probléma megoldása helyett csak újabbakat gerjeszt: ki menjen új étkészletet választani? „Annak ellenére, hogy egy teljesen természetes emberi jelenségről van szó, sok ember egyszerűen nem tudja kezelni a harag érzését” – mondja Anita Timpe, berlini szociálpedagógus szakértő, aki szemináriumi keretek között adja tovább a rászorulóknak a haragkezelés fortélyait.
„Nagyon gyakran találkozom azzal, hogy a nők nem tudnak mit kezdeni a haraggal. Az érzések figyelmen kívül hagyása és lenyelése nem megoldás, mint ahogy az sem, hogy az érintett saját maga ellen fordítja dühét” – hangsúlyozza Timpe. A nők hajlamosak arra, hogy saját magukat okolják azért, mert a dolgok nem mennek teljesen problémamentesen. Hosszú távon ugyanakkor az ilyen magatartás erős lelki terhelést jelent, s depresszió kialakulásához, vagy önpusztításhoz is vezethet.
„Nagyon fontos, hogy képesek legyünk arra, hogy a haragunkat pozitív hatások elérésére tudjuk felhasználni” – erősíti meg Peri Kholghi, bensheimi pszichológus, a terület szakértője is. „A harag minden esetben arra utal, hogy valamiféle hiány forog fenn, amelyet felderítése után megfelelően orvosolni kell”. Míg a pszichológusok többsége mindezidáig azt javasolta a hozzájuk tanácsért fordulóknak, hogy „egész egyszerűen adjanak utat haragjuk, s engedjék ki azt”, mára megváltozott a tudományosan elfogadott, helyesnek ítélt módszer: „bár ki lehet engedni a felgyülemlett gőzt és indulatokat, ám az esetek többségében azt tapasztaltuk, hogy az érintett sokkal rosszabbul 
érzi magát az ilyen kitörések után, mint előtte” – mondja Kholghi. Amikor ugyanis az a bizonyos lila köd uralkodik el agyunkban, hajlamosak vagyunk olyan dolgokat tenni, vagy mondani, amelyeket ugyanolyan gyorsasággal meg is bánunk, mint ahogy megtettük, vagy kimondtuk, s ennek kellemetlen következményei lehetnek. Nem ritka, hogy az első reakció után egyből szégyelljük is magunkat, s a haraghoz már megbánás is párosul.
„A harag sok esetben arra utalhat, hogy az érintett úgy látja, semerről sem kap segítséget” – magyarázza Martina Kern, karlsruhe-i pszichoterapeuta. „Arról van szó, hogy egy olyan problémával szembesülünk, amelyre nincs kéznél megoldásunk. ’Miért idegesít ennyire ez az ember? Miért érzem magam kényelmetlenül?’ Valahogyan így hangzanának a kérdések, amelyeket ilyenkor feltehetnénk magunknak, ám a harag mögött rejlő igazi érzések tudatosítása sajnos nem ennyire egyszerű” – teszi hozzá Kern. A terapeuta azt javasolja, hogy a felgyűlt feszültséget tartsuk magunkban, ám amint lehet, gondoljuk végig a haragot kiváltó lehetséges tényezőket, hogy gondolatainkat és érzéseinket rendezve a legmegfelelőbb választ tudjuk adni. Anita Timpe is hasonló véleményen van: „fontos, hogy megteremtsük annak a lehetőségét, hogy rendbe tudjuk szedni magunkat, hogy a problémával kicsivel később foglalkozzunk, s higgadtan és ésszel tudjunk cselekedni”.
„Feltétlenül komolyan kell venni a belülről kitörni készülő feszültséget” – nyomatékosítja Kholghi is: „csak aki tudatosítja magában érzéseit, az lesz képes a mögöttük lévő igényeit is felismerni, és azoknak megfelelően cselekedni. A düh tulajdonképpen jó jel, amely arra szólítja fel énünket, hogy a nyomasztó terheken változtasson” – teszi hozzá a szaktekintély. Ám a cselekvés csak akkor sikerül, ha a vihar elcsitultával újra hideg fejjel tudunk gondolkodni. „Akinek mindenképpen arra van szüksége, hogy kiengedje, ami felgyülemlett benne, annak meg kell tanulni a haragkezelés stratégiáit, s kiválasztania azt, amelyik hozzá leginkább illik – tanácsolja Timpe. Egyesek séta közben a szabad levegőn tudják végiggondolni helyzetüket, míg mások egy homokzsákot püfölve, vagy hangos zenét hallgatva. „Számos nő esetében a ’haragoslevél’ írása bizonyult a legjobb terápiának” – mondja a szakértő – „egyszerűen le kell írni mindazt, ami a szívünkön van, s nyomasztja azt. Miután a levél elkészült, természetesen nem kell elküldeni…”
Aki gyakran kerül vitás szituációkba, vagy úgy érzi, hogy állandóan hátrányosan kezelik, annak azt javasolják a szakemberek, hogy egy hozzá közel álló baráttal beszélgessen el a haragot kiváltó tényezőkről. „Az őszinte barátok, vagy rokonok kívülállóként el tudják mondani, hogy látják a szituációt, s ez már segíthet a reakció megválasztása során. Ez természetesen néha nagyon fájdalmas is lehet, főleg, ha a külső szemlélő is jogosnak látja a kritikát, s ezt nyíltan el is mondja, ám erre is szükség van” – mondja Kholghi.
A vitás kérdéseket rendező beszélgetésekhez pedig konstruktív hozzáállás szükséges, hogy az ne torkolljon újabb viszályba: „tárgyilagosan ismertessük a szituációt, szerintünk mi is okozta a nézeteltérést; beszéljünk érzéseinkről anélkül, hogy egyből a beszélgetőtárs fejéhez vágnák, hogy mindenért ő a hibás; s végezetül a megoldásra is tegyünk javaslatot” – ajánlja a szakértő. „Megsértődéssel vagy fenyegetésekkel ugyanis nem oldjuk meg a problémát” – teszi hozzá Kholghi, aki minden nőnek azt javasolja, hogy hallgasson legbelső megérzéseire, és tegye fel magának a következő kérdéseket: Hogy is alakul az életem? Minden úgy megy, ahogy én szeretném? Mit kell tennem annak érdekében, hogy (még) boldogabb legyek. „Azok a nők, akik tudják, hogy mit is akarnak, s hogyan érhetik el azt, amit szeretnének, az érzéseikkel is pozitívabban és nyíltabban tudnak bánni” – véli a szakember.
- welt.de -
Kapcsolódó cikkek:
A nők nehezebben viselik a stresszt
Illatos stresszoldás
Stressz ellen segíthet a dió
