A világszerte "virágkorát” élő elhízás oka nem csak magában a túlzott energia-bevitelben keresendő, hanem legalább ennyire számítnak az utóbbi évtizedekben teljesen átalakult étkezési szokások – állítja Hiroyasu Iso, az osaka-i egyetem vezető táplálkozáskutatója. A japán szakértő arra alapozza megállapítását, hogy az emberiségnek az utóbbi pár évtizedig még soha sem volt alkalma annyit enni, amennyit csak akar. Míg azelőtt a határtalan fogyasztásnak a szegénység és a magas élelmiszerárak szabtak gátat, mára semmi akadálya nincs annak, hogy a megfizethető árú óriási adagok által zsírokkal pumpáljuk tele magunkat – olvasható a „British Medical Journal” című szaklapban megjelent összefoglalóban.
Sokat és gyorsan
Emellett az is látványos változás elődeink korszakához képest, hogy mára szinte kiegészítő tevékenységgé vált az evés: tévénézés, vagy internetezés közben szinte észre sem vesszük, hogy mit és mennyit fogyasztunk. A közös családi étkezések is egyre ritkábbá válnak, egyedül eszünk, de sokat és gyorsan.
Az osaka-i tudós és csapata összesen 3 ezer japán férfi és nő étkezési szokásait követte figyelemmel 2003 és 2006 között. A résztvevők fele – elmondásuk szerint – addig eszik, amíg teljesen jól nem lakik. Az összes válaszadó 40 százaléka emellett még azt is elismerte, hogy túl gyorsan étkezik. Ez amúgy többségük kiugró BMI-értékén (test-tömeg-index, body-mass-index) meg is látszik: a gyorsan és sokat evők körében háromszor annyi túlsúlyos, mint a normális tempóban, egészséges adagokat fogyasztók csoportjában.
- focus.de -
Kapcsolódó cikkek:
Új gyógyszer készül az elhízás ellen?
A hasi elhízás további kockázatokat rejt
Elhízás: érzéki csalódás?
Az álmatlanságtól az elhízásig...
Depresszió és elhízás - avagy a tyúk vagy a tojás?