S.O.S. Kisokos

Viktória vagyok. Volt elítélt rab. 8 évet ültem betöréses rablásért, és szeretném megmutatni, hogy nem minden börtönviselt gonosz. Csak van az úgy, hogy rosszkor, rossz helyen van az ember.

Így is kezdhetném, hogy egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy szerelem. Egy nő és egy férfi szerelme. De a sors nem sok időt adott nekik…..

Történetem nem egyedi. Sokan esnek szerelemben házasságuk alatt, egy másik férfiba. Van, akinek happy end a vége és van, akinek nem. Én az utóbbi kategóriába tartozom.

A családomban mindig én voltam a fekete bárány, a lázadó. Az, aki nagy dolgokat akart elérni, aki nagy álmokat dédelgetett. Volt, amit elértem, de a legnagyobb háborúban elbuktam.

Történetünk igazából egy szimpla barátságból indult. Aztán két év után nem bírtuk magunkat türtőztetni. Megtörtént, aminek nem szabad lett volna.

A mi történetünkben nincsen semmi különös. Sablonokat pakolhatunk egymás mellé, ahogy fölgöngyölítem a múltat, előre gyártott kliséket, ami történetek százaiban ugyanolyan építőelem, mint a miénkben.

Mindig ugyanazokat kérdezik az emberek: Nem volt semmi előjele? De hát miért tűrted? Ezekből a kérdésekből pontosan tudom, hogy istenem, ezeknek fogalmuk sincs az egészről. Semmit sem tudnak arról, min megy keresztül egy nő, aki kifog valami vadbarmot.

A testvérem és én 27 évvel ezelőtt születtünk. Egy napon, három perc különbséggel. Ikrek vagyunk. És igen, nagyon hasonlítunk egymásra. Ugyanúgy hordjuk a hajunkat, hasonlóan öltözködünk, és szinte mindent megosztunk egymással. Kivéve a pasikat.

Férfi vagyok. Ma már büszkén vállalom és vallom ezt. Pedig volt egy időszak az életemben, amikor olyan mélyre süllyedtem, amennyire csak süllyedni lehet.

Mindig arról álmodoztam, hogy előbb-utóbb bekopogtat hozzám a nagybetűs Szerelem. De nem gondoltam, hogy akkor már férjem lesz, és két gyerek vár haza.