Széles körű szociológiai felmérések vizsgálják okát, és próbálják meghatározni a leginkább veszélyeztetett csoportokat.
Az első, amit megállapítottak, hogy terjedése az értékrend gyökeres megváltozásához köthető. A híres megállapítás, miszerint a nő legjobb barátja a gyémánt, a maga korában a divat egyre feltörekvő jelenlétéhez kapcsolódott. Ma ez sajnos már koránt sem így van. Az anyagi javak hajszolása a szilárd emberi kapcsolatoknál fontosabbá vált, ma már szinte barátot is úgy választunk, hogy még véletlenül se „alacsonyabb társadalmi rétegek” vagy „kevésbé tehetős” családok sarjait tüntessük ki figyelmünkkel.
A jelenség már az általános iskolában megfigyelhető. A legvagányabb srácok és a legmenőbb csajok mind olyan jómódú szülők gyermekei, akik láthatóan mindent képesek megadni csemetéiknek. Az értékmérők: márkás ruhák, menő iskolatáskák, az éppen legdivatosabb cipők, és természetesen ezen darabok értéke. Később az ékszerek, az autók, majd az ingatlanok, és a méregdrága utazások jönnek be a képbe.
De hogy mindezért hibáztatható-e valaki? Nemigen. A gyermekek ma már a levegővel együtt szívják magukba az új értékeket, ami evolúciós folyamatnak is tekinthető, vagyis mindez egyfajta, a fennmaradásért folytatott küzdelemnek feleltethető meg. Míg az ősidőkben az elegendő élelem, illetve a biztonságos lakhely számított értéknek, később azoknak voltak jobbak az életkilátásaik, akik nagyobb családban éltek, ma viszont a környezeti viszonyokhoz (tudniillik a fejlett országok tökéletes elanyagiasodásához) adaptálódva azok vannak helyzeti előnyben, akik képesek megadni maguknak és szeretteiknek az embertársaik csodálatát kiváltó vagyontárgyakat.
Talán még emlékszünk arra, ha máshonnan nem, hát nagyszüleink vagy szüleink elbeszéléséből, hogy a nem is annyira régmúltban milyen tevékenységek okoztak örömöt, miben mérték az értéket. A család együtt töltött percei, a pénzt nem igénylő elfoglaltságok mind a kívánságlista élén szerepeltek. Ma ugyanezen előkelő helyen leginkább új ruhák, szép ékszerek, modern elektronikai cikkek, vagy elegáns autók találhatók.
Tegyük fel a kérdést végre: mindez valóban megéri?
A harmincas évei elején járó nő prototípusa manapság a legtöbb fejlett országban az élvhajhász, pótcselekvésekbe vagy munkába menekülő fiatal szingli. Összevetve a húsz évvel ezelőtti példával: akkoriban a legtöbb ilyen korú nőnek óvodás de még inkább kisiskolás korú gyermeke volt, és emellett házasságkötést hitelesített papírja. Vagyis létezett a család.
Ma mindenki biztos egzisztenciát szeretne, mielőtt családalapítási terveit elkezdené valóra váltani – igen ám, de gyakran előfordul, hogy a pénzkereset iránti hajsza egyszerűen elfeledteti velünk eredeti célunkat. Vagy egyszerűen csak a környező férfiak már mind foglaltak, mire észbe kapunk.
Nem véletlenül alakultak ki az olyan modern pszichés betegségek, mint a társfüggőség, a vásárlási mánia (hívhatjuk boltkórosságnak, a filmet nyilván mindenki látta, a jelenséget egyébként sem kell bemutatni), a táplálkozási zavarok, a munkamánia, vagy a kapuzárási pánik. Az összes ilyen kórság a külvilágnak való őrült megfelelési vágyból származik, és mind valamilyen pótcselekvésre vezethető vissza.
Az elmagányosodás globális jelensége az egyik legújabb a sorban. Érdekes módon a szociológusok véleménye alapján a leginkább veszélyeztetett korcsoport azoké a felnőtteké, akiknek kamasz vagy felnőtt gyermekeik vannak, emellett szüleik már megidősödtek. Ők azok, akik mind az előző, mind a következő generáció által rájuk rótt terheket viselik. Ötven évvel ezelőtt nem volt szó elmagányosodásról: mivel a legfőbb érték a család és az emberi kapcsolatok ápolása volt, az idősek és fiatalok gondozása, útjuk egyengetése természetes, tökéletesen magától értetődő tevékenység volt, nem csak egy a feladatok közül. Ma ez máshogy van. A középkorúak nemzedéke egyszerre küzd két korosztály problémáival, emellett saját mindennapi életük elvárásainak is eleget kell tenniük, amely az anyagi javak felhalmozásának kényszeréből táplálkozik.
A másik kritikus korosztály a már említett fiatal pályakezdőké. Közülük is főként a nők vannak veszélyben, akik biológiai természetüknél fogva éppen legszebb, legtermékenyebb éveikben kerülnek tudathasadásos állapotba. A biológia még emlékszik, hogy nem is oly régen a húszas évek elején (közepén) a gyermekszülés és a kisdedek nevelése volt a legfőbb feladat. Mindez nem volt olyan régen, hogy a tanult magatartásminták elnyomják. Akik tehát karrierépítéstől hajtva érlelik bankszámlájukat, heti 60 órát dolgoznak, majd a fáradt gőzt laza barátságok által szőtt hajnalig tartó dorbézolással vagy egész hétvégés vásárlással vezetik le, a természetszerű kiégés után kapuzárási pánikkal küzdve próbálják becserkészni az ideális apajelöltet. Valljuk be, szingli-feminizmus ide vagy oda, később ez már nem is olyan könnyű.
A szociális elszigeteltség azonban sajnos nem merül ki a párkapcsolati problémákban. Ma már a barátság sem a régi. Nem véletlenül – az igaz barátság legalább annyi törődést és kompromisszumot igényel, mint a kiegyensúlyozott szerelmi kapcsolat. Erre pedig manapság senkinek nincs ideje.
Itt az idő levonni a következtetést. Nem várhatunk arra, hogy a pszichológusok majd megmondják a tutit, és személyre szabott terápia keretében helyre teszik megsebzett lelkünket. Mindenkinek magának kell eldönteni, melyik utat választja, lehetőleg minél hamarabb, mert a jövőért vállalt felelősség egyedül csak rajtunk múlik
- KJ -
Kapcsolódó cikkek:
A nők fogékonyabbak a magányosságra?
A magányosság a fejünkből indul
A szinglik boldogabbak?
A szingli lét formái
Szingli-fogadalmak az új évre
