Az emancipáció nem újkeletű jelenség, már az ókorban találkozhattunk vele. A történelem folyamán minden korban minden földrajzi területnek, minden vallási és társadalmi csoportnak megvolt a rá jellemző fogalmi köre az emancipációhoz kapcsoltan, vagyis a fogalom jelentése időben és térben sosem volt egységes. Legelőször a római jogban találkozhatunk vele, ahol még semmi köze nem volt a modern kori, nemi alapokon nyugvó értelmezésnek. Az ókori Rómában jelentése a fiúgyermek felnőtté válásához kapcsolódott: az ún. „saját jog” (sui juris) megszerzését jelentette, amikor az apai hatalom megszűnt a felnőtté vált fiú fölött.
Az idők folyamán az újkorba érve egyre inkább előtérbe került a női szerep értelmezése. A társadalmi-politikai-gazdasági hatások egyértelművé tették, hogy a feminizmus által hirdetett hagyományos szerepkörök nem tarthatók fenn tovább, és a nők egyre harciasabban kezdték követelni teljes egyenjogúságukat.
A XIX-XX. század fordulóján a fejlett országokban jelenségként söpört végig a női emancipáció megjelenése, fellazítva a korlátokat, és hamarosan kivívva az addig nem gyakorolható jogokat. Először Franciországban, majd az Egyesült Királyságban vezették be az általános választójogot, amikor a nők hivatalosan is beleszólhattak az államügyekbe. Érdekes, hogy Svájcban csak 1971 óta van a nőknek is szavazati joguk.
Magyarországon a női emancipáció kezdetének 1880-at szokták megjelölni, amikor az oktatási törvények rendelkezései között megjelent, hogy a nők is járhatnak középiskolába. Kezdetben ez csak úgy volt lehetséges, ha fiúgimnázium magántanulóiként vettek részt a középfokú oktatásban. A lányok oktatásáért az Országos Nőképző Egyesület volt felelős.
Az európai kultúra ma sem tesz hivatalosan különbséget férfiak és nők között. Ugyanakkor több felmérés is azt mutatja, hogy például a munka világában a nők ki nem mondott, de érezhető hátránnyal indulnak mind az előreléptetés, mind az anyagi kompenzáció területén. Az iszlám országok ma is nyíltan diszkriminálják a nőket, akik számára ez teljesen elfogadott és a világrend része. A helyzetet jól jelképező csador viselete ellen sem tiltakoznak, sőt, többségük nőiességük szimbólumát látja benne.
A modern emancipált gondolkodás szerint korunk ideálja a NŐ. Az igazi nő tanult, művelt, finom lelkű, elegáns, kitűnő munkaerő, tökéletes feleség és kiváló anya. Nő legyen a talpán, aki mindezen követelményeknek egyidőben képes megfelelni. Ugyanakkor a nő akkor sem eshet kétségbe, ha önellátásra szorul: önálló jövőképe és biztos egzisztenciája birtokában egyedül is fennmarad és ha kell, vasmarokkal és acélos tekintettel állja az idő próbáit, miközben ízig-vérig őrzi kifinomult női mivoltát.
A lecke fel van adva. Részben az emancipáció hozadéka, hogy a ma igazinak nevezett nő egyben superwoman is, sokoldalú, bátor és erős. Nők csoportjainak okoz erős identitászavart a fenti képnek való megfelelés abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy tökéletes ember nincsen, hiszen az ember sajátja a tökéletlenség. Ám a közélet és az új irányvonalak mindenhatósága formálja a közgondolkodást, aminek hatása alól senki nem bújhat ki még akkor sem, ha máskülönben az évezredes időiségen nyugvó férfi-nő modell elvakult favorizálója.
Nem kérdés, hogy vannak valódi superwoman-ek, akik az élet minden területén képesek bizonyítani, időt és energiát nem kímélve. Mások életük egy-egy szeletére koncentrálva, saját értékrendjük alapján felállított sorrend szerint szelektálnak és helyezik előtérbe a különböző területeket, mint a család vagy karrier, hogy az örök dilemmák klasszikus forrása se maradjon ki a cikkből. Nem ritkán ezen utóbbi csoport tagjai (akik túlnyomó többségben vannak) úgy érzik, le vannak maradva a superwoman-ekhez képest, és a kisebbrendűségi érzés a NŐ alakjának egyre komplexebbé válásával erősödik.
A kulcsszó talán ez: az egyre inkább kiteljesedő, új, pozitív tulajdonságokkal felruházott nőalak, aki XX kromoszómával születik, ezért a gyermeknemzésre egyedüliként képes válfaja az embernek, és mint ilyen, fő evolúciós feladata a gyermeknemzés és utódgondozás. A modern társadalmak viszont egyre újabb, eredendően férfiúi szerepkörbe tartozó feladatokat, terheket és kívánalmakat aggatnak a NŐ-re, elfeledve, hogy az utódok kérdése is teljes embert kíván.
A női emancipáció sok tekintetben nagyon hasznos törekvés, és alapgondolata, miszerint senkit ne érjen hátrány amiatt, mert nőnek született, nagyon is igaz. Ugyanakkor nem tehetünk úgy, mintha nő és férfi egyforma lenne, és igenis léteznek olyan különbségek, melyek miatt a nőt nőnek, a férfit férfinak nevezzük, elég csak a testi erőre, vagy a tesztoszteronszint különbségeiből adódó lelki beállítottságra gondolni.
Vagyis az emancipáció modern és sokszor téves értelmezése, a társadalmi szerepkörök újrarajzolása a nők identitászavarát, az ideállal szemben kialakult kisebbrendűségi érzését hozhatja magával. Kevesebbnek érzi magát a nő, ha nincsenek gyerekei, ha egyedülálló, ha nem vállal munkát, ha nem nádszálvékony vagy nem ontja magából a kivételesebbnél kivételesebb eredeti gondolatokat.
S bár körvonalazódni látszik az új trend, miszerint mindenkinek a saját maga által felállított reális elvárásoknak kell megfelelnie, és nem szabad az ideálokat hajszolnia, hosszú még az út addig, amíg a tükörből újra önmagukkal elégedett, kiegyensúlyozott női arcok néznek majd vissza azt gondolva, hogy senki sem tökéletes és a tökéletlenség az, ami előbbre mutat és a személyiség s egyszerre a környezet fejlődését segíti elő.
- KJ -
Kapcsolódó cikkek:
Nőnek lenni
Igazi nő vagy?
A személyes vonzerő titka
Tanuljunk a francia nőktől!
Dühkitörés és haragkezelés női módra
