Az én sztorim harmadéven kezdődött egy rutin nőgyógyászati vizsgálattal. Volt egy barátom, és gondoltam itt az ideje, hogy áttérjünk fogamzásgátló tablettára. Annak rendje és módja szerint zajlott a vizsgálat, semmi félelem nem volt bennem, de aztán jött az ultrahang. Nagy levegő, lazítok, majd tisztul a kép és bár nem tanultuk még, de azért feltűnt, hogy van ott valami, ami nagyon nem odavaló. Pontosan egy 3,5x4,5 cm-es cysta a bal petefészkemen. Meglepődtem, de a doki megnyugtatott, hogy semmi para, nem olyan nagy, most még laparoscoppal ki lehet venni. (Bár a műtéti indikáció 6-7 cm körül van, de a doki úgy gondolta jobb, lesz ezt gyorsan elintézni.) Hát én nem osztottam a véleményét. Mert az orvostanhallgatóknak két betegsége van: az egyik, hogy hypochonderek, a másik, hogy szuperhősnek képzelik magukat. Szóval engem aztán végképp nem kell felvágni, majd én felszívódtatom azt a cystát, csak még ki kell találnom a módját.

Így elmentem másik orvoshoz is, aki azt mondta, várjunk még, nem kell ezt műteni, kontrolláljuk háromhavonta. Ez mindjárt egy szimpatikusabb vélemény. Annyiban is maradt a dolog, eltelt a félév, jöttek a szigorlatok, meg a nyári gyakorlat. Belgyógyászat Pesten, csodaszép lakásban egyedül a régi-új barátommal. Idilli. Pont a gyakorlat előtt jött meg a menstruációm, semmi extra, erős, fájós, ahogy szokott, de hát bírom én a fájdalmat, 1-2 Algoflex megoldotta. Bár az utóbbi hónapokban kétszer is előfordult, hogy annyira szenvedtem, hogy képes lettem volna az utcán is lefeküdni a hóba, mert egyszerűen annyira rosszul voltam, hogy majd összeestem.  De anyának is mindig ilyen nehezek voltak a „nehéz napok”, biztosan a genetika a hibás.

Eljött a gyakorlat második fele, nagyon élveztem az egészet, rendesen be voltunk ám fogva, korán mentünk, későn értünk haza, szóval már csak annyira volt erőm, hogy elolvastam pár dolgot a tankönyvekből, aztán odabújtam a barátomhoz és alvás. Egyik éjszaka azonban pokoli fájdalomra ébredtem. Gyors öndiagnosztika, a vakbélgyulladást pillanatok alatt kizártam, acut has nem lehet, nincs lázam, se hányinger, hányás, hasmenés, nem lehettem terhes sem, szóval csak egy dolog maradt. Valami rossz történt a cystámmal. Akkor még nem tanultam a sürgősségi nőgyógyászati kórképekről, de persze így is a legrosszabb dolgok jutottak eszembe, petefészek cysta kocsány csavarodás, cysta ruptura, hasüregbe vérzés. Csupa finomság. Nem volt mit tenni, gyorsan megnéztük a neten hova mehetek így éjszaka 2-kor ügyeletre. Leginkább sehova, vagy bárhova.

Elmentünk hát egy közeli helyen lévő felnőtt ügyeletre. Fiatal doki volt, aki sokkal többet nem tudott mondani, mint, amiket én is kigondoltam magamban, meghalni ott nyomban nem fogok, ellenben felajánlotta, hogy mehetek a Dél-Pesti kórházba nőgyógyászati ügyeletre. Na hát már mit nem. Az a város másik vége, de hát éjszaka közepén, ügyelet, akkor már egyből nem is fájt annyira. A vége az lett, hogy hazakocsikáztunk, bevettem egy fájdalomcsillapítót és elaludtam. Reggel a vizitünk után lementem az ultrahangos doktornőhöz, hogy ez van, szeretném, ha megvizsgálna, hogy lássuk mi történt az én kis cystámmal. A lelet nem volt meglepő: 7x8 centisre nőtt a kis élősködőm, ráadásul inhomogén volt az állománya, ami annyit jelent, hogy valószínű bevérzett. Végül az éjszakai tortúrára nem volt magyarázat, de kaptam egy cuki kis fotót, amivel a főorvosnőnk közbenjárására elmentünk egy nőgyógyászhoz, hogy ő is mondjon már valamit, mert hát ők mégis csak belgyógyászok, nem tudnak mit mondani. Hát a nőgyógyász pasi tudott. Mit csinálok mostanság, mert ezt meg kell műteni hamarosan és, hogy ő ma ügyel. Na mondom álljunk csak meg! Egyrészt debreceni vagyok (ezt örömmel konstatálta a doki, mert ő is Debrecenben végzett), tehát itt most sajnos nem, semmiféle műtét nem lesz. Másrészt még vár rám két hét múlva egy patológia szigorlat, amit kénytelen leszek megcsinálni, különben végem van.

Végül annyival bocsátott el a doki, hogy ahogy befejeztem a szigorlatot rögtön és azonnal menjek el az otthoni orvosomhoz, és jelentkezzek műtétre. Úgy tűnik utolért a végzetem. Sajnos vége lett a gyakorlatnak, szerencsére sikerült a szigorlatom, így már csak egy dolog volt hátra a nyárból és a 4. év elejéből…

Barátnőmnek köszönhetően találkoztam egy nagyon kedves és önzetlenül segítőkész szülész-nőgyógyász rezidens doktornővel, aki nagyon felpörgette az eseményeket. Bevitt egy szakorvoshoz, aki elvállalta, hogy megműt, eljött velem mindenhova ahova kell így a műtét előtt. Sőt sikerült úgy időzíteni az egészet, hogy a tanév első hetén túl legyek az operáción, és pont felépülök és újra jó erőben leszek a 6. héttől esedékes, egy hónapos traumatológia és ortopédia gyakorlatra, amit az egész 4. évből a legjobban vártam.

És eljött szeptember 14-e a műtét napja. Természetesen a halogatás nem maradt következmények nélkül. A doki nem álltatott, kerek perec megmondta, hogy most már nem lehet laparoscoppal eltávolítani a daganatot, mert bizony túlnőtt a 10 cm-en. Szívás…

Az egy hetes kórházi bentfekvés amolyan wellness hét volt. Leszámítva azt a napot, amit az őrzőben kellett tölteni. Nem is az volt a legrosszabb, hogy jobban fájt, mint gondoltam, hanem, hogy nem volt párna, zavart minden zsinór, meg madzag, meg cső, meg minden ilyesmi, ami természetes tartozéka minden postoperatív időszaknak.
De ahogy onnan kikerültünk a szobatársaimmal együtt, azon versenyeztünk, hogy ki járja meg gyorsabban az utat a mosdóig, ki megy le először a lifttel, ki tud egyenesebb derékkel járni, meg hasonló lényegtelennek tűnő dolgokon, amik akkor igenis nagy sikernek számítottak.

Megkaptam a végleges diagnózist is: endometrioma magna a tumor, amit leszedtek a petefészkemről és sok kis endmoterium felrakódás a hasfalam belső felszínén és a kismedencémben, ami azt jelenti, hogy endometriosisom van. Patológiából megtanultam, hogy miről szól ez a betegség, de nem éreztem magam betegnek, mert ugye szuperhős vagyok, és a doki is, akinek sikerült megtartania a bal petefészkemet, meg hát olyan jól éreztem magam mire kikerültem a kórházból.

A fekete leves viszont csak ezek után jött. A további kezelés. Hat hét gyógyszeres, majd 6 hónap injekciós kezelés, aminek a következménye mesterséges klimax. Igyekeztem poénosan felfogni az egészet, meg elfoglalni magam amennyire csak tudtam (ebben azért az Egyetem is nagy segítséget nyújtott). De nem volt egyszerű. Vagyis én nem voltam egyszerű eset. Hőhullámok, hangulatváltozás, ugrottam mindenre, semmi se volt jó. Nagyon ingerült lettem és persze azokat bántottam, akik közel álltak hozzám és mellettem voltak végig. Szerencsére tisztában voltak azzal, hogy ez a gyógyszerek miatt van, és elviseltek maguk mellett. Mindemellett elkezdődtek a szülészet-nőgyógyászat tanórák. Szinte nem telt el úgy előadás vagy gyakorlat, hogy ne jött volna szóba az endometriózis. És minden alkalommal erőteljesen kihangsúlyozták, hogy ez viszonylag sok nőt érint és nagyon rossz indulatú folyamat, nem igazán tudják mi a kialakulásának pontos mechanizmusa és olyan gyógyszer sincs, ami véglegesen meggyógyítaná. Meg persze fokozódik a meddőség kockázata is, meg amit csak akarsz.

A megoldás: szülni kell, meg szoptatni, aztán lehet, hogy elmúlik. Igen köszönöm, egy egyedülálló, terveim szerint hatalmas és csillogó orvosi karrier előtt álló lánynak ez valóban igen könnyen kivitelezhető… Néha már legszívesebben közbeszóltam volna, hogy ezt most akkor abba lehetne hagyni, mert nekem ez a bajom, eddig nem gondoltam, hogy beteg lennék, vagy nem féltem attól, hogy nem lehet gyermekem, de most már igen. Sokszor nem álltam messze a sírástól. De aztán mindig villoghattam, amikor rákérdeztek, hogy szerintünk mi a gyógyszeres kezelése ennek a betegségnek. Hát igen ennyi előnyöm legyen már a dologból.

Aztán egy szép nyári napon végre megkaptam a hatodik szurit és a receptet a fogamzásgátló tablettára. Éljen, mostantól már „csak” ezt a bogyit kell szednem mindaddig míg úgy nem hozza majd a sors, hogy jöhet a baba. Ez szép és jó, de én romantikus típus vagyok, nem szeretném, ha az én kis babócám ilyen kiszámított menetrend szerint fogantatna. De hát ez van, szedni kell és kész. A gyerek kérdés amúgy sem aktuális egyenlőre.
Szépen lassan eltelt a 4. évünk is, megvolt minden vizsga, csodás eredmények, bravúros rögtönzések, közben javult a hangulatom, kezdtem olyan lenni mint a „klimaxom” előtt.

Majd egy napsütéses keddi napon óra közben eszembe jutott, hogy hoppá szeptember 14. van. Azta… Egy éve műtöttek. 5. éves lettem, most már ha fene fenét eszik is orvos leszek, élvezem a gyakorlatokat, a tanulást (persze, mert akkor még év eleje volt), kezd minden a helyére kerülni és már nem is érzem magam betegnek. (Vagy legalábbis levizsgáztam szülészetből, így már nem kapom meg az arcomba ezt hetente kétszer, hogy erősítse még ez is a betegség tudatomat.)

Már csak egy dologgal tudom fokozni a siker sztorit. Úgy tűnik nem kell már fogamzásgátló tablettákat szednem. Van egy új gyógyszer, ami az endometriumot stabilizálja, viszont kevesebb hormont tartalmaz (még annál a kevésnél is, amennyi a modern tablettákban van), kifejezetten endometriosisos nőknek készült. Így már a fogamzásgátló bogyókkal szembeni megmagyarázhatatlan és érthetetlen averzióm is feloldódik reményeim szerint.

Összességében elég ironikus ez az egész történet. Mert ügyesen és okosan megtanultam patológiából az endometriosisról szóló fejezetet, azt is, hogy milyen fájdalmakkal és vérzési zavarokkal jár és meddőség a következménye, és több elmélet van a kialakulását illetően, még a képekre is emlékszem, csokoládé cysta meg minden. De valahogy sose vettem észre magamon ezeket a tüneteket, pedig voltak, de úgy gondoltam ez a normális. Bezzeg minden más bajom volt már, attól függően mi volt a soron következő vizsga. Agytályog, májcirrhosis, tüdőrák és hasonló finomságok. Így utólag láthattam volna, vagy legalábbis rászánhattam volna magam a műtétre már a legelején, amikor még csak 3,5 centis volt az egész, akkor valamivel lerövidült volna ez az egész mindenség, talán könnyebb lett volna a lelki része is.

De megmondtam, az orvostanhallgatóknak két betegsége van: hypochonderek és azt gondolják, hogy szuperhősök…

Összes szavazatszám: 20 pont

Ismerősöd neve: Ismerősöd e-mail címe: Ismerősöd neve: Ismerősöd e-mail címe: Ismerősöd neve: Ismerősöd e-mail címe: Küldéshez kérjük jelentkezzen be!

KOMMENTEK

Ehhez a pályázathoz még nem született bejegyzés

Új hozzászóláshoz kérjük, jelentkezz be!