Hozzávalók: 500 g Mascarpone sajt, 1/8 l (125 ml) espresso kávé, 4 tojássárgája, 2 tojásfehérje, 100 g porcukor, 2 cl Amaretto likőr (vagy jóféle Porto Rico rum), 200 g babapiskóta, 3 evőkanál kakaópor
A krém: tojássárgáját porcukorral és a likőrrel kikeverjük, majd hozzáadjuk a sajtot, és sima krémet keverünk belőle. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és hozzádolgozzuk a sajtos krémhez.
A piskóta mennyiséget 3 felé kell osztani.
Az első részt lerakjuk egymás mellé, meglocsoljuk kávéval annyira, hogy jól megszívják magukat, de azért ne ázzanak teljesen szét. Erre pakoljuk a krém egy részét, hogy az jól befedje a lerakott sor piskótát. Erre rakjuk a következő réteg piskótát, amit szintén meglocsolunk kávéval, majd erre megint krémet rakunk. Aztán megint a piskóta következik, természetesen ezt is meglocsoljuk espressóval. Erre a sor piskótára már nem teszünk krémet, ellenben a tetejét vastagon megszórjuk kakaóporral (nem instanttal!) Ezt követően a hűtőben hagyd állni 2-4 órán át.
Az egészet lehet egyébként krémmel is kezdeni, tehát: krém-piskóta-krém-piskóta-krém-piskóta-kakaópor.