Régimódi érzelem
Szívemnek ki oly kedvessé vált, feltárom ön előtt titkát
hogy lelkem érinthesse lelkét, mert
a távolság bár oly csekély,
számomra elérhetetlen,
csupán álomszerű tünemény.
Kétség mely felemészt. Álom volt csupán? Édes tünemény?
Álom volt, hogy ajka gyengéden ajkamhoz ért s karja
úgy fogott át, hogy a perc örökké vált? Ébredés így még
soha sem fájt,. Vágyódás így még lelket soha sem égetett
s engem még kétség fel soha így nem emésztett. S mégis
maga a legédesebb álom,
a legcsodásabb vágy.
Bár lelkem most sikolt,
mert fájdalmát nem viseli, titkát tovább nem őrizheti.
Mégis e kín oly édes.
Hallja hát vágyam, álmom tárgya, hallja hát meg lelke! Egy
örökké vált perc kellett s vágyódás éledt a lemondás
helyett. Súgja hát van e remény, vagy lelkem fedje be a feledés.
Súgja, suttogja, csak halkan, mert a szó fájhat,s hogy kínom
ne legyen szégyenem csak súgja hát, mert lelkem jól tudja már
szavak nélkül, mit szívem megvallani még nem mer! S kívánjon
bármit is lelkem nem tagadom meg,nem lesz több szó, mely
kétségről, vágyról mesél, nem zaklatják lelkem érzelmei,
s most míg a szerelem nem lángol még lélekben s szívben,
most még megmenthet e feledés kínja, most még van remény,
sebek nélküli szép emlék
lehet bársonytekintetű, gyengéd,
Kedves idegen.
