Te vagy a hang a néma csend után,
A lángoló fény, mi áttör az éjszakán
Egy a millióból, mégis az egyetlen,
Akiért érdemes létezni,
’ki nélkül meghal az értelem.
Az álmot megszégyenítő
Gyönyörű, létező valóság,
Az eleven képzeletből szárnyaló szabadság.
Híd a gyötrő vágy és az édes remény között,
A mámoros vad érzés, ami a lelkembe költözött.
2002. 09. 25.
