Kedves Olvasóim!

 

Az elmúlt hónapokban nem nagyon írtam. Számos magánjellegű okokból. Most viszont visszatértem és hamvaimból újraéledve újra nekiveselkedtem a blogírásnak. Remélem azért van, akit érdekel is és nem csak unottan elolvassa - Mégegy bolond... - mondja - majd minden megjegyzés nélkül távozik.

Jelzem minden kritikát szívesen fogadok, ezzel is tudom finomítani azt amin van még mit finomítani.

De most inkább a lényegre térek. A legutóbbi bejegyzésem a karácsonyi fejleményekről szólt. Ám tegnap újabb született.

Hosszú hete, sőt már vagy másfél, 2 hónapja is, hogy szóbakerült és a témakörből kikerült Zoli. Én mindent lezártam vele, és többé nem is beszéltem róla. Aztán ez így ment mostanáig, amíg tegnap email nézés közben láttam, hogy valaki bejelölt wiw-en. Természetesen Zoltán néven. Egyből kivert az ideg, na mondom ez már megint mit akar. Igen ám, de hozzá kell tennem mindezt Gergő is látta, mármint a szélsebes emailfiók bezárást és azt is mennyire félve tettem le a billentyűzetet és az egeret. Mint aki attól fél, hogy valami rossz ugrik elő az internetexplorer ablakán keresztül.

Reménykedtem az utolsó pillanatig, hogy ne ő legyen. És akkor látom, hogy ki jelölt be. Teljesen leblokkoltam. Én most ezzel mit kezdjek? - kérdeztem magamtól, végül Gergő unszolására :S írtam neki. Reméltem, hogy életembe többé nem kell neki írni, de most és utoljára írtam neki, hogy le lehet rólam szálni és el lehet felejteni. Ezt nyomatékosította az a levél, amit Gergő írt neki. Csak remélni merem, hogy Zoli nem ír vissza, és ért majd a szóból. Ez a saját és az én érdekem is.

Bár bántónak éreztem azt Gergőtől, hogy megszídott azért, hogy normál, emberi hangon írtam neki és nem úgy, ahogy egy undorító patkánynak szokás. Úgy hiszem a szavaim és gondolataim én válogathatom meg és nem kell Gergőnek megmondani. Bármennyire is rosszul esett ez valahol igaza van. Ellenkező esetben én se türtem volna el, ha normál hangon beszélne exével, aki bár nem jelent neki semmít mégis emberként kezeli.

Ezért utólagos elnézést kérek mindenkitől. De én már csak ilyen vagyok. Nem vagyok képes úgy írni mintha nem ember lenne. Mindegy, hogy volt hozzá közöm vagy sem. Én idegeneknek is épp így írok. Mindegy, hogy ex vagy nem ex. Ez az igazság.

Az emberek millióit épp úgy szeretem - még ismeretlenül is - mintha minddel barátságot tartanék fent és továbbra is ápolnám azt.

 

Most viszont visszatekintek a múltamba. Február elejére egészen pontosan. Akkor sokkaltam be. Túl sok volt a vita, a veszekedés és több trauma ért családon belül, mint amennyit én magam elviselhetnék. Emiatt - SAJNOS - beutaltak az pszihiátriára. Mindig is féltem a kórházaktól, de most valóra vált minden rémálmom. Ott voltam bent és nem mertem elmozdulni a szobámból. Még zárkozottabb lettem mint mielőtt bementem volna. Már akkor amikor bementem akkor kivoltak az idegeim, de a bent létem alatt teljesen bekattantam. Többé nem akartam mindazt, ami idejuttatott. Semmit.

Ott és akkor megfogadtam, ha kijövök - márpedig nincs akadálya - akkor mindent másképp csinálok. Rendet teszek magamba, a múltamba, a jelenembe és a jövőmbe. És ezen munkálkodtam eddig.

Most viszont... Most viszont itt ez az áldatlan helyzet, amit sem én, se Gergő nem bír elviselni. Szívem szerint elhagynám ezt az országot. Hátrahagyva vele a múltam és mindent, ami valaha volt. És új életet kezdenék Gergővel, családot alapítanék, de ami még ennél is fontosabb - és erre mindig anyám emlékeztet -, hogy elvégezzem az iskolát. Szakmával és érettségivel a kezemben többet érek - és ez nem túlzás - a testvéreimnél.

Lehet ez nagyképűen hangzott, de ha a fizetési táblázatot nézem akkor mindenképpen.

Konkrét terveim vannak. Pontosan tudom mit és hogyan akarok. Ezek lebegnek mindig a szemem előtt. És azok a dolgok, amik képesek annyira elrettenteni a sötét gondolatoktól, hogy visszatérjek a valóságba és ott folytassam, ahol abba hagytam.

 

Annyira sok mondani valóm lenne, de nem tudom megosszam-e valakival vagy sem. Nem tudom azt se, hogy érdekel-e egyáltalán valakit mindaz, amit hátrahagyok.

Nem tudom van-e értelme folytatnom. Másnem magamért megteszem. És talán azokért, akik szeretnék nyomon követni az izgalmasnak mondható életem történéseit. De inkább csak magamnak írom, úgy hogy közben az olvasóhoz is szólok egy halk és távoli hangon.

 

Köszönöm azoknak a támogatását, akik gyakorta visszajárnak és hagynak üzenetet számomra, és köszönöm az oldal üzemeltetőinek is, hogy kicsit önmagam lehetek egyedül mégis társaságban.

KÖSZÖNÖM

 

Most viszont záron soraim, egyellőre nincs mondanivalóm. Köszönöm a szíves figyelmet. Mindenkinek jóegészséget és minden jót kívánok!

 

Üdvözlettel:

 

Minna