Immáron eltelt az egész nyár. Sok minden megváltozott körülöttem, bennem, mindenütt. Ám talán az a fontosabb, ami bennem ment végbe.

Nyár elején, amikor leültem a gép elé még nem sejtettem, hogy függővé válok tőle. Kezdetben játéknak vettem, hogy órákhosszat lógok a gépen és semmilyen külső hatásra nem reagálok. Maximum annyi időre álltam fel a gép elől, amíg elvégeztem a szükségleteimet és ettem valamennyit. Napról-napra rosszabbodott a helyzet. Egy idő után már a napfényre se mentem ki, egész nap csak a gép előtt punnyadtam. Ez persze elkezte bökni a bátyám csörét, amit anyummal is közölt. Így agyalták ki, hogy minnél többet és egyre jobban megprobálják akadályozoni, hogy a gép előtt "dögöljek".

Amikor nem ülhettem ott tisztára így viselkedtem, mint egy drogfüggő, remegtem egy újabb "adagért". Egyszóval iszonyúan viselkedtem, gonosz és undok voltam mindenkivel egészen addig míg nem internetezhettem. Emiatt számos veszekedésem volt Gergővel (élettársammal).

Ő felfigyelt arra, hogy mekkora személyiség torzulást okoz nálam ez a csunya függés. És most látjátok itt vagyok a gép előtt és épp arról írók a lehető legöszintébben, hogy internetfüggő vagyok, de már gyógyulófélben lévő.

Gergővel kiegyeztünk abban, hogy ő segít nekem a leszokásban. Ehhez persze rengeteg idő, figyelem és türelem kell. Én pedig megteszem a lehető legtöbbet, ami tőlem telik. Példának okáért nem chat-elek, ami szintén rossz szokássá vált. Ehelyett inkább elmegyünk mászkálni mindenfelé, vagy vásárolgatunk. Így kicsit könnyebb, de azért még bennem van az az érzet, hogy mikor kerülhetek már fel.

Az elmúlt napokban a chat-oldalak látogatása helyett inkább fórumokat és különböző tudományos oldalakat olvastam. Úgy éreztem nem pazarlom fölöslegesen az időm. Főleg, mert számos információt szeretnék megszerezni, amit később az érettségire való felkészüléshez alkalmazni tudok.

És ime elérkeztünk a következő problémámhoz, az iskolakezdéshez. Eddig mindenéveben valamiféle kellemes izgatottság lett úrrá rajtam ilyenkor, most viszont iszonyuan félek. Ez egy teljesen más környezet, mások a követelmények, nem ismerek senkit ott, ám igyekszek minnél többet megtudni róla, csak hogy legyen valami témám, ha netán megszólítanak.

Ez a megszólítás is olyan dolog, amit inkább fenyegető, mintsem baráti. Ezért határoztam el, hogy inkább maradok egyedül, nem szólok senkihez se, csak tanulók, hazafelé pedig olvasok és zenét hallgatok. Itthon meg csak kicsit netezek, utána eszek és tanulók. Így legalább az érettségim meg lesz. Ám előfordulhat mégis az, hogy csoda történik és lesz egy-két ember, aki velem is szóba áll, de nem erőltetem a dolgot, az majd kialakul.

Ennek ellenére azért még félek, hogy mi lesz, kik lesznek azok az osztálytársak, akikre 10 év múlva is emlékezni fogok, kik lesznek, akiket nem kedvelek, kik lesznek a tanáraim és így tovább...

De hogy mondandóm végére érjek, szinte rettegek mi lesz évnyítókor.

 

Ma korán keltem. Amióta fent vagyok, azóta egyre csak azon agyalok, hogy mit tehetnék ez ellen az áldatlan helyzet ellen. Még mindig érzek valamit Zoli iránt és eszem ágában sincs elfelejteni. Nem ment, szenvedtem, nyüglődtam, tépelődtem minden este, de nem jutottam semmmire. Egyre csak ezt ismételte egy hang a fejembe: szeretem Zolit, nem akarom elveszíteni.

Ahogy az lenni szokott meg akartam magyarázni ezt az érzést. Naná, hogy az lett a magyarázat, hogy azért érzem úgy, mert már nem lehet az enyém. Van benne valami, de ez még nem magyarázza meg azt a tényt, hogy minden haragom ellenére a szívem mást mond, mint az eszem.

Néhány napja, este beszéltem Zolival, a szókásos témákról, hogy mit csinál, mit szeretne csinálni, és hogy még mit lehetne kihozni kettőnk "kapcsolatából". Ő váltig állította, hogy legutóbb, amikor azzal tréfálkozott, hogy elvenne feleségül és megkérné a kezem anyámtól azt az utolsó betűig komolyan gondolta. Én azt hittem tréfál. (Nála sosem lehet tudni, mi tréfa és mi nem). Komolyan gondolta - mondtam magamba. Nem hittem a füleimnek, talán rosszul hallottam, hát rákérdeztem. Ő még mindig kész lenne feleségül venni. Most már úgy ahogy elfogadta azt, hogy szeretem, ha csodálnak és udvarolnak, ennek okán szeretek flörtölni. Ennek ellenére azért van bennem némi kétkedést. Talán azért mondta ezeket, hogy kiugrassza a nyúlat a bokorból. És még több reményt hintsen el a szívemben. Tudja jól, hogy a reménykedés és a hit a gyengém.

A szívem mélyén belemennék abba, hogy a legelejétől kezdjük, de nem lehet ezt újra játszani, amit egyszer megtettél azt újra nem tudod megtenni ugyan úgy. Az az érzésem még mindig, hogy a szexen kívül nem akar tőlem mást. Szépnek talál, ahogy sok száz férfi, de csak egy képes arra, hogy elfogadjon teljesmértékig és szeressen minden jó és rossz tulajdonságommal. Az a gáz, hogy erre se Zoli, se Geri nem képes.

Anno, amikor a születésnapomkor Zolival voltam, akkor valami végképp megváltozott. Jelentőséggel bíró esemény volt. Végtére is egyszer van egy évben születésnapom és egyszer vagyok 21 is. Ezt a napot Zolinak adtam, aki az életemben mindenképp fontos szerepet tölt be. Minden galiba ellenére csodálatosnak éreztem azt az eltöltött pár napot vele. Úgy érzeztem akkor, hogy ennyire még sosem voltam közel hozzá. Nyitott voltam és az, aki valóban vagyok. Őt cseppet sem zavarta, hogy némi feleslegem van, vagy hogy nem vagyok a leges legszebb. Egyszerűen kívánt úgy, ahogy voltam. És talán ez volt itt a bökkenő, hogy csak a testem. Bár nemtom mást is szeret-e bennem, vagy sem, de mindenképp a szexre megy, ez tiszta sor. Amikor beszélgetünk, többnyire a szex az egyetlen közös téma. Ez persze alapjába véve nem rossz dolog, de kissé uncsivá vált számomra. Bár tudnám mit is érez valójában irántam! Bárcsak tudnám, hogy mit takar az a aprócska tény és úgymond igéret, hogy feleségül venne!

A szülinapomat - ahogy azt már említettem - nem Gerivel töltöttem. Ha akkor, mármint másnap délelőtt hazajövök, akkor senki se tudja meg, hogy lent voltam. Ennek ellenére Geri talán akkor se bizott volna meg bennem, ahogy azt most se teszi. Érzem minden percben, hogy nem bízik bennem, igaz túl lépet a Zolis dolgon, de folyton úgy érzi meg akarom csalni. A bizalmát már eljátszottam, úgyhogy nem is csoda. Talán boldogabb lenne nélkülem, nem érdemli meg, hogy így bánjak vele, viszont nem engedne el, ezt jól tudom. Már akkor belém szeretett, amikor még nem is ismert, amikor csak egy képet látott rólam. Talán csak egy képbe szerelmes, egy hamis képbe, ami nem  én vagyok. Sajnos nem.

Asszem mára zárom soraim és a zseniális vívodásomat Geri és Zoli között. Kíváncsi vagyok milyen fejleményekről számolhatok be legközelebb.

Addig is mindenkinek kellemes nyaralást.

P.S.: A lelkiismeret: az ami akkor fáj, amikor a többi részünk jól érzi magát.

 

                    Milliárnyi pux

 

♥Minna♥