Immáron eltelt az egész nyár. Sok minden megváltozott körülöttem, bennem, mindenütt. Ám talán az a fontosabb, ami bennem ment végbe.

Nyár elején, amikor leültem a gép elé még nem sejtettem, hogy függővé válok tőle. Kezdetben játéknak vettem, hogy órákhosszat lógok a gépen és semmilyen külső hatásra nem reagálok. Maximum annyi időre álltam fel a gép elől, amíg elvégeztem a szükségleteimet és ettem valamennyit. Napról-napra rosszabbodott a helyzet. Egy idő után már a napfényre se mentem ki, egész nap csak a gép előtt punnyadtam. Ez persze elkezte bökni a bátyám csörét, amit anyummal is közölt. Így agyalták ki, hogy minnél többet és egyre jobban megprobálják akadályozoni, hogy a gép előtt "dögöljek".

Amikor nem ülhettem ott tisztára így viselkedtem, mint egy drogfüggő, remegtem egy újabb "adagért". Egyszóval iszonyúan viselkedtem, gonosz és undok voltam mindenkivel egészen addig míg nem internetezhettem. Emiatt számos veszekedésem volt Gergővel (élettársammal).

Ő felfigyelt arra, hogy mekkora személyiség torzulást okoz nálam ez a csunya függés. És most látjátok itt vagyok a gép előtt és épp arról írók a lehető legöszintébben, hogy internetfüggő vagyok, de már gyógyulófélben lévő.

Gergővel kiegyeztünk abban, hogy ő segít nekem a leszokásban. Ehhez persze rengeteg idő, figyelem és türelem kell. Én pedig megteszem a lehető legtöbbet, ami tőlem telik. Példának okáért nem chat-elek, ami szintén rossz szokássá vált. Ehelyett inkább elmegyünk mászkálni mindenfelé, vagy vásárolgatunk. Így kicsit könnyebb, de azért még bennem van az az érzet, hogy mikor kerülhetek már fel.

Az elmúlt napokban a chat-oldalak látogatása helyett inkább fórumokat és különböző tudományos oldalakat olvastam. Úgy éreztem nem pazarlom fölöslegesen az időm. Főleg, mert számos információt szeretnék megszerezni, amit később az érettségire való felkészüléshez alkalmazni tudok.

És ime elérkeztünk a következő problémámhoz, az iskolakezdéshez. Eddig mindenéveben valamiféle kellemes izgatottság lett úrrá rajtam ilyenkor, most viszont iszonyuan félek. Ez egy teljesen más környezet, mások a követelmények, nem ismerek senkit ott, ám igyekszek minnél többet megtudni róla, csak hogy legyen valami témám, ha netán megszólítanak.

Ez a megszólítás is olyan dolog, amit inkább fenyegető, mintsem baráti. Ezért határoztam el, hogy inkább maradok egyedül, nem szólok senkihez se, csak tanulók, hazafelé pedig olvasok és zenét hallgatok. Itthon meg csak kicsit netezek, utána eszek és tanulók. Így legalább az érettségim meg lesz. Ám előfordulhat mégis az, hogy csoda történik és lesz egy-két ember, aki velem is szóba áll, de nem erőltetem a dolgot, az majd kialakul.

Ennek ellenére azért még félek, hogy mi lesz, kik lesznek azok az osztálytársak, akikre 10 év múlva is emlékezni fogok, kik lesznek, akiket nem kedvelek, kik lesznek a tanáraim és így tovább...

De hogy mondandóm végére érjek, szinte rettegek mi lesz évnyítókor.

 

Ma korán keltem. Amióta fent vagyok, azóta egyre csak azon agyalok, hogy mit tehetnék ez ellen az áldatlan helyzet ellen. Még mindig érzek valamit Zoli iránt és eszem ágában sincs elfelejteni. Nem ment, szenvedtem, nyüglődtam, tépelődtem minden este, de nem jutottam semmmire. Egyre csak ezt ismételte egy hang a fejembe: szeretem Zolit, nem akarom elveszíteni.

Ahogy az lenni szokott meg akartam magyarázni ezt az érzést. Naná, hogy az lett a magyarázat, hogy azért érzem úgy, mert már nem lehet az enyém. Van benne valami, de ez még nem magyarázza meg azt a tényt, hogy minden haragom ellenére a szívem mást mond, mint az eszem.

Néhány napja, este beszéltem Zolival, a szókásos témákról, hogy mit csinál, mit szeretne csinálni, és hogy még mit lehetne kihozni kettőnk "kapcsolatából". Ő váltig állította, hogy legutóbb, amikor azzal tréfálkozott, hogy elvenne feleségül és megkérné a kezem anyámtól azt az utolsó betűig komolyan gondolta. Én azt hittem tréfál. (Nála sosem lehet tudni, mi tréfa és mi nem). Komolyan gondolta - mondtam magamba. Nem hittem a füleimnek, talán rosszul hallottam, hát rákérdeztem. Ő még mindig kész lenne feleségül venni. Most már úgy ahogy elfogadta azt, hogy szeretem, ha csodálnak és udvarolnak, ennek okán szeretek flörtölni. Ennek ellenére azért van bennem némi kétkedést. Talán azért mondta ezeket, hogy kiugrassza a nyúlat a bokorból. És még több reményt hintsen el a szívemben. Tudja jól, hogy a reménykedés és a hit a gyengém.

A szívem mélyén belemennék abba, hogy a legelejétől kezdjük, de nem lehet ezt újra játszani, amit egyszer megtettél azt újra nem tudod megtenni ugyan úgy. Az az érzésem még mindig, hogy a szexen kívül nem akar tőlem mást. Szépnek talál, ahogy sok száz férfi, de csak egy képes arra, hogy elfogadjon teljesmértékig és szeressen minden jó és rossz tulajdonságommal. Az a gáz, hogy erre se Zoli, se Geri nem képes.

Anno, amikor a születésnapomkor Zolival voltam, akkor valami végképp megváltozott. Jelentőséggel bíró esemény volt. Végtére is egyszer van egy évben születésnapom és egyszer vagyok 21 is. Ezt a napot Zolinak adtam, aki az életemben mindenképp fontos szerepet tölt be. Minden galiba ellenére csodálatosnak éreztem azt az eltöltött pár napot vele. Úgy érzeztem akkor, hogy ennyire még sosem voltam közel hozzá. Nyitott voltam és az, aki valóban vagyok. Őt cseppet sem zavarta, hogy némi feleslegem van, vagy hogy nem vagyok a leges legszebb. Egyszerűen kívánt úgy, ahogy voltam. És talán ez volt itt a bökkenő, hogy csak a testem. Bár nemtom mást is szeret-e bennem, vagy sem, de mindenképp a szexre megy, ez tiszta sor. Amikor beszélgetünk, többnyire a szex az egyetlen közös téma. Ez persze alapjába véve nem rossz dolog, de kissé uncsivá vált számomra. Bár tudnám mit is érez valójában irántam! Bárcsak tudnám, hogy mit takar az a aprócska tény és úgymond igéret, hogy feleségül venne!

A szülinapomat - ahogy azt már említettem - nem Gerivel töltöttem. Ha akkor, mármint másnap délelőtt hazajövök, akkor senki se tudja meg, hogy lent voltam. Ennek ellenére Geri talán akkor se bizott volna meg bennem, ahogy azt most se teszi. Érzem minden percben, hogy nem bízik bennem, igaz túl lépet a Zolis dolgon, de folyton úgy érzi meg akarom csalni. A bizalmát már eljátszottam, úgyhogy nem is csoda. Talán boldogabb lenne nélkülem, nem érdemli meg, hogy így bánjak vele, viszont nem engedne el, ezt jól tudom. Már akkor belém szeretett, amikor még nem is ismert, amikor csak egy képet látott rólam. Talán csak egy képbe szerelmes, egy hamis képbe, ami nem  én vagyok. Sajnos nem.

Asszem mára zárom soraim és a zseniális vívodásomat Geri és Zoli között. Kíváncsi vagyok milyen fejleményekről számolhatok be legközelebb.

Addig is mindenkinek kellemes nyaralást.

P.S.: A lelkiismeret: az ami akkor fáj, amikor a többi részünk jól érzi magát.

 

                    Milliárnyi pux

 

♥Minna♥

 

Nagyon hiányzik az én Gerim. Hogy miért? Egyrészt mert nagyon szeretem, másrészt pedig ma nem tudtam vele beszélni, pedig nagyon de nagyon szerettem volna, ha csak néhány mondatott, de beszélni. Ehelyett elmehetettem egy előadásra anyám helyett.

Nem tagadom tartalmas és tanulságos volt. Többek között bemutattak egy rakadt Aloe verás terméket, ami valóban hasznos és értékes ásványi anyagokat, vitaminokat stb. tartalmaz. Attól függetlenül, hogy kötelességből kellett elmennem erre a bizonyos előadásra, mégis tanulságosnak tekintem. Terveim között szerepel, hogy beszerzek néhányat, ezzel is téve egy lépést az egészséges életmód felé. Mert ha jobban belegondolunk az ember miért is dolgozik folyton az életében? A pénzért, később pedig azért, hogy a nagy hajtás közepette kialakult betegségeket orvosolja. Kérdem én szükséges ennyit hajtani és tönkre tenni a szervezetünket? Hát persze, hogy nem. Ahogy a mondás is tartja az egészséget nem lehet pénzen megvenni. Viszont, ha jobban belegondolunk, akkor egy minimális idő ráfordítással és némi anyagi befektetéssel fent tarthatjuk az egészségünket. De ez most fele annyira sem fontos, mint amiről írni szeretnék.

Tegnap egy kedves lány, névszerint Lilla felvett msn-partnerei közé. Rövid beszélgetés alatt szimpatikussá vált számomra. És ahogy előre haladt a beszélgetés sor került arra is, hogy Lilla bemutassa számomra az által készített kisfilmet, amit anno a csádjának készített. Ahogy az lenni szokott én féltékeny fruska lévén akartam egyet. Persze nem önző módon. Így kérésemre
elkészítette ezt a videót, amit a linkrekattintva megtekinthettek. Szerintem nagyon édi lett...

http://www.youtube.com/watch?v=x1n54ffdDiI

Asszem mára ennyi...

Pux

Minna

Tegnap épp életem talán legaranyosabb és legjobban szeretett pasijával csacsogtam, amikor megláttam, hogy bejelentkezett. Hirtelen nem is tudtam írni sem a döbbenettől. Eközben azon imátkoztam, hogy ne írjon rám. És mit ad isten? hát rám írt. A szívem a torkomba dobogott, nem azért mert valamit még éreztem iránta, hanem a keserűség miatt, fájt látni, hallani, olvasni azt amit ő ír. Borzalmas volt.

Ő lenne az a bizonyos alak... pff.

Majd drágaságom: Geri lefeküdt aludni, így gyorsan elköszönt tőlem és jöhetett a szokásos 'szeretlek, én jobban szeretlek, nem én jobban szeretlek' játék, majd a búcsúzás.

Ő lenne a drága Gerikém... love love.

Egészen addig nem is válaszoltam neki, míg Geri ki nem lépett. Bűnösnek éreztem magam, mintha megcsalnám Gerit Zolival. Szörnyű... Mégis nem szóba elegyedtem Zolival. Hogy miért? azt csak az ég tudja, mert én már nem.

Még valamikor délután, amikor haza értem, akkor írtam egy búcsú levelet Zolinak, ami a következő volt:

"Ha ezeket a sorokat olvasod, akkor bizonyos mértékig tisztábbá vált számodra, hogy azt, amit a szíved mélyén akartál, és amiről folyton-folyvást győzködtél az most valóra válik.
Ezt a rövidke üzenetet is  azért íróm, hogy emlékként örizz meg. Hogy jóként vagy rosszként azt te döntsd el. Én akartam, hogy működjön, de nem ment. Most már belátom az igazad.
Sajnálom, hogyha úgy érzed rám fecsérelted az időd. Viszont én nem bántam meg. Sok mindent tanultam tőled. Többek között azt, hogy hogyan fogadjam el magam olyannak amilyennek az isten teremtett. Megtanultam elgondolkozni, még akkor is ha az látszólag nem is így tünik. Megtanultam félni, a jövőtől, a holnaptól, a szerelemtől, ami talán sosem jön el. Mégis hálásnak érzem azért, hogy megismerhettelek - bár te már mondtad: téged senki sem ismer -, továbbá, hogy időt szántál rám, meghallgattál és szerettél úgy és annyira, amennyire tőled a lehető legjobban tellett.
Mivel talán ez a búcsú levelem, úgy vélem ideje elmondani azt, amit talán te is tudtál már régen. Nagyon megszerettelek, ettől féltem, és meg is ijedtem tőle. Zavarodott lettem és menekültem, de már értem, hogy miért. Mert a lelkembe akartalak zárni, de ezt senki sem teheti. Ahogy a madarakat sem szabad bezárni, hanem hagyni kell a szabadégen szárnyalni, úgy téged sem zárhattalak be.
Emiatt döntöttem úgy, hogy a búcsút választom mint az örök kárhoztatást.
Sajnálom."

Amikor fellépett msn-re és rám írt, akkor még nem sejtette, hogy én már lemondtam róla végleg és most ő tök fölöslegesen próbálkozik. Végül jeleztem neki, hogy skype-on írtam neki valamit, amit érdemes lenne elolvasni.

Ekkor úgy döntöttem kilépek msn-ről mert a kettő nálam gyakran összeakad. Skype-on írtam neki, hogy elolvasta-e az üzenetet. Vissza írta hogy nem. Hát átküldtem neki újból. Majd megkért, hogy beszéljünk mikrofonon. - Jó rendben. - gondoltam mit sem sejtve.

Amikor beleszólt, hallottam, hallottam hogy az imént még sírt és alig bír meggyűrközni a könnyeivel. Sajnálatot és szánalmat éreztem iránta, de semmi többet. Hiába akarta a lelkiismeretem elhitetni velem, hogy rosszul cselekszem, pedig nem, nem cselekedtem rosszul egyáltalában. Tök ésszerű lépés volt. Hajlandó voltam vele beszélni, ami nálam már nagy szó azok után amit éreztem.

Végül addig-addig csürte-csavarta a szavakat, mígnem majdnem meggyőzőtt, hogy jobb lesz őt választani, amikor megérkezett a bátyám és látta kivel beszélek. Kicsit mérges volt és el kezdte nekem ecsetelni, hogy nem nézi jó szemmel hogy több pasit hülyitek, mert valaki ebbe a piszkos kis játékba még bele is pusztulhat. Igazat adtam neki. Megkért bátyám arra, hogy hozzam meg a döntésem úgy, hogy a mellett döntök, akit jobban akarok. Nehéz volt a választás... na jó nem, de sokat segített bátyám benne, szóval kerek perec kimondtam, hogy végleg vége és felejtsen el.

Zoli még utoljára azt mondta, hogy önző és szemét vagyok, mert nem adtam neki egy pici esélyt sem, hogy küzdhessen értem. Istenem az égbe, hát mutassa már meg mikor és mit tett utoljára meg értem! Mikor jött fel értem pestre? mikor adott virágot? mikor vitt el valahová? mikor szeretet igazán? Ja, hogy ezekre a kérdésekre nem tud válaszolni, nos ez öreghiba.

Egy biztos én képtelen vagyok bizionytalan emberrel együtt lenni. Nekem Geri kell. Ő képes volt a városban koborolni és felkutatni, hogy láthasson, csak mert elkerültük egymást, amikor kimentem elé a Keleti pályaudvarra.

Ez is vicces sztori. Elvekben 11:45-re ért fel a vonata Tápiógyörgyéről. Én meg valamikor fél 1 felé ébredtem fel. Pff neki. Ideges kapkodásba kezdtem, se összepakolni, se sminkelni nem maradt időm, így rohantam ki a keletibe. Amikor kiértem sehol sem találtam. Biztosra vettem, hogy elment haza az éppen induló vonattal. Ideges lettem, haragudtam magamra, hogy ennyire hülye voltam. Teljesen elszontyolodtam.

Hazafelé a buszon előre elátkoztam magam az ostobaságomért. Folyton ő járt az eszembe és az, hogy csalodást okoztam neki. Szörnyen éreztem magam.

Végül haza értem, hívtam a liftet, ami mint egy csiga ért le. Tudtam, hogy anyu azt fogja kérdezni, hogy mi volt, a terveim között szerepelt, hogy megmondom, hogy az történt, amit érdemeltem. Míg ezen filoztam felértünk a kilencedikre. És ekkor nem hittem el azt, amit láttam.

Geri az ajtóban állt, egy csodaszép vörösrózsával és egy édes kis plüssmacival, amivel azóta is együtt alszom. Azt hittem nyomban a nyakába borulom és agyon csókolgatom, amíg folytatásért nem könyörög. De nem így tettem. Beinvitáltam. Na ekkor kapcsoltam. Kupi van a szobámba. Egy villámsebességű rendrakást rendeztem anyu segítségével.

Amikor elkészült beinvitáltam. Örültem neki, hogy itt volt, így könnyebb volt már minden, még az ég is kékebbnek látszott. Megfogadtam magamba, hogy bárhogy is alakuljon, ma megkapja tőlem az első csókot.

Egész délután beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk. Közben ő folyamatosan nézett azzal a csodaszép zöld szemével, azt hittem megzabálom. Végül együtt sütiztünk és ebédeltünk meg. Ez is romantikus hangulatba telt. Utána kimentünk az erkélyre levegőzni. Szinte mint egy gyerek úgy csodálkozott rá a látványra, ami elé tárult. Hatalmas zöld terület és szép rálátás a Gellért hegyre, távcsővel még a Citadella is látszik. Amíg ő a tájban gyönyörködött, addig én őt figyeltem, ahogy beszél, ahogy mozog a szája, ohh.... abban a pillanatban lecsókoltam volna. Isten írgalmazzon a lelkemnek. Bele estem, véglegesen, de nem bántam meg, még a mai napig is nagyon nagyon szeretem. Az a nap csodás volt, talán életem legszebbje, amikor értem, hozzám jött a drága. :D

Visszatérve az alapgondolathoz. Egyellőre még nem tudok semmit sem, de könnyen lehet, hogy Zoli megint keresni fog. De könnyebb lesz, már sokkalta könnyebb lesz elhajtani a francba. GERI-t szeretem és ő érte élek, neki élek. Szerettem tegnap, szeretem most, szeretem holnap és az örökké valóságon túl.

És hogy élménybeszámolom izlésessen legyen befejezve, röviden ismertetem a tanulságot. Sosem szabad egyszerre több fiúval ismerkedni, mert ez nem fer a másikkal. Sosem szabad elsőre mindent elhinni nekik azt, hogy szeretnek, mert nem téged, hanem egy képet szeretnek. Légy óvatos és vigyázz nagyon a szívedre.

Asszem ez egy Tanulságos nap volt.

Fel nem tudom fogni, hogy egyes férfiaknak gunyolt egyedek, hogy képzelik, hogy bántóan méregetnek, majd közlik veled, hogy arra se vagy jó, hogy megfőzd a vacsorájukat. Szexre lehet, de másra nem.

Azt hiszem ez mindenen túl megy.

Zoli, akinek lentebb beillesztettem a képét, tegnap éjszaka előszeretettel gunyolódott rajtam, a gondjaimon, a testemen és így tovább. Emiatt elhatároztam, hogy lesz*rom a fejét úgy, ahogy illik. Arra sem méltó, hogy rápillantsak. Szánalmas egy alak. Bár a férfiak többsége az.

Viszont annak ellenére, hogy ő előszeretettel szemét volt velem én akkor sem alacsonyodok le az ő szintjére. Továbbra is elhiszem és érzem is, hogy én így vagyok megfelelő, ahogy vagyok. Imádom magam és tisztelem azokat, akik eképp vélekednek a testükről.

Akik még nem fogadták el magukat és továbbra is a hibákat nézik magukon azoknak azt tanácsolom, hogy szánjanak egy teljes napot testük teljes mértékű megvizsgálásán és nézzék meg azokat a pontokat amelyek szép formásak illetve amiket ők maguk is szépnek találnak. Ha egyedül nem megy akkor kérjenek segítséget, mondjuk a pasijuktól és részletesen vizsgálják meg a testüket együtt.

Mára asszem ennyi.

További szép napokat.