Egyik hónapom sem telt unalmasan. Így volt ez az augusztussal is. Bár ez volt az egyetlen program, amitől előre féltem. Hiszen kis csapatunk edzőtáborba vette az irányt, Keszthely felé 8 napra. Az előző évek sem kecsegtettek túl sok jóval.84 vívó, 7 edző.A hely szép volt, a szállodánk jó. A szobánkban 5en voltunk, este 3 ember bealudt, és az 5.el végigröhögtük az egész éjszakát. 8 éjszaka, napi 3 edzés, 3 óra alvás. Majd egy rettegett sportnap is bekerült a képbe, amin csak egyszer égettem be magam, de ha 83 sportoló, 7 edző, 2 vendég és sok bámészkodó nézi az embert nehéz koncentrálni. Nem akartunk eljönni, legszívesebben most is ott lennék, kint sétálnék a parton és nem lenne semmi problémám. De vissza kellett térni a való világba, valódi gondokhoz, és tegyük hozzá a várva várt valódi kajához. 

Júliusban kilátogattam Norvégiába. Mivel első repülésem volt, különös kaland volt. A srác aki velem utazott, annyira unalmas társaságnak tartott, hogy keresztrejtvényt fejtett. De ki hibáztatja, ha éppen nem 10 körömmel szorítottam a szék karfáját, akkor a kényszerleszállás eshetőségeit tanulmányoztam. Miután végre leszálltunk, és a belső szerveim visszakerültek a helyükre, nem telt bele 2 percbe, hogy beleszeressek a fenyőkkel és tavakkal teletűzdelt országba. Mivel a szívemet épp egy mediterrán srác se foglalta el, megtehetettem. Minden nappal jobban szerettem ott lenni, egészen addig amíg el nem mentünk a vidámparkba. Ott a sráccal beálltunk egy hullámvasúthoz. Épp egy mondat közepén voltam, mikor mozdult a sor, és megláttam egy norvég fiút. A mondat félbe maradt, a szám pedig tátva. Álmaim sráca volt. A haja szőke, és a szeme zöldes-kék volt. Emlékszem a drapp nadrágjára, és a fekete pulcsijára, amire egy arany sólyom volt hímezve. Tudtam, hogy nyitott vagyok a nyárra, és mindenre amit magával hoz.