Büszkén jelenthetem ki, hogy továbbléptem. Ismét csak az edzés van, az az első. És most a megüresedett helyet egyetlen srác tölti ki, de ő masszívan birtokolja helyét. Az érzés más, mint eddig. Megnyugtatóan kellemes, mikor rágondolok mosolyognom kell. Nem rándul össze a gyomrom, amit jó jelnek veszek, mert nem volt egy nagy élmény. Az az egy gond, hogy fiatalabb nálam. Engem nem zavar, csak félek hogy őt igen. És tartok attól, hogy ezért nem mer majd semmit tenni. Pedig mindig olyan jól elvagyunk. Kell már valami izgalom, valami pezsgés. Ami ha nem jön magától, én fogom előidézni... =)

Miután magam mögött hagytam a múltat, igyekeztem békésen továbbállni. Arra számítottam, hogy ürességet fogok érezni. De nem így lett, a megüresedett helyet sok új arc töltötte be. Kicsit túl sok. Választani esélytelen, és amelyiket utoljára látom arra gondolok legtöbbet. De egyikkel sem tartok sehol, csak nézem az összeset. Messziről, néha közelebbről, de sosem annyira közelről, hogy megérintsem őket. Nem tudom mit tegyek... 

Elég volt az eltelt idő. Olyan megnyugtató, békés érzésem van, amilyen rég nem éreztem. Lehet, hogy ő az, aki mindig kelleni fog, de most közelebb érzem a továbblépést mint valaha. Mintha hirtelen nem úgy gondolnék rá, csak egy régi vonzalomra, ami elmúlt. Mikor meghallom a kis szócskát, már nem rándulok össze, nem görcsöl be a gyomrom, és nem kezd el hevesen dobogni a szívem. Talán végre esélyt kaptam, hogy boldog legyek valaki mással. Minden lehetőséget ki fogok használni.Nem múlasztok el semmit miatta. Reméljük többé már nem. Múltkor megfogadtam, hogy többé egy betűt sem írok róla. Ezt már elmúlasztottam, de tekintsük ezt zárásnak. Most és mindörökké...