Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
dátum: 2010-02-17 23:23:21 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Ma voltam az OSZK-ban a Látjátok feleim nyelvemlékes kiállításon. A kiállítás három teremnyi anyagot foglal magában. Az első teremben leginkább szórványemlékek láthatók mint például az 1055-ös I. Andráshoz köthető Tihanyi alapítólevél nevezetes "feheruuaru rea meneh hodu utu rea" részletével. De láthattuk az Ómagyar Mária-siralom és a Halotti Beszéd és Könyörgés részleteit is. A második terem kolostor szerűen van kialakítva, ahol középen a Müncheni-, a Bécsi- és az Apor-kódex található. A terem egyik oldalán a domonkos-rendi apácák kódexei láthatók Ráskay Lea Margit legendájával, a másik oldalon pedig a klarissza rendi apácák kódexei tekinthetők meg. Az utolsó teremben olyan érdekes nyelvemlékeket láthatunk, mint a Soproni virágének, az Érdy- vagy a Festetics-kódex. A kiállítás érdekessége, hogy ezek a kódexek Európa több országából érkeztek és még soha nem voltak így együtt kiállítva. A kiállítást különféle műtárgyak színesítik. Szerintem érdemes megnézni nem csupán az irodalom és nyelvézset iránt érdeklődőknek, hanem a művészet és zenetörténészeknek is, hoszen a kódexek tartalmaznak korai rajzokat és kottákat is.
A várban rengetegszer eszembe jutott Á. .. sokmindennel kapcsolatban.. pl. a pezsgőzés, akkor a tanáros vár bejárás, a tűzijáték... arra gondoltam, hogy bárcsak ott lenne... Arra gondoltam, hogy annyira jó volt mellette, mert több ilyen helyre is elmentünk... nagyon tud néha hiányozni...
Aztán voltam munkában.. A munka is jó volt... végig érezni lehetett a jácint illatot. Imádom a jácint illatot, most minden vágyam, hogy legyen egy jácintom. Na meg ettem retkes mazsolás csokis, valamint narancsos sütőökös muffint. Az első nagyon ízlett, de a másik sem volt rossz. Szerencsére a suli hamarabb véget ért mint tervezve volt, így hamarabb tudtam találkozni L.-lel. Nagyon aranyos, de néha ki tud borítani pl. az olyanokkal, hogy befesteti feketére a haját... Nem értem, hogy miért viselek el neki több mindent, meg miért tezsek érte több mindent, mint Á-ért. Á. jobban megérdemelné. Jajjjjjjjjj.. na mindegy...
Este meg voltam hastáncon nagyon jó volt most most sokkal ügyesebb voltam, mint a múltkor
Egész nap nagyon fáradt vagyok, remélem, hogy végre kialudhatom magam holnap. Ez is hosszú és eseményteli nap volt.
húúúúúúúúúúú ez elszállt... tehát csak röviden....
dátum: 2010-02-16 21:53:17 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
a mai nap... elfáradós, Á-val izgalmas élményes, de többet nem beszélős, lélekfájós, testileg furás kimerülős, érdekes érzéses, kavargós, szép lilaruhás és nemtudomos....
dátum: 2010-02-15 20:48:47 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Egész egyszerűen nem hiszem el, hogy ma egész nap rá gondoltam... annyira gonosznak érzem magam és annyira fáj, hogy fájdalmat kell, hogy okozzak neki... Titkon egész nap reméletem, hogy összefutok vele, de ez nem történt meg, pedig annyira szerettem volna látni... egész nap ezerrel vert a szívem, ideges voltam és alig bírtam enni.. valahogy nem volt kedvem semmihez....
A munka jó volt, de most eléggé beleöltem magam, csakhogy gondolkozni ne keljen, mégis csak gondolkoztam és gondolkoztam, miközben persze marcangoltam magam.. hm.... olyan gondolaim voltak, hogy bárcsak egyszer csak megjelenne, aztán továbbgondolva rájöttem, hogy igen és akkor mi lenne? attól még ugyanez a helyzet lenne és én ugyanúgy nem tudnám ezt kezelni, mert képtelen vagyok rá, pedig egyfolytában gondolkozok, hogy mit kellene tennem ahhoz, hogy ne bántsak meg senkit. Eredmény persze nincs, de már agyonstresszeltem magam...
A mai napban az volt legalább a jó, hogy végre rengeteg dolgot elintéztem.. asszem végre rendesen megvan minden tárgyam, minden annyi kreditet ér, amennyit kell és még a papírokat is sikerült beszereznem a munkához. Szóval hasznos nap volt. Sőt végre sikerült beszélnem A.-val is és tök jót beszélgettünk. Bár szinte egész nap ott volt bennem mégis az a kellmetlen, mindjárt meghalok érzés, amit Á. miatt érzek. Tulajdonképpen nem miatta van, hanem miattam, mert idióta vagyok.
Este még nagyimmal is sikerült összefutnom és akkor megláttam.. akkorát dobbant a szívem... de miért? olyan jó lett volna tudni, hogy hogy van, de nem volt rá alkalmam..... Aztán találkoztam L.-lel este.. látta rajtam, hogy nem vagyok a toppon és ezért elvitt forrócsokizni, ráadásul miattam kihagyott egy gyűlést.. ennek nagyon örültem, mert már rég nem tett értem ilyet. Azért csak képesek az emberek változni. Szóval ez az esti dolog néileg boldoggá tett, akkor akkor is megmaradt bennem az a rossz érzés, amivel nem tudok mit kezdeni Félek, hogy így marad, mert nem tudom, hogy hogyan kezeljem....
Azon gondolkoztam még ma, hogy valamikor kisebb álmokat kell megálmodnunk ahhoz, hogy elérhessük az álmainkat... sok ember túl nagyokat álmodik és aztán csalódik, hogy nem sikerült elérnie.. viszont, ha kisebbeket álmodunk, akkor nagyobb az esélyünk az álom elérésére... mégis szeretünk nagyobbat álmodni és inkább csalódunk és csalódunk nagyon sokszor... azt hiszem kezdek, sőt papírok szerint már le is mondtam egy álomról, felcseréltem egy könnyebben elérhető álomra...Vajon hány álomról kell még lemondanom? És elérem egyáltalán a kis álmaimat? Megfogalmaztam én egyáltalán az álmaimat? Nagyon sokat igen, de vannak még lényegesek, amelyeket még nem... ezzel is kellene foglalkozni....
Titkoban közben reménykedek, hogy ír.. miért és mit? azt nem tudom... egyre idiótább vagyok.... de ez majd csak változik.
dátum: 2010-02-15 08:38:50 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Tegnap este kapam tőle egy levelet, meg egy smst is, igaz az utóbbit csak reggel olvastam... mióta mgkaptam azóta egyáltalán nem tudok nyugodni.. jó lenne, ha nem lenne ennyie fontos nekem és ha nem éreném ennyire a fájdalmát. Akármit is mondana nem tudnék rá haragudni, hiszen igaza van, itt én vagyok az, aki nem normális. A levél óta ezerrel ver a szívem és minden pillanatban úgy érzem, hogy mindjárt összeesek. :( Miért kell bántanom? Miért nincs egy olyan megoldás, amiben senkinek nem okozok fájdalmat? Mindkettőt nagyon szeretem, de egyiket sem eléggé.Vagy őt eléggé és ezért fáj ez a levél és ez a helyzet ennyire? Nagyon szeretem és mégse látom az utat. Azt hiszem kezd rámtörni a depresszió... valamit változtatni kell.. de mit és hogyan? miért nincs valami útmutatás? vagy van csak nem veszem észre? Én csak az szeretném, hogy mindenki boldog legyen és hogy senkinek se okozzak fájdalmat...
dátum: 2010-02-14 20:56:45 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Már pénteken odaadtam a tolltartót. Tetszett neki, tehát elég jó ötlet volt.
Szombaton elkísért nyelvvizsgázni... remélem jól sikerült... most úgy érzem, hogy jól ment.. annyira jó lenne, ha végre meglenne és nem kellene ezzel foglalkoznom tovább, majd csak a mesteren. Úgy volt, hogy megnézzük a vizsga után Fehérvárat, de akkora szél volt, hogy lemondtunk róla... utána voltunk vásárolni, de nem találtam semmi olyat, amitlyet akartam... de jó nap volt. Nagyon kedves volt velem... jó érzés volt, mert elég régen viselkedett így velem...
Ma hát igen... Valentin nap... Egyrészt nagyon jó volt, másrészt pedig bánt egy kicsit, na jó sokszor nagyon a lelkem....
Már kora reggel elindultunk, persze a program meglepi volt imádom a meglepetéseket! A nyugatiból elmentünk Kismarosra, onnan pedig kisvonattal Királyrétre. Imádok kisvasutazni. Aztán odaérve másfél órát sétáltunk meg hógolyóztunk a Börzsönyben, aztán étteremben kajáltunk (húúúúúúú de mennyit ) aztán hintázás és hógolyó és persze vissza Pestre.. Nagyon jó volt! Utána meg filmezés, természetesen mesefim.
Másrész szomorú vagyok, mert nagyon sokszor eszembe jutott.. hát igen.. ő... nem tudom, hogy azért érzem magam ilyen rosszul miatta, mert szeretem, vagy csak azért mert sajnálom és nagyon szemétnek érzem magam. :( Jó lenne néha tudni konkrét érzéseimet és akkor talán egyszerűbb lenne ez az egész..... Rengeteget gondolok rá... de miért? nem tudom.. lehet mellette kellene lennem, de akkor mi van, ha ugyanez lenne, csak fordítva? Annyira bonyolult ez az egész... De egyszer majd csak rájövök majd és csak megoldódik ez is... remélem... De egynlőre nagyon fura, hogy szinte mindenről ő jut eszembe... helyekről, filmekről és még sorolhatnám...
Most megpróbálok nem szomorkodni e miatt és boldog lenni, mert ez egy nagyon jó nap volt. Aztán most nem ezeken kell gondolkoznom, hiszen rengeteg határidős dolgom van még, aztán ha addig se rendeződik, akkor majd gondolkozom ezen is.
dátum: 2010-02-12 16:31:33 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Ma rengeteget, na jó nem rengeteget, de jó pár órát angoloztam.. szerettem volna többet, de már nincs rá semmi erőm.. pedig még jó lett volna.. holnap nyelvvizsga.. néha nagyon rámjön a para emiatt.... de remélem azért végre már meglesz, ha már ennyi készültem rá.
Még mindeig teljes katyvasz van bennem, de legalább attól nyugodtabb vagyok, hogy annak ellenére, hogy azt mondta, hogy nem beszél velem, annak ellenére mégis beszéltünk.
Ma délután végre kreatívkodhattam egy kicsit. Nagy jó lett a sajátkészítésű tolltartó. Boldoggá tesznek az ilyen látom az eredményét dolgok. Lehet többszöre kellene ilyet csinálnom, de mikor?
Ha végeztem a nyelvvizsgával, nekiállhatok szakdolgozni. Mondjuk most nagy kedvem van hozzá.
dátum: 2010-02-11 23:18:03 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
remek.. holnapig kaptam tőle határidőt, hogy máshogy és talán jobban döntsek.. de úgy érzem ez a nyelvvizsgára készülve nem fog menni... :S Pedig nagyon nem akarom elveszíteni... nagyon nem.. ő a legjobb barátom is és ő számomra a legfontosabb ember... és most mégis kilép az életemből.. kétségbe vagyok esve és mégsem tudom, hogy mit kellene tennem... jó lenne tudni, hogy mi a helyes és mi a jó... nekem már se érzéseim, se gondolataim, se semmi.. csak kétségek....
dátum: 2010-02-11 21:40:22 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Néha azon gondolkozom, hogy tényleg minden ennyire bonyolult vagy csak én bonyolítom az életem?
Úgy érzem, hogy most minden rámszakadt... szakdolgozat, nyelvvizsga, felvételi, pasidolgok.... nem is tudom, hogy melyik stresszel a legjobban....
Most úgy érzem, hogy nem az exszel kellene lennem, hanem vele, hiszen jobban érzem magam vele, figyelmesebb velem, mégis valami hozzáköt az exhez? Aki most nem ex. Mi lehet ennek az oka? Csupán az, hogy nem vagyok normális? Tele vagyok kérdésekkel és sehol semmi válasz? Csak kusza érzések és gondoltaok, melyek rengetegszer ellentmondanak egymásnak...
Jó lenne hamar túllenni ezen az időszakon.. tudom már megint csak átugrani akarok a dolgokon, ahelyett, hogy megélném...
dátum: 2009-09-30 21:29:01 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Szívem halkan verve utánad sóhajt...
minden porcikám csak téged óhajt...
Gondolatban ágyacskádban pihenek,
álmaimban két karodon pihegek.
Szeretném érezni gyöngéd érintésed,
csókjaidat, amint az ajkamon égnek.
Szeretnék csendesen odabújni hozzád,
füledbe súgni pár szerelmes szócskát.
Bár veled lehetnék édes párocskám,
hogy ne kínozzon így e bús magány.
Minden pillanatban csak teutánad vágyom,
Kedves szerelmem, hiányzol nagyon.
dátum: 2009-09-30 21:26:22 blogkategória: Mától kezdve följegyzek mindent, amit hallok, látok, vagy ami eszembe jut, s akár történelmi morzsa, akár az emberi lélek gyöngyöcskéje, akár csak egy tarka babszem, bizony elteszem.
Sikerült megfáznom... de rájöttem, hogy nem is akkora nagy gond, hogy most végre pihenhek pár napot... már rámfért... szóval megpróbálom az egész dolog pozitív oldalát nézni...
Legalább van egy kis időm a szakdolgozathoz is olvasni valamit, az legalább nem olyan megerőltető.
Az utóbbi napokban megint elrohant velem az idő... hihetetlen, hogy a suli mennyi időt elvesz az életemből... imádok tanulni, de az zavar, hogy emellett szinte semmire nem jut időm... A gimi abból a szempontból volt jó, hogy végeztem 13:30-kor utána pihi, majd tanulás, majd pihi. De így, hogy szinte mindennap 15:30-kor végzek, esélyem nincs pihenni... hm....