Blog
 
Életünk kicsiny rejteke!
 
 
Új bejegyzéshez kérjük jelentkezz be!
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Amikor nyílnak a "virágok"...
dátum: 2009-05-11 11:34:20 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Hol is kezdjem?

Hm....

Pénteken már megint azt hittem életem legszarabb napjára ébredtem és éppen készültem volna fejest ugrani a fürdőkádba, vagy bár hova, ahol sekély a víz! Szerencsére erre abszolút nem volt idő, menni kellett dolgozni! Készülődés, pakolgatás, hajmosás, kék muffinos póló felvétel, farmer, pipőke Indulás a buszra! Szerencsésen elértem a célvárost, ahonnan tovább kellett utaznom, de még volt cirka 45 percem a buszig, ezért megvártam tesókámmal az ő helyijáratosát, mert épp szalonnát sütögetni mentek! Így aztán lehet élni, egyik héten horgászat, aztán szalonna sütés! Ne de mind1 is, örülök, hogy megy hisz még csak 20 éves lesz! Kristóf elment!

Hm...gondoltam át ballagok a megállóba! ahogy így szépen lassan lépegetek, egyszer csak megakadt a szemem valamin! Ez a "valami" napszemüveget viselt, sport cipőt, farmert, rózsaszín pólót(amin életemben először nem akadtam ki és fújjogtam le, pedig elég buzisnak tartom fiún ezt a színt, de most....), és gyönyörű szép barna bőrt! Ott ült a padon lábát felrakva, hatalmas táskával! És...felém fordította a fejét(ugyan azt nem tudni, hogy rám nézett- e vagy sem, mert ez a fránya napszemüveg túl sokat takar! Oda álltam a buszmegállóba és eme hímnemű egyednek a feje végig kísért és többször oda- oda pillantottunk egymásra! ..Azt...felállt, elindult és eé sétált mellettem! Na gondoltam, viszlát én csodálatos szexi fiúm!  

Hátra fordultam és képzeljétek ott állt mögöttem, és arra a buszra várt, amelyikre én is! Ott áll pár CENTIRE mögöttem! Kiábrándító rágyújtott egy cigire, ááá ez se baj! Jött a busz! Egy csudi szép pucsítós, térd nem behajlítós mozdulattal lehajoltam a táskámért!

A buszon ez a szexi pasi úgy ült le, hogy lássuk egymást! Ohh....jajjjjj! Levette a napszemüvegét és minden eddigit felülmúló látványban lehetett részem! Azok a GYÖNYÖRŰ szép kék szemek! Totál elolvadásra készültem!  néztük egymást....

Bevallom felmerült bennem, hogy mondom neki, hogy üljön mellém vagy én oda ülök mellé, na dehát az minden női varázst lerombolhatott volna! Vagy lehet, hogy éppen az lett volna a szerencsés dolog!? Ezt már soha nem tudjuk meg!

Kétségbe esett láttam, hogy újdonsült szépséges szexi fiúm, hamarosan leszálláshoz készülődött! Egy utolsó előtti- előtti pillantás, ééssss leszállt.....

Viszlát szépfiú!   Szomorúan  és mégis örömmel arra gondoltam, " hm ismét egy szép nap, egy szép fiú, akit soha többé nem láttok, de legalább volt egy fél óra gyönyör belőle az életemben! És még hány ilyen lesz!"  Belegondoltatok már valaha, hogy mennyi csodálatos pasit vagy bármit kihagyunk az életünkből??? És valahogy mégis mekkora boldogság egy ilyen apró kis "nézelődés"! És lehet, hogy ő volt az igazi....

Na térjünk végül vissza Hercegünk utolsó szexi mozzanatához! Napszemüveg a kézben, táska a vállon, ....egymásra néztünk és rám mosolygott és én viszonoztam!

Viszlát! Mindenki ment tovább a maga életében! És ez így is van jól!

Az nap sok szép fiút láttam, már régen elfelejtettem, hogy mennyi kis cuki pofa mászkál az utcákon! Csukott szemmel járkáltam, de idejel tágra nyitni a szemünket, ha másért nem is de egy kedves mosolyért, higgyétek el megéri!

Hétvégén lakodalom volt, a melóhelyen, szóval volt munka bőven! Nem kellett se unatkozni, se enni, mert nem volt idő! Tegnap pl. este 9kor ebédeltem! Már majd kiestek a szemeim az éhségtől!  Tök fasza megkaptam a nyári beosztást és augusztusban nem is kell mennem! Szívás! Nem így terveztem! Nagyon kellene a pénz, na meg, hogy NE legyek itthon!

 

Egy csudi hír! Megtudtam, hogy életem nagy szerelme  haza jön júniusban Angliából Norbi(főszakács a melóhelyen és barátom) kisfiának a keresztelőjére! Őt szerettem a világon a legjobban és egy perc alatt tönkre tettem a kapcsolatunkat ! Pedig még most is hiányzik! Sokat gondolok rá! És mindent megadnék, hogy újra Vele lehessek! Lányok soha ne engedjétek el az igaz szerelmet, mert az nagyon fáj és utána mer csak tengsz- lengsz a világban, keresve az igazit és tudva, hogy valójában már megtaláltad, csak nagyon csúnyán elbasztad!!!! Én próbálkoztam után, de azt mondta: " Ismered a pöttyöslabda elméletemet!"   Igen ismerem! A pöttyöslabda nem jön vissza   Ráadásul Isti visszarepült Angliába, ahova én is mentem volna vele! De hm....

Csináltattam még a képeinkből fényképeket, de sajna nem volt lehetőségem odaadni, pedig írtam mindegyiknek a hátuljára! Talán majd most....bár....lehet semmi értelme! Femruárban sem jött elhozzám, pedig megbeszéltük! Norbi azt mondta, most újra azt a bohém életet éli, amit az előtt élt, mielőtt mi összejöttünk!   Kurvára HIÁNYZIK!!!!!! ÜVÖLTENI TUDNÉK!!!!!!!

Annyira bánom! Elmondhatatlanul fáj!!! Emészt!

És egyetlen egy ilyen szexi barna szépfiú sem fog SOHA a nyomába érni!!! Ezek a pillanatnyi örömök, a szomorúságban és a fájdalomban, a dühben, hogy mekkora balek vagy, hogy eldobod azt akit IGAZÁN SZERETSZ!!!!      

Isti volt a tökéletes......

 

Szép napot!

 
Hozzászólások száma: (0)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Így kell ezt csinálni!
dátum: 2009-05-07 12:11:35 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

A mai reggel is eljött! Végre napsütésre ébredhettem a tegnapi borongós idő után! De a szél még mindig fúj, tombol, rázza a bambusz csnegőmet és a redőnyöket sem hagyja nyugodni! Na sebaj egyszer úgyis eláll!

Reggel neki láttam kenyeret dagasztani! Még sohasem sütöttem kenyeret! Gyúrtam, nyomtam, ragadtam ettől a házi finomságtól! Bár az még kétséges, hogy finom- e, de álljunk optimistán a dolgokhoz! Kenyerem kelési idővel együtt röpke 3óra alatt elkészült, de a bátorságot még nem vettem, hogy felvágjam, pedig még meleg.... És nincs jobb a melegkenyérnél! Persze ez nem az a fajtából való, amit a dédnagyanyáink gyúrtak, dagasztottak 1 napi kemény munkával és végül aztán rátették a kemencéslapátra és betolták a kemencébe had süldögéljen! A kissebb darabokból, pedig a roszcsont gyerekeknek gyúrtak apró kenyérkéket, amit aztán ezek a kis rosszaságok zsírral, hagymával jóizűen befaltak! Legalábbis efféle híreket hallottam, a régi időkről! Sőt, azt is mondták, hogy az a kemencés kenyér bizony két hétig is elállt! Na emberek, próbáljuk csak meg a mi kis mai kenyerünket 2 hétig tartogatni...Azt hiszem annak se lesz jó vége! Egy száraz, beton kemény, régen kenyérnek mondott akárminkből, márcsak valami "gyilkoló" eszköz marad! Vagy az apukák, tesók, pasik és bármely jó horgász beáztathatja vízbe, hogy aztán a halaknak valamiféle csali legyen belőle!
De ennél többre azt hiszem nem lenne alkalmas, a kéthetes szent kenyerünk!

Ma nagyon aktív délelőttöm lehetett, mert a kenyér sütés mellett még palacsintát is sütöttem! Lett aztán túrós, kakaós, lekváros és saját magam ízlésének megfelelően 2 darab mákos palacsinta is készült! Nyami...

És ez még mindig nem minden!

Főztem egy jó kis zöldség levest is, hogy aztán a sok édesség, finomság előtt valami egészséges is kerüljön a szervezetünkbe és főként a napi folyadék bevitelnük egy része is meglegyen!

 

Láttjátok csajok így kell ezt csinálni! Sőt tegnapról még van pörkölt! Mert apunak és az öcsémnek, mit ér az élet hús nélkül ?

Persze azért nagyon halkan megjegyzem, ezek a kirohanásaim nem mindennaposak! 1-1 mézes csirke, és paradicsomos rizottó után, azt hiszem édesapám nagy örömére !

Remélem lassan újra főzőcskézhetek egy "kedves" szexi, nap barnított, Pasasnak, akit nem csak a hasánál fognék meg ....

 

Szép napot!

 

 
Hozzászólások száma: (0)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Hétvégi kiruccanás
dátum: 2009-05-04 11:06:41 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Nos a hétvégi Függetlenség Napja party saaajnos elmaradt!

Csütörtökön megbeszéltük Andival, hogy megyek hozzá Pestre és bulizunk egy jóóó nagyot! Már nagyon vártam! Hajmosás, smink, csini ruci a táskába, magassarkú szintén és indulás! Állok a buszmegállóban, közben persze majd megdöglöttem, hogy Janó kijöjjön a kapun és rá mosolyoghassak....szerencsére nem jött!  Szóval várom a buszt egyszercsak csörög a telefonom, a női táskában való elmerülés érdekes pillanata következett, de meglett a kis masina! Láttom Andika apukája hív(aki mellesleg 2 nyáron a főnököm volt és szeretném, hogy idén is az legyen!!!)! Felvettem a telefont és kérdezte mit csinálok, hm...mondom éppen a lányoddal készülök bulizni! Erre ő, hogy hát akkor azt halasszuk el, mert be kellene mennem dolgozni, most és úgy készüljek, hogy vasárnapig maradok!

IIIGGGGEEEEN EZZZ AZZZ!!! Gondoltam magamban!

Szóval sajnos Andi buli elmaradt, de nagyon örültem, hogy végre mehetek Akasztóra dolgozni!!! Az minden vágyam, hogy ott dolgozzak idén is!

Szóval haza szaladtam elpakoltam és tesóm már vitt is Akasztóra! Ott átöltöztem és nagy örömömben teljesen megfeledkeztem róla, hogy NŐ vagyok és felhívtam Janót és elújságoltam neki hatalmas boldogságomat!  Azért örült, hogy örülök és beszélgettünk is pcit! Elvégre is haverok vagyunk...pf...vagy mi fene!

Na sebaj!

Ez a3 és egy kicsi nap nagyon jól telt! Telt ház is volt az étteremben, újra azokkal dolgoztam akiket nagyon szeretek és persze ott, ahol nagyon- nagyon szeretek! Meló után hatalmas dumálások, pálinkával nedvesítve kiszáradt szánkat

Viszont megtudtam, hogy az a fiú őőő férfi, akihez az elmúlt két nyáron gyengéd szálak, őrült románc, hatalmas barátság, őszinteség, szeretet és szerető szerep kötött, idén csak 2 hétvégén jön májusban és vissza megy oda, ahol télen dolgozott!

Nem tudom, hogy örüljek vagy sem!? Mindenesetre a barátsága NAGYON fog hiányozni! Ő vigyázott rám munkában, buliban és mindenhol, mindenkor!

 

Szép napot!

 
Hozzászólások száma: (2)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Már vártam...megtörtént!
dátum: 2009-04-29 20:17:37 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Már napok óta tudtam, hogy Janóval vége lesz a dolognak! Anyuval ma beszéltünk erről! Kérdezte miért nem szakítok?!

Mondtam neki, hogy azért mert kiváncsi vagyok meddig csinálja még ezt velem! Megvárom míg ő mondja ki! Pedig már bennem is nagyon érett!

Ma írt egy sms-t hogy beszélnünk kell! Visszaírtam, hogy gondolom miről! Eljött, persze szokás szerint késett én meg siettem volna lovardába! Beszélgettünk! Elmondtam, hogy én is ezt vártam már és szerintem jobb is így!

Kiderült, hogy azért nem jött se hétfőn, se kedden, mert nem tudta, mit mondjon és azt akarta, hogy én küldjem el! Pehh...én is ezt vártam

Aztán tök jól eldumáltunk mindenféléről, mintha mi sem történt volna! Megbeszéltük, hogy azért majd néha dumálunk!

Igazából nem viselt meg a dolog, hiszen tök nem voltam boldog!

Azt hiszem már nem is leszek vagy legalábbis nem mostanában! Bezzeg Isti.....hm....

Mind1! Ez van!

Magamnak köszönhetem, hogy ekkora nyomi vagyok! Pf....

 

Szép napot!

 
Hozzászólások száma: (3)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Hulla...
dátum: 2009-04-28 20:16:38 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Már megint mit is várhattam?

Tegnap este felhívtam Janót és beszéltünk kb. fél órát! (ja du írt sms-t, hogy az napi talit tegyük át mert hulla!)! Nos, olyan hulla volt tegnap, hogy Bettinek segített fát ültetni(NEM GOND!), utána meg az apukájával autót szereltek! Sebaj ezt is lenyeljük! Hisz mire való egy jó asszony? Egy jó asszony mindent megbocsááájt!

Megígérte, hogy ma mindenképpen talizunk! Hm...

Ma du. írt sms-t, hogy hulla és hogy fáj az arca és begyulladt a szeme! Szegénykém ! Szóval már gondoltam, hogy a mai talinak is lőttek! Így is lett! Este írt, hogy ma is hulla és ha megértem megértem ha nem nem! Nesze nekem már házisárkánynak is beállítottak, pedig soha nem szóltam neki egy szót se! Hiszen én mindig mindent megértek!

Na sebaj úgyis nagyon felfáztam és mocskosul fáj és 5 percenként pisilni kell! Milyen is lenne egy pisilni járós randi?!

Az volt még a legnagyobb gond, hogy nagyon fúj a szél, így még lovardába se tudtam elmenni-na meg a pisilés! Ott mindig lefoglalom magam és a lovak megnyugtatnak!

Az bánt, hogy már megint kezdtem bele élni magam valamibe, aminek semmi értelme! Én megértem, hogy Janó fáradt és fáj a szeme és igazából nem is azzal van gond, hogy ma nem találkoztunk, hanem hogy soha! Úgy érzem fojton leráz valami olcsó dumával!

Tegnap mondtam neki, hogy tök úgy érzem, hogy neki semmi szüksége nincsen rám! Erre annyit mondott, hogy furcsa gondolataim vannak! Na ja! Ezek után milyen legyen??? Pf....

Itt lakunk egymástól 6 háznyira és kevesebbet találkozunk, mintha 80km-re laknánk egymástól!

Csak azt nem értem,hogy hogyha ennyire nem vagyok fontos neki, akkor miért van velem, miért nem küld el???Mi haszna van belőlem???? Mi a baj velem? Hm....nem értem

Vagy ilyenek ezek a pasasok???

 

Szép napot!

 
Hozzászólások száma: (2)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Nagymenő kisfiú...
dátum: 2009-04-27 11:33:11 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Azt hiszem megint kifogtam egy olyan pasit, akinek minden és mindenki fontosabb nálam! De hát már megszokhattam volna én valahogy mindig ilyeneket találok(kivéve Isti)! Janó talán annyiban más, mint pl.Tomi, hogy azért vele mindennap találkozunk 1 órára!

Bár nem is tudom melyik volt a jobb! Tomival HA találkoztunk elmentünk kirándulni vagy kutyát sétáltatni vagy bármi! Janóval nos pl. pénteken áthívott és kb. fél öttöl nyolcig az autóját símogatta! Persze én nem segíthettem! Persze azért közben beszélgettünk, de a végére már rettenetesen untam! Aztán haza mentem és kb. fél óra múlva jött értem, mert mentünk a barátaihoz! Ők iszogattak én meg szürcsöltem a narancslevet, mert nekem kellett vezetni(vezetni vezethetem Janó autóját)! Este nála aludtam, dél körül haza sétáltam és megbeszéltük, hogy délután találkozunk! Ebből már nem lett semmi! Jobb is, hogy elmentem biciklizni! Vasárnap ismét elkellett mennie "csavarogni"! Naná, hogy a "híres" Előszállásra ment!

Nem tehettem mást elmentem egy barátommal fagyizni, megdumáltunk a parkban!

Kérdezte, hogy hol van a párom! Hát mondom azt írta sms-ben, hogy csavarog, de gondolom Előszálláson van, hol is lehetne máshol! Erre Pityus azt mondta, hogy hülye ez a gyerek, hogy nem velem van! Meséltem neki a "tartalmas" kapcsolatunkról! Azt mondta, hülye vagyok, hogy vele vagyok! Lehet!

Mi vagyunk a kocsiból kinem szállós párocska! Tök izgalmas! Este meló után eljön, beszélgetünk a kocsiban és végül mindenki megy aludni! Ha délelőttös,hm...akkor is mindig van valami dolga! De akkor azért előfordul, hogy nem csak 1 órára találkozunk!

Lehet, hogy én várok el túl sokat,de azért én szeretnék néha Vele kirándulni, sétálni, fagyizni, szexelni (:P) vagy bármi!!! Nem várom el, hogy mindennap találkozzunk, mert megette a fene a mindennapi talit, ha a tartalma egyenlő a nullával! Nincsenek közös élményeink!

Fogalmam sincs mit kellene tennem?! Bármit kitalálok neki ahhoz nincsen kedve! Bezzeg a Verával van kedve! Az a nő is inkább foglalkozna a saját gyerekeivel!!!! Nem is ismerem, de már most útálom! Már ha a nevét meghallom szétvet az ideg! És persze nem szólhatok semmit, nem is szólok! De tudom egyszer a pohár betelik....khm...! Én elhiszem, hogy ez a nőszemély olyan neki, mintha anyja helyett anyja lenne(többekközött ezért nem mondok rá semmit Janónak), de azért könyörgöm! Neki hogy esne ha én az exbarátom anyjához járnék??? Bocsánat, de ezt az én kis buta agyam nem veszibe!

Sajnos az álom pasi, csak addig volt álom, amíg meg nem ismertem! Jó persze most is vannak kedves megnyilvánulásai és szoktunk együtt nevetni is, de valami nincsen rendben ezzel a fiúval! De azért én mégis szeretem!

Anyu is ezt mondja! Mondjuk anyunál elvágta magát, hogy amikor találkoztunk vele a munkahelyén Janó még oda se jött bemutatkozni, arról már nem is beszélve, hogy át se jön hozzánk! Nagyon félős fiú ez a mi nagy menőnk !

Anyu szerint Janó még nagyon kisfiú és erre én is kezdek rádöbbenni! Gyerek még és ráadásul egy autó a "szerelme"!

Már megint csak szenvedek! És ezt MINDIG magamnak köszönhetem! Olyan jól betudok választani! Vagy ezek a mai pasik mind- mind egyformák????

Ő az én "kisfiú" pasim...

 

 
Hozzászólások száma: (0)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Elvesztett szerelem....
dátum: 2009-04-23 10:54:02 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Bármennyire is próbálom nem megy! Sajnálom, de nem!

2007 augusztusában megismertem egy zseniális fiút! Nem kellett sok és egy pár lettünk! Akkoriban én még Székesfehérváron tanultam, ő pedig Kecskeméten lakott! De amikor csak lehetett mindig együtt voltunk! Volt, hogy a suliból mentem hozzá, de a hétvégéket mindig együtt töltöttük! Részemről nem fűztem a kapcsolathoz sok reményt, mert tudtam, hogy vissza megy Angliába! De végül totál beleszerettem! Vele képzeltem el az életemet, a családot, a férfi akiért bármit megtennék! Halálosan bele szerettem! Tényleg elmondhatatlan az az érzés! Igazi mesébe illő szerelem! Aztán eljött, amitől annyira féltem! Januárban vissza repült Angliába! Egészen addig, amíg nem kezdett el csomagolni fel sem fogtam mi történik! Aztán, ahogy láttam, ahogy pakol, kicsit összetörtem! Nagyon sírtam! Nem akartam, hogy elmenjen, de tudtam, hogy muszály!

Márciusban és júniusban meglátogattam! CSODÁLATOS volt! Soha nem voltam olyan boldog, mint Istivel! Soha nem éreztem senki iránt azt a hatalmas szerelmet, mint iránta! Boldog voltam! Terveztük, hogy ősszel én is kimegyek hozzá és én is kint fogok dolgozni! Nagyon- nagyon vártam!

Aztán...aztán valami bekattant bennem és egyik pillanatról amásikra szakítottam Vele! Életem nagy szerelmével!Majdnem az egy éves évfodulonkon és az előtt egy héttel, hogy jött haza!

Már másnap megbántam, de nem mertem lépni! SAJNOS! Amikor haza jött beszélgettünk, de akkor sem mertem semmit tenni! Aztán mielőtt visszament volna, elmondtam neki, hogy mennyire megbántam! De akkor már nem volt vissza út! Azt mondta a pöttyös labda elment! Utána még többször beszéltünk telefonon és mondtam neki, hogy mennyire hiányzik, de esélytelen volt! Tudom, hogy nagyon szeretett, de ezt én szúrtam el mégpedig NAGYON!!!

Azóta szoktunk néha váltani 1-2 sms-t! De ennyi! Legutóbb mikor itthon volt, megbeszéltük, hogy eljön! Mégtortát is sütöttem! De nem jött! Teljesen kivoltam borulva! :-(

Azóta pedig csak tengek-lengek! Nem találom az igazit! Most is van egy barátom, aki aranyos és helyes és minden, de nem Isti! Mégmindig rengeteget gondolok Rá és NAGYON HIÁNYZIK!

Akkor augusztusban, megilyedtem valamitől és tönkre tettem valamit, amit a legjobban szerettem, amiben a legeslegboldogabb voltam, amiről minden lány álmodik!

Azóta tudom, hogy nekem Ő volt az igazi és soha senkit nem fogok annyira szeretni, mint Őt!

Elmondhatatlan ez az érzés!   Ha visszatekerhetném az időt, soha, de soha nem hagynám el!!!! És még ma is boldogan élnénk együtt! Ebben biztos vagyok!!!!!!

Elvesztettem a szerelmemet a saját hibámból!!!

A fájdalom még mindig hatalmas! Lelkiismeret furdalás gyötör! Viszont boldogan és talán mégis szomorúan emlékszem vissza azokra az időkre, amikor együtt voltunk! A világ legboldogabb nője voltam! És mégis eldobtam... és most megérdemlem, hogy szenvedjek !!!

 

Már SOHA NEM fogok annyira szeretni senkit, mint Őt!

Eldobtam a nagy Ő-t! BOLOND VAGYOK!!!!!!

 

 

Szép napot!

 
Hozzászólások száma: (2)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
A bájos,baba arc a genygém....
dátum: 2009-04-20 20:36:23 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Nos a pénteki buliról: egy jó kis svéd asztalos vacsival kezdődött aztán jött a mulatság! Én nagyon jól éreztem magam! És rettentően örültem, hogy találkoztam a régi barátokkal, főnökkel, munkatársakkal, ismerősökkel!

Andinak különösen örültem! Nyár óta terveztük, hogy találkozunk és végre most tényleg!

Aztán Brigiék rábeszéltek, hogy menjünk el Hartára bulizni! Az is jó volt, de szívem szerint én maradtam volna! Hartára hívtam Janót is, de nem volt kedve eljönni bulizni, csak átjött értem, amikor menni akartam haza! Pedig nagyon örültem volna ha eljön!

Bimbozó kapcsolatunk amúgysem valami fényes hüpp... :-(  Szombaton ismét bemutatott a barátainak, ők is aranyosak, különösen a csaj! A probléma csak az volt, hogy ismét felhozták az exet és ez nekem már nagyon rosszul esik! Janó azt mondja nem érdekli már az a lány, de akkor miért beszél róla folyton, ha a barátaival vagyunk ???

Lányok, akik tönkre tesztek szíveket, üzenem Nektek, hogy kérlek gondoljatok az utának következő nő társatokra is! Tudjátok nehéz legyőzni ezeket a sebeket, nehéz újra elérni, hogy bízzanak az ellenkezőnem többi tagjában!

Én tényleg mindent próbálok megtenni és ha ketten vagyunk nincs is semmi gond, én úgy érzem jól elvagyunk! Sokszor ugyanazok a gondolataink, sokat nevetünk együtt, ma még autót is szerelgettünk együtt(vagyis én nem annyia, de vele voltam)!

A másik dolog meg ez a Nőszemély, akire úgy tekint, mintha az anyukája lenne(tudni illik ilyen neki nem volt)! Ez a Nő már csak hallásból sem szimpatikus! Szombat este megkérdeztem Kedvesemet, hogy ráér-e vasárnap! Persze még én voltam a bolond, hogy hogy kérdezhetek ilyet!?! Vasárnap várom-várom, semmi! Fél ötkor egy sms, hogy lassan jön haza, mert valami munkát néz! Na már ekkor gondoltam, hogy hol is lehet! Na bumm! Fél 9kor felhívtam, hogy ugyanmár miújság! Oh... már indul haza Előszállásról(ott lakik eme nőszemély, aki egy másik exének az anyukája, náluk lakott 2 évig! Elég sok ex "üldöz" nem gondoljátok?!) Na akkor már gondoltam, hogy ebből a amiból nem lesz semmi! De azért reménykedtem! Még a cuki kis felsőmet is kikészítettem, hátha reménykedhetek valami kis huncutságba! Bebuktam! 21kor jött az üzi, most ért haza és majd holnap délelőtt tali! Több se kellett felhívtam és "finom" ideges, hülyének nézett, agyon rúgott ideges és mégis okos intelligens módon megmagyaráztam, hogy ne nézzen már hülyének! Erre benyögte, hogy menetlevelet ne írjon?!  Gondolhatjátok!  Nőiességem oda lett és kicsit belátom görényke módon,de megmagyaráztam, hogy én nem vagyok az exe, akinek elég ha este megbasszák aztán viszlát, én igenis igénylem, hogy törődjenek velem! És nem azzal volt a gond, hogy elment, hanem azzal, hogy nem szólt, hogy héé Te hülye nem érek rá! És ha ezt tudom talán én is úgy intézem a napomat! És nem várok rá, mint egy jó kislány! Persze erre jött, hogy ne hozzam fel ezt a témát! Mondtam, hogy igen én hozom fel, amikor is nekem folyton ezt kell hallgatnom és rohadt jól esik! .... :-(  Aztán azt mondta ma megbeszéljük délelőtt menjek át! Elintéztem kis dolgom és átmentem, nem nagyon beszéltünk meg semmit, mintha misem történt volna! .... Nem tudok rá haragudni! De Tomi után azt hiszem kifogtam, még egy kisfiút! A bájos arc, baba mosoly a gyengém, amihez persze nem igazán társul a férfias viselkedés!

Vagy én csinálok valamit rosszul?????????????

Vasárnap este azért a dühömet levezettem egy jó kis kocogással! Nincs is annál jobb!

 

Szép napot!

 

 
Hozzászólások száma: (0)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
És ha leszáll az este....
dátum: 2009-04-17 13:52:39 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Mit ne mondjak csak kb. 2 és fél órát kellett várakoznom a nődokinál! Na nem azért, mert olyan sokan voltak, hanem azért, mert a doktor bácsi, kávézott, vizitelt és kitudja még miket csinált ott a "színfalak" mögött! Amúgy egy kellemes meglepetés volt az öreg! Nagyon kedves volt és figyelmes!

Csak ne kellett volna annyit várakozni!

Aztán, amint végeztem irány a megjavíthatatlan nyomtatóért és vásásrolni, aztán sietés haza!

Ugyanis este BULI, már totál bevagyok zsongva! Végre talizok ezer éve nem látott barátosnémmal! Nagyon kiváncsi vagyok milyen lesz! Elvileg leszünk vagy 100an, de Brigi elakar menni majd valahova máshova! Ja ez egy személyzeti buli lesz és retro zene megminden és Brigi nem szereti ezt a zenét és a párja sem! Ha elmegyünk máshová akkor lehet jön az én párom is! :-D

Na majd elmesélem milyen volt! Reméljük Jóóóó lesz!!!!!

 

Jaj bevagyok zsongva! :D

 
Hozzászólások száma: (0)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
tulajdonosa: Kicsilány (430 pont)
Életünk kicsiny rejteke!
dátum: 2009-04-16 10:31:20 blogkategória: Életünk kicsiny rejteke!

Bevallom már írok egy blogot, egy nőies oldalon, de sajnos egy apró balaesetből kifolyólag az összesbejegyzésemet eltüntettem :( Na igen, ilyenek vagyunk mi pc-guruk :-) Aztán meg sírhatunk, hogy valaki segítsen! Persze a varázslat az állítólag csak a mesékben létezik!

Reménykedni azért lehet! Már, hogy ne lehetne, hisz: A reményhal meg utoljára, a lepényhal meg először!

 

Nos azt hiszem illene bemutatkoznom kicsit! De tényleg csak pár mondatban!

Lassan belépek a 22. élet évembe, amitől rettegek, már a 20-nál is teljesen kivoltam akadva!Ohh...azok a tizenes évek hm...! :-D

Jelenleg nem csinálok semmit, ami eléggé lestrapál egy örök mozgót! De ha mindenigaz májustól kezdődik a szezon meló! Imádom a vendéglátást! A világ egyik legbulisabb melója! :-) Rengeteg különböző ember, mégtöbb élmény és mégtöbb új ismeretség!

Az embereken kívül, amásik életem értelmei a lovak és a kutyák! Rajongok az állatokért! Kivéve a békák, már elnézést tőlük!

Jelenleg van egy párom, igaz még elég friss a dolog, röpke 3 hetes a kapcsolatunk! Az igazat megvallva nem tudom mi sül ki a dologból! Reméljük a legjobbakat :)

A sok csalódás és életem szerelmének elvesztése elég nagy falat épített bennem és azt vettem észre magamon, hogy nem tudok annyira megnyílni senkinek, mint anno! És az igazat megvallva, a szerelemtől egyszerűen rettegek....!

A szabadidőm nagy részét, amiből sajnos most elég sok van, a lovardában töltöm! Lovazok,  és ott vannak a barátaim is! Erről még úgyis mesélek! :-D

Imádom a csokit, a fagyit és a MÁKOS LÜTYÜT!!!!!! Nyami!!!!!

Azt hiszem egyenlőre belőlem ennyi elég!

 

Remélem még találkozunk!

 

Szép napot!

 

Motto: "Élj a mának, de ne feledd a holnapot, mert holnap talán minden más lesz!"- én így élek!

 

 

 
Hozzászólások száma: (0)
A bejegyzés értékeléséhez kérjük jelentkezzen be!
 
 Előző oldal
 1  ...  3  4  
 
 
 
 
  Legutóbbi bejegyzések
Életünk kicsiny rejteke! - Közösen...még a barackot is együtt esszük...
Életünk kicsiny rejteke! - Álom és valóság...
  Legutóbbi hozzászólások
Jaj! :( Tudom én!
De....
KICSILÁNY!!!!!!! Hülyeségeket
  Legutóbbi bejegyzések - összes
Szeretőim! - a 3.hímnemű
10 dolog amit a nők elrontanak a kapcsolataik során - 10 dolog amit a nők elrontanak a kapcsolataik során
  Legutóbbi hozzászólások - összes

lilliandon89@yahoo.co.uk

lilliandon89@yahoo.co.uk
  Archívum
2009 április
2009 május
2009 június
2009 július
2009 augusztus
2009 szeptember
2009 október
2009 december
2010 január
2010 február
2010 március
2010 április
2010 május
2010 június
2010 július